One Direction

Sziasztok!

Oké, hogy nem a feji, de holnap hozom azt is. Háth öm... őrült nagy 1D fan lettem. Hát ne is kérdezzétek hogyan. Amúgy attól még nagy Twilight fan vagyok. Apropó nem tudom ki hallott a hírekről. Engem tökre megdöbbentett a hír miszerint Kris megcsalta Robot. Erről nem nyitnék vitát. Én attól még imádom őket mindennél jobban. I LOVE ROBSTEN<3  A fejire visszatérve holnapra sikerül befejeznem csak ma őrülten sokat dolgoztam és ez nem valami kifogás akar lenni. Bár akinek nem inge... Ahogy szokás mondani. Najó irány olvasni és aki sírt rajta az írja már le légyszi ne csak én sírjak egyedül :P hibákért bocsi és holnap 11.feji :D Szép álmokat :) Ja és lehet, hogy ha olyan kedvemben leszek lesz folytatása :)

Hét éve, hogy elköltöztem. Zayn és én jártunk pár hónapot. Amikor is anyának elege lett és nekem is és elköltöztünk Londonból, Los Angelesbe. Zayn és én eléggé csúnyán váltunk el. Még a mai napig utáljuk egymást. Azt hazudtam neki, hogy megcsaltam. Végül is majdnem igaz volt. Nem vagyok egy szentlélek. Rossz kislány vagyok mindenféle módon. Aztán itt összejöttem egy helyes sráccal. Rayennek hívják és irtó „kedves pasi”. Első nap a suliban nekimentem és leordította a fejem. Visszapofáztam neki a magam módján. Mindenki csak nézett rám. Aztán egy szép napon amikor elegünk lett egymás cseszegetéséből összejöttünk. Azt szeretem benne, hogy birtokolja a testem és tudja mit akar. Magabiztos és határozott. Szóval hol futottam Zaynnel össze? Hát persze, hogy a sulinkban. A híres, puccos bandájával eljöttek hozzánk. Valami hülye koncertjük lesz a városban és megkérte az egyik csaj levélben, hogy jöjjenek el a suliba. Most is itt állok lefagyva és nézem ahogy a plázacica barátnőjét fogdossa. Mért is vagyok én féltékeny? Hiszen egymáshoz illenek. A plázapicsa meg a zenebuzi. El is fordultam, hogy ne lássam őket. Csak, hogy egy szőke idióta belém futott.

-          Nem látsz a szemedtől? Vak vagy, vagy mi? – kiabáltam rá.

-          Bocs én csak… - félbeszakítottam.

-          Te csak mi? Nem tudsz vigyázni? – vettem lejjebb a hangerőm.

Ekkor Zayn lépett mellém. Ahogy láttam azonnal felismert. Hát ja, engem egykönnyen nem lehet elfelejteni.

-          Hagyd csak Niall. Egy ilyen kis ribancnak nincs jobb dolga, hogy  leszóljon másokat. Biztosan letörött az egyik körme és most ideges. Ne is foglalkozz vele – mondta Zayn a szemembe nézve.

-          Én is örülök neked – mondtam hangosan.

-          Én viszont nem te hazug ribanc – morgott fel.

-          Oh, azt hiszed ez most fájt? Kicsit sem. Nem is tudom kinek van plázapicsa barátnője – vigyorogtam a végére.

-          Kit hívsz te plázapicsának? Mégis mi jogon? Tönkretetted őt! inkább te vagy a kurva és a plázapicsa. Én legalább kielégítem őt nem úgy mint te. Ja és takarodj a közeléből is. Ha meglátlak körülötte ólálkodni kikaparom a szemed. Megértetted ribanc? – jött oda a szőkeség.

-          Fogd be a szádat mert nem tudod ki vagyok! Más lettem mint voltam hét éve. Rossz emberrel akarsz kikezdeni kicsikém. Én tudom, hogyan kell tönkrevágni mások életét. Nehogy véletlenül a tiéd is tönkremenjen a cuki fiú barátodéval együtt – indultam el.

