7. fejezet

Sziasztok!

Örülök, hogy a szívetekbe lopta magát az új törim. Lesznek benne nagy fordulatok és egy kicsit ugrunk is az időben. Remélem nem fogtok utálni a feji miatt. Ez most így sikerült :P Ja és most kaptok egy szép képet is ami sokat sejtető mi fog történni. :D :P És felteszem a zenéket is amiket hallgattam közbe :D ki melyiket akarja :D hibákért előre is bocsi :P Remélem nem lesz benne sok. Átolvastam azért kétszer még mielőtt feltettem. Jó olvasást és további szép napot! :D

 ez a szám az egészhez megy szerintem

 az utolsó kettő amikor Bella felébred 

7. Ez lett volna az utolsó estém? 

Reggel erősen kezdett fájni a fejem. Vettem be a múltkori gyógyszerből, amit még a kórházban írt fel Carlisle.  Felöltöztem és csináltam reggelit. Suliba is kéne mennem. Apropó, orvosi igazolás? Talán Carlisle írt. Felhívtam Jessikát aki suttogott a telefonba.

-          Szia, most nem tudok beszélni. Épp Mikeot búcsúztatjuk. Tegnap meghalt autóbalesetben és bent égett a kocsiban. Most le kell tennem – nyomta ki.

Szóval autóbaleset. Miután nagy nehezen elmosogattam csengettek. Edward állt az ajtóban. Kinyitottam és komoran néztem rá.

-          Mit akarsz? – kérdeztem mérgesen.

-          Engedj be és elmondom – mondta.

-          Menj haza! – morogtam.

-          Tudod, hogy máshol is be tudok jönni. Jobb ha itt jövök be – mondta.

-          Oké, de siess – engedtem be.

Szélesebbre tártam az ajtót. Beljebb jött majd megvárta amíg becsukom és nekinyomott a falnak. A szája hevesen ostromolta az enyém. Próbáltam ellökni, de nem tudtam. A kezem a nyaka köré kulcsoltam és közelebb bújtam hozzá. Miután véget ért a csókunk pihegve omlottam a mellkasára. Fogalmam sincs mi a fene van velem. Egyszer Masen ölelő karjaira vágyom. Másszor meg Edward szenvedélyes csókjaira. Biztos, hogy az a kémia megvan mind a kettejükben. Viszont ott van Tanya. Ő sokkal jobban illik Edwardhoz. Én meg Masenhez. Hiszen első naptól fogva megragadt bennem valami. Fogalmam sincs mit gondoljak erről az egészről. Azt tudom, hogy ez így nem mehet. Rosszabb vagyok mint egy útszéli ribanc. Edward a kezét a derekam köré fonta. Mélyet szippantott a hajam és a bőröm illatából. Meg kell kérdeznem valamit. Kicsit elhúzódtam tőle és felnéztem rá. Az arany íriszek érdeklődve figyeltek. 

-          Átváltoztatnál a kedvemért? – kérdeztem.

-          Mi? – kérdezte kitágult szemekkel.

-          Változtass át! – mondtam.

-          Nem! Soha! – morgott fel.

-          Miért? Masen megtenné. Értünk megtenné – mondtam.

-          Hogy jön ide most ő? Annyira sem képes, hogy kontrollálja magát. A múltkor is úgy kellett kiráncigálni – morogta majd elengedett.

-          Edward elég! Én szeretem őt! Nem érdekel ha elveszti a fejét. Megvan a kellő kémia és vonzalom köztünk más nem érdekel! – mondtam határozottan.

-          Már megint csak magadra gondolsz! Van fogalmad róla mit érzek én? – jött közelebb.

-          Nem tudom, de ez így nem jó! Masen mellett akarok maradni! – jelentettem ki.

-          Akkor maradj! – morogta majd eltűnt.

