5. fejezet

Sziasztok!

Bocsánat, hogy este nem raktam fel a fejit. Óriási villámok voltak felénk és nem akartam tönkretenni a gépet.
Ma viszont befejeztem a hatodik fejit is és ha lesz időm rá felteszem. Köszönöm a két komikat chatben és a feji alatt is, és a pipákat :D
Örülök, hogy tetszik.Másik frissel nem tudok mit mondani. majd csak lesz belőle valami.
Akkor itt is a kövi feji. Legyetek jók :D (A vége felé nem direkt vannak bent azok a pontok, csak még kiegészítettem) :D

5. Tudom mi vagy!

Aztán beleolvastam a könyvbe. Inkább hasonlított egy napló féleséghez mint könyvhöz. Igen érdekes dolgokat tudtam meg belőle. Aztán megakadt a szemem egy szón és egy néven. A szemeim kitágultak és csak bámultam a sorok között. Gyorsan visszalapoztam az elejére. George Willow naplója 1600-as évek. Az mégis, hogy létezik? Már rég el kellett volna porladnia ennek a könyvnek. Hogyan került mégis hozzám? Gyorsan beleolvastam mielőtt elér a reggel.      

„ Először ismerte meg a lányom azt a szörnyeteget egy neves bálon. Isabella nagyon is szerette őt. Viszont amit megtudtam róla dugába döntötte az elképzeléseimet. Azt hittem egy normális ember, de tévedtem. Kiderült róla pár dolog. Amikor rájöttem, hogy vámpír neve, faja és kora szerint csoportosítottam.

Név: Anthony Masen Cullen

Faja: vámpír

Kora: újszülött

Jellemzői: A bőre fehér, mint a legdrágább kő, a hangja mindenkit elcsábít, az illata olyan mintha a saját parfümjét érezném rajta, a bőre folyamatosan hideg és kemény. Sohasem változik. Ha éhes a szeme, éjfekete. Ha megtömte a gyomrát emberi vérrel, vörös. Hihetetlenül gyorsak és erősek. Áldozataik úgy vergődnek a karjai közt, mint a csapdába esett vad.  Éjszakánként járt el otthonról. Klubokba tér be és csak órákkal később tért ki onnan két nővel. Kettőnél több áldozatot sohasem hagy. Mindegyik áldozatot máshová cipeli el, hogy ne legyen feltűnő. Olyan, mint egy bérgyilkos. Egy elhagyatott sikátorba viszi őket és játszik velük. Az egyiket elcsábítja míg a másik megy magától. A jellegzetes illatuk és a hangjuk csábítják magukhoz az áldozataikat. Napfényre sohasem mehetnek. Viszont én láttam napfényben. A bőre, mint a gyémánt úgy szikrázott. Ép elméjű ember nem mondaná rá azt, hogy gyönyörű lények. Örökké élnek és sohasem öregednek.”