Rayen és a bandája engem figyelt. Ahogy láttam Ray igen csak vigyorgott az előbbieken. Összeszedtem a cuccom és hazamentem. Nem érdekelt, hogy óráim vannak. Leszarom az egészet. Mióta anyu nem él azóta lettem ilyen, hogy is mondják őrült? Drogozom, iszom, megkeserítem mások életét. Ha én nem vagyok boldog, senki se legyen az. Anyu halála is az én lelkemen szárad. Ha nem ülök be a kocsiba csatt részegen és nem a kórházból hívják, hogy balesetem volt ma is élne. De hát én nem tudok megjavulni. Egy kamionos elaludt a kocsiban és belerohant anyámba. Már nem fáj ha emlegetnem kell. Ezért bogyózom magam. Semmi sem fáj. Üres leszek és emlékmentes. Igen az őrült a megfelelő szó rám. Beültem a kocsimba és hazamentem. Bementem a lakásba előszedtem egy adag drogot és belemarkoltam. Kivettem a hűtőből egy üveg vörösbort és lehúztam vele együtt. Kiöltöztem és este elmentem bulizni. Mondanom sem kell, hogy azt sem tudtam ki és miféle vagyok. Dolgozik bennem a drog. Valamikor hajnalban értem haza. Reggel arra ébredtem, hogy valaki rohadtul nyomkodja a csengőt. A fejemben mintha egy operában lennék úgy szólt a csengő. Nagy nehezen felkeltem az ajtóból. Mi a…? Itt aludtam? Hát nagyon úgy tűnik. Felálltam és kinyitottam.

-          Mi van már? – nyitottam ki.

-          A suliban nyomoztattam ki a címed. Egy kicsit beszélni akarok veled a tegnapiakról – mondta Zayn.

-          Hagyjál békén. Semmi kedvem hozzád – nyafogtam.

-          Mi a…? Mit vettél be? Láttad magad? – kérdezte.

-          Húzz el nem érted? – morogtam rá.

-          Amíg nem beszéltünk nem megyek el! – mondta.

-          Nem érdekel a lecseszésed. Ne, keress engem többet a büdös életben! Talán meghalok. Az lenne a legjobb – dühödtem be.

Beakartam csapni az ajtót, de nem engedte. Helyette bejött és ő maga csukta be az ajtót. Nekidőltem a falnak és néztem őt. Egy idő után lecsukódtak a szemeim és éreztem, hogy elborulok. Fogalmam sincs, hogy meddig aludhattam. Arra ébredtem, hogy valaki ül mellettem. Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy Zayn ül mellettem. Amikor látta, hogy ébren vagyok odajött hozzám.

-          Jól vagy? – kérdezte. 

-          Tökéletesen. Na és a kis plázapicsa barátnőd? – kérdeztem.

-          Kris fogd be egy percre. – fogta be a kezével a szám és folytatta – Kórházban vagy. Be kellett hoznom téged. Miután bementem hozzád lecsukódtak a szemeid és eldőltél. A tested meg rángatózni kezdett és majdnem leállt a szíved. Mit vettél be? – mondta.

Elengedte a számat és végre tudtam beszélni.

-          Semmi lényegeset. Majd pont neked fogok magyarázkodni Mr. nagymenő. Most már nem vagyok ribanc mi? – méregettem.

-          Az vagy még mindig – morogta.

-          Hát akkor el is mehetsz. A ribancokat kiszokták használni nem igaz? – kérdeztem.

-          Kis fogd már be! – kelt fel.

-          Mért? Kíváncsi vagyok a kicsi barátnődnek mikor esik le, hogy velem vagy. Várj, számolok oké? - gúnyolódtam.

Ökölbe szorította a kezeit és mélyeket sóhajtott. Óh, de aranyos lenyugtatja magát. Viszont én nem hagyom, hogy a közelemben lenyugodjon.

-          Mért is vagy még itt? – kérdeztem.

-          Nem is tudom – mondta majd kiment.