Túlságosan felzaklatott. A fejem még jobban elkezdett fájni. Inkább kimegyek és sétálok egyet. Felöltöztem és kimentem az erdőbe. Apu sokszor mondta, hogy ne mászkáljak be. Most leginkább vonz magához. Nem akarok most a világról tudni. Elég ha fejemben minden össze-vissza cikázik. Nyugalom kell és csend. Egyre beljebb mentem a kis ösvényen. Már a házunkat sem láttam. Kezdett esteledni is. Már három napja nem voltam Charlienál. Remélem nem lesz dühös. Holnap mindenképp benézek hozzá. Észre sem vettem, hogy beesteledett. Az orromig sem láttam. Elővettem a telefonom, hogy egy kicsit világítsak. Hát mondhatom nem sokat segített. A lábam alá néztem folyamatosan. A távolból hírtelen felsikított valaki. Összerezzentem majd mentem tovább. Arra eszméltem fel, hogy átestem valamin. Feltápászkodtam a földről és megláttam egy nőt a földön feküdni. A sikoltozó nő. Ha jól láttam még él. Odamentem hozzá és beszélni kezdtem. 

-          Oh, hála az égnek. Jól van? – fújtam ki a levegőt.

Viszont a nő meg sem mukkant. Odamentem hozzá és a hátára fordítottam. A nő vérbe fagyva és a nyakán két vérző pont. A szíve nem volt a helyén. Felsikoltottam volna, de tudtam, hogy azzal elárulom magam. Elengedtem és futásnak eredtem. A zsebembe vágtam a telefonom és nem érdekelt merre futok, csak el onnan. Ha az a valami a környéken van engem is meg fog találni. Csak ne lenne ilyen sötét. Igazából nem is tudom, hogy merre futottam. Hírtelen egy kemény testbe csapódtam és a seggemre estem. Azt gondoltam, hogy Masen vagy Edward az. Ha ők lennének akkor valamelyikük megfogott volna. Az idegen felnevetett.

-          Mi járatban vagy errefelé éjnek idején kislány? – kérdezte gúnyosan.

Nem válaszoltam. Jobb ha nem mondok semmit. Jobb ha meg sem szólalok. Egyenletesen vettem a levegőt és bámultam a sötétségbe. Suhanásokat hallottam. Nem csak egy suhanást. Lehet, hogy játszik velem. Játszik, hogy azt higgye többen vannak. Pedig csak egyedül van. Lehetséges, hogy többen is vannak csak még nem bukkantak elő. Várnak valamire. Megérzésem szerint csak egyedül van. Már a harapásból ki kellett volna találjam, hogy nem egy patkány harapta meg, hanem egy vámpír. Ha csak az a patkány nem mutáns patkány volt.

-          Hogy hívnak drágaság? – jött a fülem mellől a kérdés.

Megint nem válaszoltam. Az idegen felemelt és egy fához szorított majd a földre vágott és a teljes testsúlyával rám nehezedett. A kezem a fejem fölé szorította miközben végig taperolt a szabadon lévő kezével. A hold megvilágította a körvonalát. Sajnos előről nem láttam. Még mindig túl sötét volt. Hol lehet most Masen? Mért nem segít senki? A könnyeim elkezdtek folyni az arcomon. A fülemhez hajolt és elkezdett beszélni.

-          Ha csendben maradsz nem fog annyira fájni! – mondta.

-          Mit akarsz tőlem? – kérdeztem.

-          Mindened amid van. A szüzességed, a véred, a szíved – mondta.

-          Kérem ne… ne bántson! – könyörögtem.

-          Hiba volt bejönnöd. Bár az illatodat már előtte is éreztem. Kitűnő vagy. Egyszerűen kitűnő – nyalta meg a száját.

-          Engedjen el kérem! – sírtam.

-          Előbb meg kell halnod kicsikém – nevetett fel.