Nem! Az nem létezik. Masen nem vámpír! Nem hiszem el! Ez csak egy buta könyv! Muszáj lesz rákérdeznem. Betettem a könyvet a többi közé és befeküdtem az ágyba. Az alvás nem igen ment. Masen nem lehet vámpír. Vagy mégis? A bőre hideg, a szeme éjfekete és bronz között váltakozik. A jellegzetes illatát is érzem rajta. Viszont Edward gyors. Nagyon gyors. Ezért sem értettem, hogy hogyan tudott olyan gyorsan a kocsihoz jönni amikor a sajátjánál állt. Hírtelen tört felszínre bennem a felismerés. Masen és a családja mind vámpírok. Feltűnően szépek és bódító az illatuk. Ezt nem csak rajta és Edwardon éreztem. Az egész házat belengte az illat. A kabátomon is rajt van. Kikeltem az ágyból és lementem érte. Még éreztem rajta a különös illatot. Most mégis,hogy viszonyuljak ehhez az egészhez? Mondjam el neki, hogy tudom kik? Akkor megölnek vagy életben hagynak? Esetleg olyan leszek, mint ők? Szörnyet csinálnak belőlem? Teljesen kétségbe estem. Én szeretem őt még ha nem is olyan intenzíven, mint kellene, de szeretem. Tudom, hogy mellette biztonságban vagyok. Tudom, hogy szánt szándékkal sohasem bántana. Azt is tudom, hogy végtelenül rendesek velem. A családból jó nem mindenki, de azért kedvelnek ahogy leolvastam róluk. Vajon milyen lehet örökké szépnek és fiatalnak lenni? Lehetek egyszer én is olyan, mint ő? Átváltoztatná olyanná, mint ő? Ugyanakkor félek is. Félek, hogy ha tudja, hogy tudom mi is valójában el fog hagyni. Félek, hogy egyedül maradok és ezt nem akarom. Furcsa érzés őrlődni két dolog közt. Visszamentem a szobámba és próbáltam elaludni. Nagy nehezen ment is. Egész éjszaka rémálmaim voltak. Reggel amikor tükörbe néztem megijedtem magamtól. A szemeim tiszta karikásak, az arcom nyúzott, a hajam kócosabb mint általában. Bepakoltam a cuccom és felöltöztem. Kivettem egy fekete cipőt, egy sötétkék farmert, egy fekete pólót és a bőrdzsekim. Mint egy robot úgy csináltam a teendőimet. Megreggeliztem és beültem a kocsimba. Lassan araszoltam a suli felé. Csöngetésre értem be. Első órám olasz. Leültem síri csendben mellé. Éreztem, hogy figyel. Egész órám azon görcsöltem amit tegnap megtudtam. El kell mondanom neki! Még ma el kell mondanom! Órák után mintha nem is ismerném úgy sétáltam a kocsimhoz. Viszont ott ért utol.

-          Bella mi a baj? Haragszol rám valamiért? Rosszul csináltam valamit tegnap? Miért kerülsz egész nap? – kérdezte lágy mégis követelőző hangom.

-          Semmi bajom. Csak megtudtam valamit – mondtam sokat sejtetően.

-          Elárulod mit tudtál meg? – kérdezte görcsösen.

-          Szállj be mellém és nálunk elmondom – mondtam.

Beültem a kocsiba és ő is mellém. A gázpedálra léptem és hazamentem vele együtt. Leparkoltam a szokásos helyemre és kiszálltam a kocsiból. A táskám bent hagytam és elindultam a házunk mellé az erdőbe. Szótlanul követett. Amikor már jócskán bent voltunk megálltam és belekezdtem.

-          Tudod furcsa, hogy egy könyvből vagyis egy naplóból mit meg nem tud az ember. Tudod olyan dolgot tudtam meg ami súlyos lehet ha kitudódik. Tudom mi vagy, de Én nem mondom el senkinek, csak kérlek áruld el, hogy igazak e a legendák! – mondtam.

-          Szóval tudod a titkom! Félsz tőlem Bella? – jött a kérdés a fülem mögül.

-          Nem félek tőled! Attól félek, hogy elhagysz, hogy nem kellek majd neked! – mondta az igazat.

-          Olyan naiv vagy! – mondta és elém sétált.

A szemei most is éjfeketévé változtak. Megint magukba szippantottak és nem eresztettek el. Elmosolyodott majd közelebb lépett hozzám. Egyik kezét az arcomra vezette és megcsókolt. Most nem háborognia kéne, hogy megtudtam az igazat? Nem értem! amikor elvált az ajkaimtól muszáj volt még kérdeznem. Olyan voltam, mint a tudásra szomjazó diák. 

-          Nem haragszol? – kérdeztem.

-          Nem. Végül is örülök, hogy megtudtad! Egyszer el kellett volna mondanom. Most, hogy tudod, nem kell rád annyira vigyázzak. Tudom adni önmagam – mondta.

