6. fejezet

Sziasztok!

Köszönöm ismét a pipákat. Itt is a kövi feji.

6. Két tűz között

Reggel kissé álmosan keltem. Egészen jó idő is volt kint. Hétágra sütött a nap. Így kikerestem valami lazább cuccot a suliba. Kivettem egy vajszínű, buggyos nadrágot, egy fehér ujjatlant és egy kardigánt. Bepakoltam a táskámba és reggeli nélkül indultam a suliba. Valószínűleg Masen ma nem jön suliba. Nélküle a napom unalmas és unalmas. Ebédlő felé menet a srácok valamilyen vízparti buliról beszélgettek. Fura, hogy Mike nincs velünk. Bár jobb is. Én szerény személyem szerint utálom. Bekapcsolódtam én is a beszélgetésbe.

-          Miről is van szó? – kérdeztem.

-          A Lapusch-i buliról. Lemegyünk a hétvégén ha jó idő lesz. Nem jössz te is csajszi? – kérdezte Tyler.

-          Szívesen, de randizom a hétvégén – mondtam.

-          Csak nem Masennel? – kérdezte Jess.

-          Hát, de – vigyorogtam.

-          Juuj úgy tudtam! – rikácsolt Hayley.

-          Hé halkabban. Nem kell tudnia a fél sulinak róla. Így is minket bámulnak – morogtam rá.

-          Bocsi – mosolygott rám szelíden.

Bólintottam, hogy elfogadom. Tényleg még ruhát is kell vennem. Be kéne mennem a városba vagy keressek az enyéim közt? Végül is anyu bepakolta azt is. Bár feleslegesen. Itt úgy sem megyek bálokra. Nem is tartanak. Újra gondolataimba mélyedtem. Máris hosszabbnak tűnt a nap Masen nélkül. Hazafelé lassú számokat hallgattam a cd-n. Amikor leparkoltam a házunk előtt észrevettem egy fekete Aston Martint. Kiszálltam a kocsimból és lassan befelé sétáltam. Masen szállt ki a kocsiból. Megkönnyebbültem, hogy nem valami idegen.

-          Szia szépség! – adott egy csókot.

-          Szia – köszöntem amikor elváltak az ajkaink.

A kocsiját vizsgálgattam míg összekulcsolta az ujjainkat. Látta, hogy azt nézem és elkezdett nevetni.

-          Ne bámuld már! Én szebb vagyok! – mondta.

-          Szép és még egoista is! – fordultam felé.

-          Hm, tényleg? – lökött neki finoman az ajtónak.

A két kezét a fejem mellé tette és furcsa arckifejezéssel nézett rám. Elnevettem magam és próbáltam komoly lenni. Viszont ha eszembe jutott az arca megint nevetnem kellett. A nevetésemnek a csókja vetett véget. Először meglepődtem majd visszacsókoltam. Elhúzódott tőlem és most ő nevetett.

-          Mit csináltál ma nélkülem? – kérdeztem.

-          Hm, az órákra gondoltam magam – mosolygott.

-          Na, ja… Én meg szenvedtem olaszon! – tettem csípőre a kezem.

-          Mondtam, hogy korrepetállak – adott egy puszit a fejemre.

Csak néztem semleges arckifejezéssel. Aztán elindultunk befelé. Lepakoltam és gyorsan átöltöztem. Lementem a konyhába mivel ott hagytam és mögé lopakodtam.

-          Eljössz velem a kedvenc helyemre? – kérdezte.

-          Csak akkor, ha emberi lábaknak is megközelíthető a hely – mutattam fel az ujjam.

-          Ne aggódj! – nevetett.

-          Hé ez nem ér! Te nem vagy egy szerencsétlen béna! – durcáztam.

Elfordultam tőle. A fülem mögé nyomott egy hosszú puszit. Még a lábam is beleremegett abba a pusziba. Két karját a derekam köré fonta és úgy beszélt.

-          Ne alacsonyíts le magad! Tökéletes vagy számomra! – mondta.

-          Te meg, ne szépíts! – csúsztattam a kezem az övéire.

-          Nekem mindenhogy gyönyörű és tökéletes vagy még ha kicsit bénácska is, de én így szeretlek! – mondta.

Megállt bennem még a szó is. Kimondta, hogy szeret. Szeret engem! Most már tényleg el tudom hinni! Lehet, hogy nyálasnak hangzik, de szeretem én is őt. Megfordultam a karjaiban és a kezem a nyakára kulcsoltam. Lehúztam a fejét közel magamhoz.