Próbáltam szabadulni, de feleslegesen csináltam mindent. A pasi lassan kezdett el vetkőztetni. Mike is ezt művelte velem. Ha most vámpír lennék. Ha olyan lennék mint Masen. Megtudnám védeni magam. Nem lennék törékeny. Miért vonzom a bajt ennyire magamhoz? Még mindig vergődtem amikor ismét megszólalt.

-          Hagyd abba a ficánkolást vagy előbb öllek meg! – morogta.

Önfejűségemre hallgattam inkább. Tovább mocorogtam. A vámpír viszont lekevert nekem egy nagy pofont amitől kicsit megszédültem és rosszul is lettem. Alig épülök fel máris újból a halál közeli állapotba kerülök.

-          Mindjárt jobb. Most már nem fogsz ficánkolni – mondta.

Gyenge voltam. A szemem félig volt csak nyitva. Éreztem, hogy alattam vizes és nyirkos minden. Az elengedett kezemmel a földet kaparásztam. Hírtelen megállt, leszállt rólam és elsétált valamerre. Visszarángattam magamra a nadrágom és felálltam. Mivel futni nem tudtam a gyengéségem miatt ezért lassan botorkáltam. Folyamatosan hátra nézegettem. Valószínű észrevette, hogy nem vagyok ott. Megpróbáltam futni. Sikerült is valamennyire. Viszont elvesztettem az egyensúlyom és elestem. Valaki megfogta a lábam és elkezdett húzni. Felsikoltottam és kapaszkodtam minden félébe. A kezem tele lesz horzsolásokkal. Innen már nem megyek el élve. Szeretem anyut, Masent, Edwardot, Jessikát, Hayleyt és az egész Cullen családot. Nem érhet itt véget az életem. Még élni akarok. Hírtelen a levegőbe emelkedtem és annyit éreztem, hogy két éles valami a nyakamba fúródik. Ahogy szívta a vérem a testem pokolian kezdett égni. Hangosan sikoltoztam az égéstől.

-          Engedd el a lányt! – jött a hang nem messze tőlünk.

A férfi elengedett és lezuhantam. Amikor földet értem egyáltalán nem éreztem. A pokoli fájdalom átjárta a testem. A távolból hallottam a dulakodásukat. Majd csak annyit éreztem, hogy valaki felemel.

-          Sss… Bírd ki! Még egy kicsit bírd ki! – mondta a másik idegen.

A fejem a levegőben volt. Úgy éreztem magam mintha repülnék és a pokolban égnék. A fülemben egy hülye zene szólt. Már nem tudott érdekelni semmi. A végtagjaim kezdtek zsibbadni és nem éreztem őket.

-          Segítsetek. Találtam egy lányt az erdőben. Egy nomád megakarta ölni. Azt hiszem megkezdődött az átváltozása. Segítsetek rajta! – mondta az idegen.

-          Ariel! Gyere velem gyorsan – mondta egy igen ismerős hang.

Éreztem, hogy lefektetnek valamire. Közben végig vergődtem. Az Ariel nevű férfi kezét fogtam. Nagy nehezen de leszedte a kezem az övéről.

-          Bella? – kérdezte az ismerős hang.

-          Ismered őt Carlisle? – kérdezte Ariel.

-          Masen barátnője. Ki kell szívnom a mérget mielőtt késő lenne. Fog le a kezét és a lábát – mondta Carlisle.

Két hideg kar fogott le. Tűzforrónak éreztem a testem. Carlisle fölém hajolt és elkezdte kiszívni a véremből a mérget. Egyre jobban kezdtem elgyengülni. Végül a szemem lecsukódott és csak a feketeséget láttam...

3 nap múlva.