-          Hány éves vagy? – kérdeztem ami a legjobban érdekelt.

-          Tizenhét – mondta.

-          Ne poénkodj! Az igazi korodat kérdeztem! – pirítottam rá.

-          Ezerhatszázban születtem április nyolcadikán. Szóval most leszek négyszáztizenhárom éves – mondta.

Csak néztem rá kitágult szemekkel. Négyszáztizenkét éves vámpírba szerettem bele. Meg sem látszik rajta az a pár száz év. Tényleg nem öregszenek. A tenyerét a nyakamra simította és mesélni kezdett.

-          Tudod amikor behúztalak a szertárba feltett szándékom volt, hogy megöllek. Annyira csábít a véred illata, hogy ha rá gondolok… egyszerűen rád vetném magam. Nem tudok ellenállni a csábításnak. Négyszáztizenkét évem volt rá, hogy gyakoroljak. Ment is amíg meg nem jelentél. Egyszerűen felbolygattad az életem. Elkezdtem érezni és az érzéseim által a vámpír énem is jobban felszínre tört. Tudod ebben a pár napban mindent megadtam volna, hogy megkóstoljam a véred. Viszont ha megtettem volna nem biztos, hogy tudtam volna magam tovább elfogadni. Vagy megöltelek volna, vagy átváltozol olyanná mint én. Azt hidd el nem akartad volna. Én sem akarom, de ha a boldogságomhoz te kellesz megteszem – mondta a szemembe nézve. 

-          Én… én… ezt el sem hiszem. Te szeretsz engem? – kérdeztem.

-          Az életemnél is jobban és hidd el Bella én sohasem ártanék neked! Mi nem ölünk embereket. Legalábbis a mi családunk nem! A nomád vámpírok annál inkább. Ők vadásznak rátok – mondta miközben magához húzott.

-          Vannak rajtatok kívül mások is a városban? – kérdeztem.

-          Nem tudunk róla! De ha igen szólok neked és vigyázok rád. Ha kell a szobádban fogok őrködni minden éjjel! – emelte fel a fejem.

A szobámról jut eszembe. Akkor jól éreztem, hogy figyel. A fürdőben is őt láttam. Hogy is van a mondás? Amiről nem tudok az nem fáj! Próbáltam megfejteni a szemeiben, hogy most mit érez. Egyszerűen nem ment. Elragadott az örvény és nem tudtam megszólalni sem.

-          Be kéne mennünk. Kezd sötétedni és mindjárt esik – mondta.

-          Ühüm – hümmögtem.

Kibontakoztam az öleléséből bár nem szívesen. Elindultam előtte. Egyszer csak azt éreztem, hogy felkap a hátára és a házunknál tesz le. Kicsit megszédültem, de jól érzem magam.

-          Jól vagy? – kérdezte.

-          Jól – feleltem.

-          Nem kellett volna – kezdett el aggódni.

-          Semmi baj, csak egy kicsit szédülök – mondtam.

-          Pont ezért nem kellett volna! – morogta maga elé.

Átkarolta a derekam és a kulcsaim kereste. Kinyitotta az ajtót és leültetett a konyhába. Töltött egy pohár vizet és a kezembe nyomta. Ahhoz képest, hogy vámpír odafigyel rám. Amíg ittam elém sétált és leült egy székre. A kezemben birizgáltam a poharat. Egyfolytában a szemébe néztem válaszok reményében. Viszont csak az érzéseit tudtam kiolvasni belőle. Még mindig alig tudom elhinni, hogy szeret engem. Mind a két kezem az övéibe tette. Olyan kicsinek tűnik így. Nem bírtam tovább magammal. Meg kellett csókolnom. Kivettem a kezem az övéből és közelebb húzódtam hozzá. Már értem ezt a vonzódás dolgot. Minden cselekedetem figyelte. Egyik kezemmel a hajába túrtam míg a másikat a nyakára csúsztattam. Lassan összeértek az ajkaink. Áthúzott az ölébe és úgy csókoltuk egymást tovább. Hallottam, hogy felnyög. Ekkor tolt el magától.