Amikor bejött az orvos ódákat hebegett nekem a drogokról. Na nem mondja! Ezeken élek nap mint nap. Majd ő mondja nekem, hogy káros. Próbálja ki aztán megtudja. Délután kiengedtek. Hazamentem és leültem a konyhában. Amúgy meg Zayn miért is foglalkozott velem? Neki csak egy hazudozó, ribanc vagyok nem több. Elmélkedésem közepéből a csengő szakított ki. Ki keres már megint? Kimentem és kedves drogdílerem állt az ajtómban. Behívtam erre letámadott. Hát nem csak dílerem, de a testemmel is fizetek neki. Ha egy kósza numerára van szüksége csak beugrik hozzám. Megint csengettek. Mérgesen feltépte az ajtót. Már megint Zayn zaklat.

-          Rosszkor jöttél Malik! – mondta.

-          Ed te itt? Honnan ismered Krist? – kérdezte.

Na vajon honnan? Olyan hülye néha! Ezért is szeretem még mindig. Neki ezt nem kell tudnia. Amikor Zayn meglátott a kezei közt dühbe gurult.

-          Te tömöd a volt barátnőmet droggal? – kérdezte Edtől.

-          Semmi közöd hozzá Malik, hogy kik a kuncsaftjaim! – mordult rá Ed.

-          Igazad van! Te meg ő egymáshoz illetek – nézett rám.

-          Te meg a plázapicsáddal! – röhögtem.

Ed ráakarta csapni az ajtót, de ő nem engedte. Kirángatott a karjai közül és kilökte az ajtón. Ed dörömbölt egy ideig, de aztán abbahagyta. Nekilökött a falnak és szorosan tartotta a karjaim. A szemeim nézte egy ideig. Kitartottam egy darabig, de aztán belefáradtam. A fejem a mellkasára hajtottam és zokogni kezdtem. Elengedte a karom és magához húzott szorosan. Még mindig érzem a kötődést iránta. Az nem múlik el úgy mint a szerelem.

-          Zayn hagyj már végre békén – morgok fel.

-          Ed töm téged drogokkal? – kérdezi mérgesen.

-          Mi közöd hozzá? És ha igen? Lecsukatod? Úgy sem menne. Eléggé befolyásos ember. Na húzz szépen a nődhöz és hagyd, hogy kifizessem a múltkori adagot – lököm félre. 

-          Fizess neki? Mivel? – fogja meg a karom.

-          Mondtam már, hogy neked ehhez semmi közöd! Nem vagyunk együtt. Ha rajtam múlik soha többet Malik! Lennél szíves felfogni az agyaddal, hogy nem szívesen látlak itt? – mondtam idegesen.

Felmorgott majd elengedte a karom és kilépett. Ed meg bejött a házba. Kitudtam volna fizetni pénzzel is. Anyának beadtam volna valamit. De ha pénzzel fizetek hol marad abba az izgalom? Sehol! Szex közben bevettünk egy-egy tablettát. Hát a múltkori gyomormosás után kissé olyan volt, mintha most próbálnám először. Amikor végeztünk Ed lefürdött nálam majd elment. Gyorsan lefürödtem én is és elmentem sétálni. Megjegyzem szakadó esőben egy kisgatyában és egy ujjatlan pólóban. Melegem van. No meg nyár van. Lefeküdtem a szökőkút elé és sírni kezdtem. Legalább nem látja senki. Úgy is esik. Hová fajultunk Zayn? Miért nem jöttél utánam? Most már úgy is mindegy. Nem akarom látni. Túlságosan fáj. Felültem és elkezdtem nevetni. Szánalmas vagyok. Itt siránkozom egy olyan emberen aki utál. Megáll az ész! Észre sem vettem, hogy még mindig esik. Már így is bőrig ázva indultam hazafelé. Kezdett már reggeledni. A vízálló órámra néztem. Reggel nyolc óra. Oh, már reggel van. Lehajtott fejjel mentem kifelé a parkból. Véletlenül beleütköztem valakibe.

-          Bocs – vágtam oda flegmán.

-          Kris? – kérdezte Zayn.