Már kitudja mióta csak az emlékeimben futkározom. Egyik képből a másikba, mintha összefolyna minden. Mintha az emlékeim egyekké váltak volna. Persze már elmúlt az égésem is. már nem fáj semmim. Nem éreztem a testem sem a szívem. Nem éreztem, hogy élek. Talán a mennyben vagyok? A mennyországban is dobog az emberek szíve? Valamilyen módon ott is élnek nem? Anyu az egyik pillanatban belém fut aztán a másikban meg eltűnik. Elém tárul Edward arca. Amint a nappaliban csókolózunk. Hírtelen befut Masen is. rá veti magát Edwardra és eltűnik. Utána elmegy és egyedül hagy. A nappaliban összeroskadok. Tudom ez melyik emlékem. Amikor anyu elhagyja aput. Éppenséggel nem ez történik. Fel akarok ebből ébredni most! Hírtelen nyílt ki a szemem. Körülöttem síri csend. Hol vagyok? Felültem és körbenéztem. Műszerek és csipogó gépek. De mért nem csipognak? Kórházban lennék? Nem hiszem. A kórházakban mindig büdös van és fertőtlenítő szag. Felkeltem és könnyednek éreztem a járást. A csempe sem tűnt hidegnek. Olyan könnyűnek tűnt a járás is. Beleszagoltam a levegőbe. Hírtelen a torkom kaparni kezdett. Kerestem egy mosdót és egy poharat. Találtam is nem messze az ágyamtól. Kinyitottam a csapot. Viszont a fogantyú a kezembe maradt. Milyen erős lettem hírtelen. Elzártam a vizet nagyjából és a számhoz emeltem a poharat. Amikor ittam először fel sem tűnt, hogy iszok. Kiesett a pohár a kezemből. Gyorsan utána nyúltam, hogy ne keltsek feltűnést. Körbenéztem és minden sokkal élesebb volt. Amikor felpillantottam és megláttam magam a tükörben megrémültem. A szemem vörös és a bőröm hófehér. Az nem létezik, hogy olyan vagyok, mint ők. Elfordultam a tükörtől és az ablakhoz sétáltam. A nap besütött rajta és én úgy ragyogtam, mint a legszebb gyémánt. Szóval mégis csak igaz. Hallottam, hogy lent nyílik az ajtó. Kiléptem a folyósóra és megcsapott kilenc vámpír illata. Mindegyikük napfényt árasztott magából és különös szag amit eddig is éreztem, a sajátos parfümjük. Elhaladtam egy egész tükör előtt. Egy egyszerű lila, alul fodros ruha van rajtam. Kihangsúlyozza a lábam és a fehér bőröm. A hajam megőrizte a hosszúságát és, ha jól megnézem hosszabb is mint volt. Lágyan omlott a vállamra és az egész göndör volt. Tudtam, hogy ez csak Alice műve lehet. A temetésemre vagy újjászületésemre készültek? Hallottam, hogy lent síri csönd van. Olyan gyász szag lengte be a házat. Mezítláb lépkedtem le a lépcsőn. Amikor leértem a nappaliba először észre sem vettek. Persze, hiszen hangtalanul jöttem le mint egy macska. Körbenéztem és minden kis négyzetcentiméterét láttam a szobának. Mindenki arcát felidéztem magamban. Amikor leléptem a utolsó lépcsőfokról a lábam dobbant egyet. Hírtelen minden szempár rám szegeződött. Minden szem engem bámult szüntelen és néma csendben. Az első aki feleszmélt Carlisle volt.

-          Jól vagy Bella? – kérdezte.

-          Nem vagy szomjas? – jött mellőlem egy női hang.

-          Szomjas? – kérdeztem vissza.

-          Beleszagoltál már a levegőbe? – kérdezte egy másik személy.

Mélyet szippantottam és a kaparó érzés megint felszínre tört. Lassan, nagyon lassan a kezem a nyakamra vezettem. Fogtam, hogy elmúljon az érzés. Ahogy lélegeztem annál jobban kezdett gyulladni és égni.

-          Fáj és ég – mondtam nagyon halkan.

-          Ez azt jelenti, hogy szomjazol – mondta egy dallamos hang a hátam mögül.

-          El kéne menned enni – mondta Carlisle.

-          Egyedül nem mehet! Még a végén megtámad valakit! Megyek vele én! – mondta Emett.