-          Bella ne! Elfogom veszíteni a fejem – mondta zihálva.

-          Akkor veszítsd! Nem érdekelnek a következmények – mondtam meggondolatlanul.

Az szemei elfeketedtek és erősebben fogott meg mint ahogy szokott. Egy pillanat alatt a konyhából a szobámban voltunk. A nyakam csókolta és a kezével bejárta a testem. Annyira beleélte magát, hogy megszorította a derekam és a combom is. Kicsit felszisszentem majd elengedett. Még éreztem, hogy a nyakam csókolja majd semmi. Kinyitottam a szemem és ott állt a falnál. A hajába túrt és nézett engem. Felálltam az ágyról és felé igyekeztem. Félúton valami azt sugallta, hogy álljak meg. Így hát megálltam.  

-          Nem bántottál – mondtam halkan.

-          Nem? Hogy mondhatsz ilyet? Akkor az ott mi a derekadon és a combodon? – kérdezte mérgesen.

-          Vigyáztál rám. Az csak egy kis horzsolás – legyintettem.

Hírtelen odajött hozzám és megfogta a karom. Szorosan tartott és lekiabálta fejem. Azt hiszem kihoztam a sodrából.

-          Nem érted meg, hogy meg is ölhettelek volna? Ha jobban megszorítom a csontod eltörik és kórházban végzed – kiabált rám.

-          De nem lett semmi bajom! – morogtam.

-          De lehetett volna. Ha nem tudom kontrollálni magam akkor simán megölhettelek volna! – mondta szelídebb hangnemben.

-          Sajnálom. Hülye vagyok! Tudom, hogy neked ez nehéz mégis én… - befogta a szám az ujjával.

-          Nem vagy az! Nekem kellett volna leállítanom magam – mondta.

Egészen estig maradt. Addig beszélgettünk. Nem akartam kérdezősködni. Egy ideig csendben ültünk és filmet néztünk. Aztán csak azt éreztem, hogy az ujja a hajammal majd az ujjaimmal kezd el játszani. A szája meg a nyakam és kulcs csontomat kezdi puszilgatni. A filmre nem is igen tudtam figyelni. Ki is tudott volna egy értelmes mondatot megjegyezni ha egy Adonisz ölében ülhet? Hát senki! Aztán már egyikünk sem figyelt a filmre. Csak háttérzajnak ment. Az arcát fürkésztem amikor megszólalt.

-          Nem vagy valamire kíváncsi? – kérdezte.

-          Lennének kérdéseim. Csak úgy gondoltam, hogy ha akarod úgy is megosztod velem – mosolyogtam rá.

-          Akkor kérdezz, de én is kérdezek majd. Úgy leszünk kvittek! – vigyorgott.

-          Oké. Szóval hogyan lettél vámpír? – kérdeztem.

-          Máris bele az elejébe? Nem érdekel milyen voltam emberként? – nevetett fel.

-          De az is, csak az majd később – mondtam és várakozóan néztem rá.

-          Tizenkilenc voltam amikor egyik este mentünk haza a barátaimmal egy kocsmából. Épp a szülinapom ünnepeltük. Szóval volt ott minden amit el tudsz képzelni. Tudod a szüleim eléggé pénzes emberek voltak. A öcsém Edward is velünk tartott. Akkor még csak tizenhét volt. Kettesben sétálgattunk haza amikor megláttunk egy földön fekvő nőt. Odamentünk segíteni neki. Bár tudtuk, hogy este egyetlen rendes nő sem mászkál ki. Mégis odamentünk és felkeltettük. A nő hírtelen kinyitotta a szemét ami vörösben úszott. Elengedtem, de utánam kapott és szorosan tartott. Edwardot elküldtem segítségért. A nő belém mélyesztette a fogait és szívta a vérem. Aztán elszakadt a nyakamtól és Edward után eredt. Engem meg otthagyott és szenvedtem. Pokolian égtem a tűzben. Azt hittem meghalok. Carlisle talált ránk az utcán. Előbb összeszedte az öcsém utána engem. Három napig égtünk a tűzben. Nem kívánom senkinek sem. Ezért nem akarom, hogy olyan legyél mint én. Pokolian fájna ahogy égsz belülről. Következő kérdés? – mondta majd rám mosolygott.