-          Oh, már megint – sóhajtok.

Tovább mentem és nem törődtem vele, hogy ott áll valószínűleg még mindig. Miért szakad még mindig? Hülye eső. Fogtam magam és leültem egy padra. Felhúztam a lábaim és csak ültem ott magam elé bámulva. Jaj, ne már! Nem fogok megint depizni. Legalábbis már most azt csinálom.

-          Elnézést jól vagy? – jön oda hozzám valaki.

-          Persze – mondom.

-          Segítsek? – kérdezi, és olyan furán néz rám.

-          Nem kell kösz – mondom bunkón.

-          Végre megtaláltalak! – jön oda hozzánk Zayn.

A nő elindul. Zayn csak áll előttem és néz rám. Zsebre tett kezekkel áll előttem. Mi a fenét bámul? Ő is ázik ugyanúgy, mint én. Csak rajta van kapucni, sapka, szemüveg, farmer, cipő. Rajtam meg még cipő sincs. Eljöttem mezítláb. Londonban is így találkoztunk.

-          Milyen ironikus nem? – kérdezem és elkezdek fázni.

-          Fázol? – kérdezi.

Apám! Tuti gondolatolvasó. Beszarás mik vannak!

-          Nem – vonok vállat.

-          Haza kéne menned – mondja.

-          Már megint apáskodsz! – morgok fel.

-          Hagyj egyedül! – mondom és elnézek másfelé.

-          Ahogy akarod – mondja és elindul.

Felállok és elindulok. Egyre jobban kezdek fázni. Tuti beteg leszek. De hát aki hülye, hülyén hal meg. Mire beérek az utcánkba eláll az eső. Amikor beérek a házba levetem magam az ágyba és alszom. Nem érdekel, hogy csurim víz vagyok. Nem érdekel, hogy valószínűleg kapok egy jó kis tüdőfázást. Csak aludni akarok. Nagyon sokáig. Suliba se járok be. Végül is nem kötelező. Anya erőltette rám ezt az egész egyetem dolgot. Idézem „legyen belőled valaki”. Hát már tuti nem lesz. Nem is akarom, hogy legyen. Megszólal a csengő. Mi a fenéért kellett emeletes házat vennie anyának? Egyedül lakom itt.

-          Megyek már bassza meg! – kiabálok mérgesen.

Amikor kinyitom az ajtót valaki ad egy nagy pofont. Amikor ránézek Zayn az. Mi a…? Megütött? Meg hát! Sohasem ütött még meg. egyáltalán nem fáj, hisz hahó? Be vagyok drogozva.

-          Mi a fasz bajod van? – nézek rá mérgesen.

-          Majd ha arrébb vonszolod magad megmondom! – morogja.

-          Én nem vonszolom magam sehová. Te meg szépen menj haza – mondom nemtörődöm stílusba.

-          Kristen engedj be most! Beszélni valónk van most azonnal! – mondja totál nyugodtan.

Vállat vonok majd bejön. Bemegy a konyhába és leül. O, érezd magad otthon! Bemegyek és leülök. Unottan bámulok magam elé. Legyezgeti a szemem előtt a kezét mire feleszmélek.

-          Ja mi? Te beszélsz? – rázom meg a fejem.

-          Már fél órája lököm itt neked a rizsám – mondja.

Jó, hogy nem figyeltem. Egyáltalán miről volt szó? Heh, mintha érdekelne. Jó, most már magamban beszélek. Őrült vagyok! Akasztok egy kis táblát a nyakamba. Vigyázz őrült vagyok. Hozzám szólni életbiztosítás reményében. Hehe, vicces.

-          Ja, na szóval miről is volt szó? – kérdezem.

-          Semmi. Nem vagyok papagáj, hogy ötvenszer elismételjek valamit – mondja.

-          Ja oké – vonok vállat.

-          Ennyi? Ennyire nem érdekel? – kérdezi.

Felnézek a szemeibe. Fájdalomról és szerelemről árulkodnak. Szeretne? Á… Kizárt! Minek kéne érdekelnie?