Valaki karon ragadott és kihúzott a verandára. Nem hagytam, hogy csak így ráncigáljon. Ellöktem magamtól mire az egyik kocsira esett. Beleszagoltam a levegőbe és elindultam. Egy pataknál álltam meg. Egy őz család ivott a patak parton. Hangtanul közeledtem feléjük. Viszont egy ág reccsent a lábam alatt. Az állatok megijedtek és elfutottak. Elindultam utánuk és elkaptam őket. Beleharaptam a nyakába és szívtam ki belőle az életet. Aztán megéreztem egy sokkal intenzívebb illatot. Egyik fáról a másikra ugráltam és a célomnál leugrottam. Egy nagy puma vadászott egy nyúlra. Ha tudná, hogy nem sokáig fog vadászgatni. Mögé sétáltam és onnan néztem az állatot. Szép és fejlett vad. Megérezhette, hogy ott vagyok mivel hátrafordult. Támadó állást vett fel. Én csak álltam ott és néztem rá. Aztán elrugaszkodott a földről és hagytam, hogy rám ugorjon. Azután elkaptam a nyakát és a földre szorítottam. Kiszívtam belőle az életet és otthagytam. Visszamentem a házhoz és felugrottam a korlátra. Hallottam, hogy csobog a víz az egyik fürdőből. Két személy elég intenzíven izgatta egymást. Még a nyögéseiket is hallottam. Nem voltam kíváncsi rájuk. Inkább kihúztam az ajtót a helyéről kicsit erősebben mint szerettem volna és bementem. Körbejártam a szobát. Az egyik polcon cdk sokasága volt rendezve évszám szerint. Alatta könyvek és fényképek. Alatt egy hifi és hangfalak. Szembe a polccal egy ágy és egy kanapé. A kanapé mellett egy íróasztal. Nyílott az ajtó és belépett Edward Tanyával egyetemben egy fura pózban. Vagyis hát két személy közt az a póz elég nyilvánvaló. Középen összefonódtak és mind a ketten meztelenek. Biztos nem sakkozni akartak.

-          Bella? – nézett rám Edward.

-          Sajnálom. Rossz… rossz szobába jöttem – mondtam.

Mielőtt mondhatott volna valamit kisurrantam mellettük. Megkerestem Masen szobáját és bementem rajta. Bevágtam az ajtót és nekidőltem.

-          Jól vagy? – kérdezte Masen.

-          Mondhatni – mondtam zavartan.

-          Sajnálom, hogy nem voltam ott. Megmenthettelek volna, de Edward és én veszekedni kezdtünk és tudok mindenről Bella – mondta mérgesen.

-          Én… szeretlek téged, de Edwardot is. Kétszer csókolt meg. Mindig ellöktem. Legalábbis próbáltam ellökni – mondtam.

-          Nem számít. Már nem! Csalódtam benned Bella! Azt hittem más vagy. Azt hittem, hogy érdekellek. Viszont jó eszköz voltam igaz? – kiabált.

-          Ne kiabálj! – morogtam rá.

-          Végig csak eszköz voltam, hogy közel férkőzhess az öcsémhez igaz? – jött közelebb.

-          Nem. Én szeretlek. Az öcséd nyomult rám! – mondtam az igazat.

-          Legalább ne hazudj a szemembe! Most ne! – húzta a száját keserű vigyorra.

-          Nem hazudok! Eddig sem hazudtam! – morogtam.

-          Most is hazudsz! – nevetett fel. 

-          Jobb lett volna ha meghalsz! Vagy ha én öllek meg kezdetektől fogva! Egy ribanccal kevesebb lett volna a földön! Voltam olyan hülye, hogy beleszeressek egy megrögzött hazudozóba!  – mondta dühösen.