-          Én is szeretlek – suttogtam a fülébe.

Erre felemelte a fejét és megpörgetett a szobában. A lábát az enyém alá csúsztatta. Így álltunk egy darabig. Már szólásra nyitottam a számat, de megelőzött. 

-          Így kényelmesebb – mondta.

-          Jut eszembe Charlie elengedett a hétvégére. Egy feltétele van. Vigyázzak magamra és épségben jöjjek haza – mondtam neki célzásként.

-          Hát meglátjuk a bárány, hogy bírja az oroszlán és a farkasok közelségét – mondta.

-          Várj! Más vámpírok is lesznek ott?- kérdeztem meglepetten.

-          A családom és még pár vegetáriánus család és lehet, hogy a Volturi is – mondta.

-          A mi? – kérdeztem értetlenül.

-          A Volturi. Tudod ők afféle királyi család. Ők hozzák a törvényeinket és ők is ítélnek el ha megszegjük őket! – mondta.

-          De ha megtudják, hogy ember vagyok akkor te… - kezdtem el pánikolni.

-          Semmi baj! Nem fognak rájönni – mondta.

-          De igen! Hiszen a szemed és az illatom. Mindenki engem fog megkörnyékezni! Masen ez így nem jó! – toltam el magamtól.

Elhátráltam tőle. Nem hiszem el, hogy kitenne ekkora bajnak. Elvinni egy csomó vámpír közé. Egyből kiszúrják, hogy ember vagyok. Aggódóvá vált a tekintete ugyanakkor dühös is lett.

-          Bella mások is lesznek ott! Nem csak te leszel egyedül ember! – mondta.

-          Persze most ezt mondod! Belőlük is szörnyeteg lesz majd! Én nem megyek szörnyek közé! – mondtam mérgemben.

Visszaakartam szívni, de már nem tudtam. Elképedve nézett rám. Felmentem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Hogy lehetek ekkora idióta? Nem gondoltam komolyan. Lehet, hogy megbántottam? Kimerészkedtem és lementem. Már nem volt ott. A kocsija sem, sem ő. Ezt elcsesztem. Felmentem és a szobámban szomorkodtam. Később csengettek. Lementem és kinyitottam kérdezés nélkül. Az ajtóban Mike állt. Beakartam csukni, de megfogta és belökte. Hátra estem és bevertem a fejem.

-          Megmutatom, hogy jobb vagyok annál a nyápicnál! – morogta.

A szemei hírtelen megvillantak és vörössé váltak. Nem létezik, hogy ő is vámpír lenne. Hiszen a múltkor megsebesítettem. Felemelt a nyakamnál fogva és a falnak nyomott. Letépte rólam a felsőm és elhajította. Aztán a kanapéra dobott és fölém térdelt. Ütöttem, vágtam de meg sem kottyant neki. Helyette a kezem sajgott. Megpróbáltam még arcon ütni, de a kezem reccsent egyet. Felsikoltottam fájdalmamban. Megfogta kezem és a fejem fölé szorította őket. Ott vergődtem alatta, de semmi esélyem sem volt. Elkezdtem sírni. Eddig tartott a bátorságom. Újra kisgyereknek akartam érezni magam. Amikor még nem bántott senki és semmi. Amikor a macimhoz bújtam és elmesélhettem neki a bánatom és az örömöm. Levette rólam a nadrágom is és végig tapogatott. Ekkor dulakodást hallottam felőlem. Féltem kinyitni a szemem.

-          Jól vagy Bella? – kérdezte egy ismerős hang.

Ekkor kinyitottam a szemem és Rosalie állt felettem. Belé kapaszkodtam és újra rázott a sírás. Átkarolt és felvitt a szobámba. A fejemre tett egy vizes ruhát. Betakart és mellém feküdt. Mért nem Masen jött? Mért nem maradt itt?

-          Hol van? Ő hol van? – kérdeztem sírva.

-          Emett és Edward elintézik – mondta.

-          Hol van Masen? – kérdeztem mérgesen.

-          Nem engedtük ide. Valószínű megölte volna Mikeot és utána téged is. Én is alig bírom, de Carlisle mindjárt ideér – mondta Ros.

-          Mi történt velem? – kérdeztem.

-          Beverted a fejed és vérzik – mondta halkan.

-          Ha nem bírod menj ki – mondtam neki kedvesen.