-          Nem vágom. Minek kéne érdekelnie? – kérdezem.

-          Nehéz eset vagy – nyögi ki és a leül.

Mikor állt fel? Ennyire ellenék saját magammal? Durva tudok lenni néha.

-          Figyelnél már basszus! – csap rá az asztalra.

-          Ne csapkolódj! Ha ennyire nem tetszik, hogy nem hallgatom a hülye rizsád el is mehetsz. Már az is irritál, hogy itt vagy – morgok rá.

-          Persze én irritállak és a drogjaid? – kezd el gúnyolódni.

-          Oh, hogy terelődött ide a szó? Ez bassza a csőröd? – kérdezem bunkón.

-          Ez és más is amit megtudtam rólad! – morogja.

Felnevetek és olyan ölni tudnék nézéssel nézek rá.

-          Nem tudsz te rólam semmit! – mondom tök nyugodtan.

-          Mindent tudok – mondja komolyan.

-          Na akkor regéld el! – mosolyodom el gúnyosan.

Rádől a pultra és elkezdi mesélni a dolgokat.

-          Miért fizetsz a testeddel másoknak? Egyáltalán, hogy képzeled? Normális vagy te egyáltalán? – kérdezget.

-          Jah, hogy innen fúj a szél. Élvezem tudod? Élvezem, mert téged idegesít. Vagy rosszul látom? – nevetek fel.

-          Élvezed? Élvezed, ha megerőszakolnak? Élvezed, ha megvernek, mert nem azt csinálod amit ők kérnek? Ezt lehet élvezni? – kiabál.

Most megint fel kell ezt emlegetni? Igen, rohadtul nem esett jól, de kellett az anyag. Mindent azért csináltam. Nem másért. Ed sohasem bántott az ágyban.

-          Hm, leszarom – dőlök hátra.

-          Azt hiszem rajtad már nem lehet segíteni. Pedig én… Ahogy a parkban ültél… - motyogja maga elé.

-          Segíteni? Te hülye vagy? Nem kell a segítséged. Tudod miért voltam a parkban? Melegem volt az más dolog, de végre elakartam felejteni azt a hülye fejed, de nem megy. Minden nap csak Zayn, Zayn, Zayn. Elegem van már belőled. Mindig bent vagy a fejemben és ez nem jó, nagyon nem jó. Hiába próbállak nem szeretni nem megy érted? Nem megy! – mondom idegesen.

Felálltam és felmentem a szobámba. Lerángattam magamról a ruháim és engedtem fürdővizet. Remélem elment. Kilépek az ajtón és belebotlok.

-          Mi van már? Mi kell még? – kérdezem idegesen.

-          Szeretsz? Jó. Nekem sem megy. Mégis megpróbálom. Tudod valaki így, valaki úgy – célozgat.

-          Ez most célozgatás volt? Haha, vicces – gúnyolódok.

-          Nem célozgatásnak szántam. Meg amúgy is kinek kellenél? El vagy használva. Meg az aztán olyan vagy, mint egy rosszul tartott kutya. Melletted nem lehet élni. Szerintem anyád is azért lépett le másik házba. Látta, hogy milyen kis szánalmas ribanc vagy – mondja undorodva.

-          Így gondolod? Lehet, hogy elvagyok használva, de te voltál az első aki elhasznált. A többiek csak jöttek maguktól drágaságom – nevetek fel.

Az arca dühös lesz. Azért amit mondott a szívembe szúrták a kést, de nem baj. Már megszoktam. Lepereg rólam, mint a vízálló festékről a víz.

-          Engem ne hasonlítgass a drogos barátaidhoz! – kapja el a kezem.

Felszisszenek. Megfogja a pólóm és felhúzza. Pont látszanak a pengével ejtett betűk. Basszus ne már! Próbálom kirángatni magam a kezéből, de nem enged. Jah igen, hát pár napja a csuklómba véstem a teljes nevét. Hát fájt egy kicsit, de megérte. Ha csak ránéztem fájt és élveztem. Élveztem, mert addig se gondoltam rá.