Bedühödtem és nekiugrottam. Leszorítottam a földre és megharaptam a nyaka hajlatánál. Eredetileg a nyakát céloztam, de csak a hajlatot találtam el. Szorosan fogtam és éreztem, hogy a számban marad a kemény bőre. Hírtelen kivágódott az ajtó és két kar szedett le róla.

-          Gyűlölhetsz, de ne nevezz ribancnak és hazudozónak! – morogtam rá.

Kitéptem magam a karom közül és hazamentem. Bementem a lakásba ahol Charlie főzött. Olyan intenzív volt az illata. Olyan csábító. Nem bírtam magammal. Rávetettem magam és elkezdtem szívni a vérét. Már csak akkor eszméltem fel amikor egy életellen testet tartottam a karomban. Most mit csináljak? Kihez menjek? Mit mondjak? Sétáljak be és mondjam meg, hogy megöltem az apám? Mondjam el, hogy vámpír vagyok? Kikerestem apu telefonjából Carlisle számát. Amint tárcsáztam fel is vette.

-          Itt Carlisle! Miben segíthetek Charlie? – kérdezte.

-          Bella vagyok. Carlisle baj van. Nagyon nagy baj! – mondtam.

-          Mi történt? Pár perc és otthon vagyunk – mondta.

-          Ne! ne menj haza. Hozzám gyere. Én… meg… meg… - dadogtam.

-          Mindjárt megyek! – mondta.

Ott álltam és némán zokogtam Charlie teste felett. Hogyan nézzek Carlisle szemébe? El fog ítélni. Mit fognak velem csinálni ha kiderül? Mindenki el fog ítélni! Gyűlölködve néznek majd rám. Miért nem haltam meg? Igaza van Masennek. Jobb lett volna, ha megöl a szertárban. Pár perc múlva megjelent Carlisle.

-          Bella mi tör… - jött be.

-          Én… én… én tettem – mondtam szomorúan.

-          Bella mit tettél? – kérdezte Carlisle elborzadva.

-          Nem tudtam megállni. Egyszerűen csak rávetettem magam. Én nem akartam. Ne nézz rám így kérlek! – hajtottam le a fejem.

-          Mért nem maradtál a házban? Újszülött vagy. Nem szabad emberek közé menned – mondta. 

-          Mi lesz most? Hogyan mondjam el anyunak? Mit fogunk mondani? – kérdeztem kétségbe esve.

-          Menj vissza a házba! Ezt majd mi lerendezzük! – mondta Carlisle mérgesen.

-          Nem! Nem megyek oda vissza! Inkább feladom magam! – morogtam.

Elengedtem Charliet és elindultam az erdőbe. El akartam tűnni. Megöltem az apám és másokat is meg fogok, ha nem tűnök el innen. Elmegyek egy lakatlan szigetre. Nem vagyok emberek közé való. Megálltam a határon és visszanéztem. Hírtelen Edward jelent meg előttem.

-          Bella ne! Ne menj el! – mondta.

-          Menj innen. Szörnyeteg vagyok! Bárcsak meghaltam volna – mondtam.

-          Ne mond ezt! Gyere vissza. Vissza a házba! – mondta kérlelően.

-          Menj mielőtt benned is kárt teszek! – mondtam morogva.

-          Miről beszélsz? – kérdezte.

-          Tudod egészen megkedveltelek és meg is szerettelek! Most mennem kell és ne kövess! Kérlek ne! – fordultam meg.

Átléptem a vonalat és újból futásnak eredtem. Nem tudtam hová megyek. Nem is érdekelt nagyon, csak azt tudtam, hogy messzire innen. Nagyon messzire. Talán évek múltán újra összefutunk Cullen család. Talán! Ha még akkor is itt fognak élni. Addig is megpróbálok egy normális életet kezdeni. Már ha lehet ebből még normális élet. Egy utolsó pillantás után amikor még láttam Masent odaérni Edwardhoz elfordultam és eltűntem az erdőben magam mögött hagyva az életem és az emlékeim. Mostantól egy új Bella Swan létezik....