-          Itt maradok! – mondta szigorúan.

Lecsuktam a szemem és aludtam. Arra ébredtem, hogy körülöttem pusmognak. Így hát úgy tettem, mint aki alszik. Közben hallgatóztam.

-          Tudod, hogy amíg Carlisle ki nem veszi a varratokat a fejéből nem jöhet ide! Addig én vigyázok rá. Alice nincs vita! – mondta azt hiszem Edward.

-          De láttam, hogy megfogod csókolni! Masen akkor még jobban dühös lesz! Kérlek, ne vessz vele össze! Menj haza! Én maradok itt! – mondta határozottan Alice.

-          Alice! Menj haza! – mérgedt be Edward.

-          Jól van! De ne mond meg, hogy én megmondtam! – morogta majd halk ajtócsukódást hallottam.

Lassan mocorogni kezdtem. Két hideg kéz segített felülnöm. A fejem egy kicsit fájt és szédültem is.

-          Jól érzed magad? – kérdezte Edward.

-          Viszonylag! – mondtam és megkapaszkodtam a kezében.

-          Tudom, hogy nem vagyok Masen, de ha ez segít akkor… - mondta és elhallgatott.

Egy kicsit megemelt és mögém feküdt. Átkarolt a kezével és dúdolni kezdett egy dalt. Hamar el aludtam és nyugodt álmaim voltak. Viszont egy lágy csókot megéreztem a számon félálmomban.

 Reggel aztán egyedül ébredtem. Vagyis Masen társaságában.

-          Jó reggelt szerelmem! Sajnálom, hogy nem jöhettem tegnap. Bántottalak volna és azt sohasem bocsátom meg magamnak! – mondta.

-          Én sajnálom, hogy azt mondtam! Bepánikoltam és nem akartam, hogy… - befogta a szám.

-          Semmi baj. Teljesen megértelek. Remélem azért még eljössz velem – mondta.

Bólintottam majd óvatosan közelebb csúsztam hozzá. A kezemben a fájdalom intenzívebb lett. Nem mutattam ki a fájdalmam. Ahogy kúsztam közelebb hozzá ő úgy távolodott el tőlem.

-          Mi a baj? – kérdeztem.

-          Bella a fejed… és nem is szabadna itt lennem – mondta.

-          Semmi baj – mondtam.

Megcsókoltam és a sajgós kezemmel a hajába túrtam. Viszont nem volt erőm tovább fogni a selymes tincseit. Kihullott onnan és elhúzódtam tőle.

-          Fáj igaz? – kérdezte.

-          Mi? A fejem? Már nem – mondtam. 

-          Nem a fejedre gondolok. A kezed fáj. Látom rajtad ne tagadd! – mondta szigorúan.

-          Egy kicsit, de nem vészes. Ne aggódj miattam – mosolyogtam rá.

-          Ha itt maradtam volna ez nem történik meg. megígértem, hogy vigyázok rád mégis az első alkalommal bajod esik! – mondta.

-          Elég! Fejezd be! Én szúrtam el és nem te! Erről többet hallani sem akarok! – pirítottam rá.

Hírtelen vágódott ki az ajtó. Alice és Edward jött be a szobámba. Masen megcsókolt és kiment. Mind a ketten szigorú pillantásokkal jutalmaztak minket. Alice elment telefonálni míg Edward segített felkelnem. Elkísért az ajtóig majd megállt és becsukta. Csodálom, hogy bejönni nem akar. Fél órás készülődésemből egy órás lett. Hát sajgó kézzel nehéz mosakodni. Egy törölközőbe csavarva mentem ki. Edward amikor rám nézett nagyot nyelt. Érdekes, hogy eddig utált vagy nem tudom most meg úgy néz rám mint aki mindjárt leteper. Tanyácskájára nézzen így, ne rám! Megfogta a szabad kezem és visszakísért a szobámba. Amikor bementünk Carlisle ott ült az íróasztalomnál. Amikor bejöttünk odajött hozzám és kiküldte Edwardot.

-          Hogy érzed magad Bella? – kérdezte.

-          A kezem fáj amúgy jól – mondtam.

-          Át kell jönnöd hozzánk, hogy röntgent tudjak készíteni róla. Addig bekötöm – mondta kedvesen.

-          Mi történt Mikeal? – kérdeztem amikor megkezdte a kötözést.