-          Ez… te… az… - nyögök.

-          Elengednél? Fáj! – nyafogok.

-          Miért? – kérdezi suttogva,

-          Hogy fájjon! – mondom.

-          Élvezetből? – kérdezi és magához ránt.

-          Na most hol van a kis barátnőd? Ne rángatózz már. Mond meg mit akarsz és húzz el – morgom.

-          Ne terelj és ne nézz a kuncsaftjaidnak. Soha érted? Soha nem nyúlok hozzád többet! – mondja a szemembe nézve.

-          Ki kérte? – kérdezem flegmán.

-          Miért? – kérdezi megint.

-          Mit miért? Nincs kedvem barkobázni – forgatom a szemem.

-          Miért vésted a nevem magadba? – kérdezi és a falhoz szorít.

-          Hogy fájjon, mondtam már. Ha fáj nem gondolok rád. A fájdalom eltompítja azt ami itt érzek – bökök a szívemre.

-          Fájdalom miatt van az egész? – érdeklődik.

-          Nem. Miattad! – suttogom már belefáradtan.

-          Miattam? Kris… - kezd bele de elhal a hangja.

-          Ne! Ne merészelj nekem sajnálkozni! – morgok fel.

Magához húzza a testem és csak szorít magához. Csak állok ott és bámulok magam elé. Már nem tudom, hogy kell megölelni valakit. Én  nem ehhez vagyok szokva. Arra eszmélek fel, hogy sírok.

-          Menj el! – suttogom halkan.

-          Beszéljük ezt meg. nem élhetsz így tovább – mondja aggódva.

-          És ha igen? Mit érdekel az téged? Úgysem szeretsz! Szerinted elhasznált ri… – be sem fejeztem a mondatot.

Lecsapott az ajakaimra és falni kezdte a számat. Visszacsókoltam és a kezem a mellkasára tettem. Ellöktem magamtól.

-          Nem megy – szorítom meg a csuklóm.

Eluralkodik rajtam a fájdalom. Addig szorítom a csuklóm amíg el nem lilulnak az ujjaim. Nem szabad a csókja ízére gondolnom. Nem szabad!  

-          Kris állj le! – kiabál rám.

Elkapja a kezem és a falhoz nyom. Rémisztően szép szemei vannak. Azt hiszem betegesen szerelmes vagyok. Jó ez egyáltalán? Szabadna nekem ezt? Egyértelmű a válasz. Totálisan nem!

-          Miért kínzod magad? Te hagytál ott nem én! Azt hiszed nekem nem volt rossz, hogy az akit szeretek egyszerűen otthagy? Évekig nem hallok felőle, majd amikor újra látom teljesen tönkretéve találkozok vele? Szerinted ez nekem nem fáj? Bassza meg Kristen! Szeretlek! Nem tudom miért érted? Hiába vagyok Lizzyvel egyszerűen nem megy. Nem megy, mert mindig arra gondolok éppen ki akar megerőszakolni, kinek fizetsz a testeddel, ki nyúl hozzád… minden. Nem akarom, hogy szenvedj. Főleg ezt nem akarom látni többet soha – sírja el magát.

Hírtelen ledöbbenek. Kitisztul az elmém és a vállamon zokogó Zaynhez nyúlok. Köré fonom a karjaim és hagyom, hogy zokogjon. Szeretne? Akkor miért vágott hozzám olyan dolgokat? A két karját a derekam köré fonja és erősen magához szorít. Térdre rogy ezzel lerántva engem is a földre. Amikor abbahagyja a zokogást felemeli a fejét és rám néz. Kitörlöm az utolsó könnycseppet a szeméből és megszólalok.

-          Kérlek, ne haragudj rám. Mi… mi nem illünk össze érted? Sajnálom, de ezt te is tudod. Én, mint örökös drogos, te, mint sztár. Milyent fényt vetnék rád? Nem lennél velem boldog. Nézz csak magadra. Miattam zokogtál. Normális vagyok én? – kérdezem inkább magamtól.