Ittam minden szavát magamba. Mit is kérdezzek? Annyi minden volt bennem, de egy-kettőre elfelejtettem az összeset. Várakozóan nézett rám. Egy kérdés maradt meg bennem.

-          Mond csak… volt valaki előttem? – pirultam el ahogy ránéztem.

-          Volt egy gyönyörű nő akibe szerelmes voltam. Isabella volt a neve, ahogy neked is. Annyi különbséggel, hogy fekete haja volt és égkék szemei. Az apja tudta, hogy mi vagyok. Ne ítélj el, de meg kellett ölnöm, hogy ne derüljön ki. Tudtam, hogy naplót folytat rólam és a fajtánkról. Talán valami boszorkányságot vitt a dologba. A naplót azóta sem találtam meg. Viszont, ha tudnám hol van elégetném. Ha más kezébe kerül híresztelni kezdi és veszélybe kerülünk. Tejességgel megbízom benned, hogy nem árulsz el minket! – nézett a szemembe komolyan.

Hupsz! Akkor jól el kell ásnom a könyvet valahová. Nem égetheti el. Már évek óta megvan. Még a padláson találtuk anyával. Kiakarta dobni, de nekem nagyon tetszett. Így hát megtartottam. A mai napig nem olvastam benne. 

• - Akkor most én kérdezek - mondta. 
• - Első kérdés? - kérdeztem és közben vigyorogtam.
• - Miért költöztél ide? - kérdezte kíváncsian. 
• - Hát anyu férje baseball játékos és körbejárják most a világot. Elküldtek ide apuhoz. Ottmaradtam volna egyedül is, de annyira féltett anyu, hogy ideküldött apuhoz. Régen tudod gyűlöltem ezt a helyet. Unalmasnak tartottam és az is. Egy unalmas kisváros - magyaráztam. 
• - Értem. Neked volt valakid előttem? - kérdezte. 
• - Nem. A régi sulimban inkább csak piszkálni tudtak a bénázásaim miatt. Egy fiúba voltam szerelmes titokban. Szerintem észre sem vett volna. De most itt vagy te és pillanatok alatt beléd zúgtam - hajtottam le a fejem.     

Felemelte a fejem és hosszasan megcsókolt. Amikor elvált tőlem rám mosolygott. Többet nem kérdezett. Igaz, hogy belé zúgtam, de ott van Edward aki szinte vonz magához mint a mágnes. Olyan titokzatos. Talán ez tetszik benne. 'Vigyázz Bella mert megégeted magad!' Az órára pillantottam ami elütötte már rég a tízet is. Ásítottam egyet majd a fejem ráhajtottam a vállára.

-          Felviszlek és elmegyek – suttogta.

-          Maradj velem. Kérlek! – motyogtam fél álmomban.

-          Bella… - ejtette ki a nevem.

Viszont többet már nem hallottam. Elaludtam. Egy új rémálom vette kezdetét.

’Többször felsikoltottam és fel is keltem. Két hűvös kar húzott magához. Viszont amikor felnéztem Mike feküdt mellettem. Újból felsikoltottam és kinyitottam a szemem.’

Egyedül feküdtem a szobában. Masen meg sehol. Gondolom hazament miután elaludtam. Egész éjjel fent voltam és forgolódtam az ágyban. Hajnali négy körül ismét elaludtam várva a holnapot.