-          Emett és Edward széttépték és elégették a testét. Valószínű a szüleit már régebben eltette láb alól ahogy a nővérét is. Vagy átváltoztatta őket. Már biztonságban vagy. Ja és még egy dolog. Megnézheted az oldalad? Masen mondta, hogy nézzem meg – mondta.

Bólintottam majd felhúztam a törölközőt. A hideg érintés jól esett a bőrömön. Miután megnézte elmagyarázta, hogy egy kis zúzódás van rajtam semmi más. A csontom nem törött el. aztán magamra hagyott és Alice szökkent be.

-          Segítek felöltözni – mondta.

-          Alice mi volt tegnap az a kis beszélgetés Edwarddal? – kérdetem kíváncsian.

-          Annyi, hogy az öcsikém is beléd zúgott. Mind a két mamlaszt meghódítottad tudod e? – nevetett fel.

-          Mi? – néztem rá kitágult szemekkel.

-          Öltözz fel és átmegyünk hozzánk – nyújtotta nekem a ruhákat.

-          Ezt meg kell beszélnünk Alice! Ha már kikotyogtad – mondtam.

Ekkor nyílott az ajtó. Edward lépett be rajta dühös ábrázattal. Alice kiment a szobából és kettesben hagyott minket. Csak álltam és bámultam utána majd Edwardra. Kérdezzem meg?  De ha nem is igaz? Ha csak Alice szórakozik velem? Vagy Masen mondta ezt, hogy kiderítse, hogy szeretem e? Edward végig az arcom nézte.

-          Ö… miért is vagy itt? Öltözni szeretnék – szólaltam meg bunkón.

-          Segítek – mondta.

-          Öltözködni? Azt nem! Még a végén letepersz! Látom a szemedben! – mondtam neki szigorúan.

-          Akkor mond meg, hogy mit csináljak, hogy ne a fejemben járj egész nap? – kérdezte és közelebb jött hozzám.

-          Legyél a barátnőddel! Nekem ott van Masen! – mondta.

-          Masen! Mindig csak Masen! Gondolhatnál egyszer mások érzéseire is! – mondta mérgesen.

-          Szeretem őt! – mondtam magabiztosan.

Megrázta a fejét és egyre közelebb sétált hozzám. Máris bűnt követek el. Átakart karolni, de nem engedtem neki. A mellkasára tettem a kezét és eltoltam magamtól. Egyre közelebb hajolt hozzám. Nem volt erőm visszatartani.

-          Kérlek ne! –suttogtam.

-          Miért ne? Én akarom és láthatóan te is – mondta.

-          Edward… - suttogtam a nevét.

Megfogta a derekam és megcsókolt. A nyelve utat tört a számban és magához szorított. Élveztem a csókot, de amint a tudatomba jutott Masen ellöktem magamtól.

-          Menj innen kérlek! Fel akarok öltözni egyedül! – hangsúlyoztam minden szót.

-          Lent várunk Alicel! – mondta majd kiment.

Becsuktam az ajtót és nekidőltem. Akkora egy idióta vagyok! Hogy tudtam visszacsókolni? Hogy nézzek Masen szemébe így? Mi az, hogy az ő fejében járok? Neki ott van Tanya! Vele járjon! Felvettem egy fekete csipkés fehérneműt. Alice ezért még kinyírlak. Persze csak képletesen. Alice kivett egy feszülős, cicanadrághoz hasonló anyagú farmert, egy zöld pólót, egy fekete vékony kardigánt, és egy vékony, barna csizmát. Miután felöltöztem, bezártam az ajtót és kimentem hozzájuk. Beültem hátulra és kifelé bámultam az ablakon. Betettem a fülembe a fülesem és egészen odáig azt hallgattam. Amikor kiszálltam a kocsiból Rosalie odajött hozzám és kedvesen rám mosolygott. Már ő is meghülyült? Eddig hozzám sem szólt. Bementünk Carlislehoz és megvizsgálta a kezem. Egy kis zúzódástól eltekintve semmi baja a kezemnek. Be kell kötnöm és vigyáznom rá. Masenhez nem mehettem fel. Edward vitt haza. Kiszálltam a kocsiból és az ajtóhoz indultam. Beléptem volna, de Edward megfogta a kezem és magához húzott. Megfogta a fejem és megcsókolt. Ellöktem magamtól és bementem a házba. ’ Mit művelek én? Mért játszom velük?’ Felmentem a szobámba és befeküdtem az ágyba.