A kisírt barna szemeit rám emelte és csak nézett engem. Ha már ki kell öntenem a szívem akkor az most lesz. Inkább legyen boldog mással, de ne velem.

-          Tudod azért hagytalak el, mert elegem lett mindenből. Anyu is így gondolta. Nem volt más választásom. Hazudnom kellett, hogy el tudj engedni. De hét évig már nem bírtam magammal. A tudat, hogy gyűlölsz és, hogy mást szeretsz tönkretett. A drogokhoz és az öncsonkításhoz fordultam minden egyes nap. Anya máig úgy tudja azért költöztem el, mert közelebb van a suli. Nem így van. Nem akartam, hogy ellenőrizzen, hogy tudjon rólam. Így bármikor szabadon azt csinálhattam amit akartam. Nem volt aki megmondja mit tegyek és ez így volt jó. A többi meg… nekem is fáj, de el kellett viselnem. Kérlek ne okold ez miatt magad – mutatok a csuklómra.

-          Hogy ne okoljam magam? Tudnom kellett volna, hogy hazudsz. Utánad kellett volna jönnöm és meggyőznöm, hogy élj velem. Én… szeretlek téged. Már betegesen a rögeszmémmé váltál – néz maga elé.

-          De Zayn milyen áron? Milyen áron lettél szerelmes belém? Hazudtam neked. Bántottalak. Az előbb is bántottalak – mondom szinte sírva.

-          Az élet már csak ilyen nem? – kérdezi fanyar mosollyal a száján.

-          Ne merj itt nekem mosolyogni. Menj a bandához és kérlek, kérlek felejts el! – könyörgök neki.

-          Ne kérj ilyet tőlem! – csattan fel.

-          Pedig erre kérlek. Nem fog könnyen menni, de hidd el az idő mindent megold. Holnap meg már elutaztok. Szóval annyi dolgod lesz, hogy nem leszek észben. Nem kerestek már? Biztos aggódnak érted – mondom halkan.

-          Lenémítottam – mondja és le sem veszi a szemét rólam.

-          Hívd fel őket. Oké? A víz… basszus – ugrok fel.

Mire beérek a fürdőbe az már úszik a víztől. Gyorsan elzárom a csapot és elkezdem feltörölni az úszómedencémmé változott fürdőm. Most, hogy kiöntöttem neki a lelkem megkönnyebbültem. Látványosan már nem utáljuk egymást. Fél óráig sikálom a fürdőt. A kádból is engedek le vizet. Amikor eléri azt szintet ami nekem jó levetkőzöm és elmerülök benne. Lehunyom a szemem és próbálok nem az előbbiekre gondolni. Mintha egy óriási teher szakadt volna le a szívemről. Amikor kilépek törölközőben a szobámba Zayn az ágyamon ül.

-          Hát te itt? – kérdezem pirulva.

-          Szabad napot kaptam – mondja.

-          Oh, ugye nem miattam tartod fel a csapatot? – kérdezem meglepődve.

-          Miattad mindent feladnék – jön oda hozzám.

-          Zayn ne kezdjük ezt előről – sóhajtok fel.

-          Megteszem amit kérsz, de innen ne próbáld magad kitépni – vezeti a kezem a szívéhez.

Lehajtom a fejem és próbálok nem felnézni. Végül mégis megteszem és egy apró csókot nyomok a szájára.

-          Tudod, hogy vissza kell menned. Holnap felhívlak. Add ide a telefonod – mondom.

A kezembe a nyomta a telefonját és beírtam a számom. Lekísértem a bejárathoz. Megfordult és adott egy mély csókot. Majd kilépett az ajtón és magával vitte a szívemet is. gyorsan megtörölközte és felöltöztem egy félvállas pólóba meg egy hosszú cicanadrágba, egy cipőbe és utána mentem. Tudtam vagyis éreztem, hogy nem kocsival jött. Épp a park előtt értem utol. Viszont amit láttam végleg betette a kaput nálam. Most már tényleg el kell felejtenem Zayn Malikot.