Sziasztok!
Lehet utálni fogtok, hogy nem az egész fejit hoztam, de hát azért valami kis izgalomnak is kell lennie. Többet nem is fogok mondani. Remélem mindenkinek tetszik. Lehet kombinálni és egyebek a fejivel kapcsolatban :DD hihi XD
6. Mindenkinek vannak titkai
Miután Bella mindenkit a nappaliba hivatott köztünk Tanyát és engem is belekezdett a mondandójába. Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Figyelmesen hallgattam őt. hihetetlen, hogy milyen gyönyörű ez a nő.
- - Nos, megszeretnék osztani veletek valamit. Edward és én együtt voltunk az elmúlt napokban. Ezért nem találtatok meg minket. Kettesben voltunk és egész nap csak szeretkeztünk. – mondta vigyorogva.
Ebből semmi jó nem sül ki. Tanya gondolatai is mérhetetlen Dühről árulkodnak. „Az a kis ribanc! Megfogom ölni! Kitépem a szívét!” mire észbe kaphattam volna már ráugrott.
- Te kis… - ugrott neki Tanya.
Leterítette a földre mire elkezdett nevetni. A dallamos nevetése bezengte a házat. Tanya ekkor belevájta a bőrébe a körmeit mire még jobban nevetett. Kezdem azt hinni, hogy élvezi. Aztán leesett. Hiszen élvezi azt ha keresztbe tehet másoknak. Látszólag Tanya megunta, hogy Bella nevet rajta. Belevájta a fogait közel a nyakához. Felpattantam én is a helyemről mint a többiek. Erre Bella nagyot lökött rajta mire kirepült az ablakon. Hihetetlen, hogy háromszáz éves és milyen erős. Kiugrott elé, hogy ne tegyen kárt a házba és mondani kezdte neki a dolgokat.
- Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a kedves férjed megcsalt az esküvőd előtt? – kérdezte gúnyosan.
- Azt, hogy most azonnal meg foglak ölni. Nem veheted el tőlem megint. Tudom, hogy engem jobban szeret, mint téged. Edward az enyém csakis az enyém – kiabált Tanya.
- Ó, tényleg? Tudom, hogy engem szeret. Te csak egy kis játék vagy neki. Egyszer már elhagyott miattam nem? – világosította fel elég nyilvánosan.
Tényleg elhagytam egyszer. Annyira megbabonázott az egész lénye, hogy mindent eldobva jöttem hozzá vissza. A következőkben Tanya ráugrott Bella hátára és beleharapott a nyakába. Láttam, hogy grimaszba torzul az arca. Ezek szerint már megharapták ott. Nagy nehezen lerázta a hátáról a jövendőbeli feleségem aki hozzácsapódott egy fához. Ráugrott és elborult az agya. Jobb ha nem avatkozunk bele. A körmeit belevájta a húsába úgy, hogy felsikoltott fájdalmában. Akinek elég jó füle van az hallotta. Hallottam, hogy átfúrja a húsán és a csontján az ujját. Valószínűleg mindenki hallhatta. „Edward állítsd le, mert megfogja ölni.” „Csinálj valamit öcsi!” Jöttek felém a gondolatok. Nem tudtam mozdulni. Csak álltam és néztem azt a nőt akit szeretek. Vagyis most már szerettem. Egy gonosz lelketlen nőszemély. Túl gyorsan veszti el a fejét. Az ujjait egyenként tördelte ki, majd a kulcs csontját törte el, felemelte és hozzávágta pár fához. Aztán ledobta a földre és kínozni kezdte. Ekkor telt be nálam a pohár.
- Bella állj le! Állj le vagy esküszöm én foglak megölni – ordítottam rá.
Nem hallgatott rám. Felém fordította fejét és rám is kivetítette a dühét. Ilyenkor sajnálom Jaspert. Túl sok ez neki. Ugyanúgy mint Tanya vergődtem a fájdalomtól. Olyan mintha újra átélném az átváltozásom fájdalmas napjait. Aztán megszűnt a fájdalom. Láttam, hogy Emett nekiugrott. Fél szemmel rám nézett majd gondolatban üzent. „Sajnálom öcsi.” Belekutattam az agyába. Eltervezte, hogy meg fogja ölni. Alicere ekkor látomás tört rá. Egy gyermeket látott. Bella és a… Ekkor hisztériásan rákiáltott. Kicsit vicces volt ahogy rákiáltott a kétajtós szekrényre.
- Emett ne! Ne, öld meg őt! Bella gyermeket vár! – kiáltott Alice sőt inkább sikított.
Hogy mi van? Nem ezt nem hiszem el! Vámpírok nem lehetnek terhesek. Teljesen ledöbbentem. Álltam ott mint egy szobor. Bellán is ugyanolyan rémület futott át mint rajtam. Tőlem lenne? Az én gyermekem várja? Nem. Teljeséggel lehetetlen. Egy szörny. Bella belefog halni. Egyről a kettőre Bella felordított és összeesett a földre. A csontozata formálódni kezdett. Hallottam a csípője ropogását. Lassan recsegett majd kettétört. Alice elvitte Jaspert a közelünkből. Carlisle megpróbálta megmozdítani mire felsikoltott. „Tehát kézben nem lehet bevinni. Akkor meg kell várnunk míg átdeformálódik a teste.” Hallottam Carlisle gondolatait.
- Bírd ki. Ki kell bírnod, nyugodj meg Bella – beszélt hozzá Carlisle.
- Fáj és felemészt. Csinálj valamit. Bármit csak múljon el – szorította meg a kezét.
Már most egy szörny. Bántja az én angyalom. El kell vetetnie. Nem fogja túlélni. Még akkor sem ha ember lenne.
- Hozz egy nyugtatót és fájdalomcsillapítót – mondta Carlisle Alicenek.
- Itt nem fog segíteni – szólt rá.
- Valószínűleg a tested most fogadja be a magzatot. Beletelik egy kis időbe, míg elmúlik – mondta Carlisle neki nyugtatólag.
Két óra múlva még mindig a földön feküdt. Segített neki felkelni Carlisle és bementek a házba. Egyedül kell lennem egy kicsit. kifutottam a rétünkre és gondolkoztam. A közös babánk. Bella és az én gyermekem. Nem. Nem fogadhatom el! tönkre fogja tenni és hát ott van Tanya is aki most haragudni fog rám, hogy nem védtem meg. Ki kell békülnöm vele. Minden egyes kis gondolat a fejemben kószált. Bella beszélt valakihez. Vajon kihez? Kivel van megint? Mi van ha…? Mi van ha Emiliené? Mi van ha tőle van? Egy gyermek hang? Hogy létezik ez? Hallgatóznom kell.
- Nem engedem, hogy bántsanak – beszélt hozzá.
- Én sem mami – beszélt a gyermekünk hozzá.
Na most bolondultam meg azt hiszem. Ilyen nincs. Villámgyorsan hazafutottam egyenesen Carlisle irodájába. Kopogás nélkül rontottam be hozzá.
- Carlisle létezik olyan, hogy megbolondultam? – kérdeztem.
- Fiam, miről beszélsz? – kérdezte rám nézve.
- Bella beszélt a gyermekével – mondtam ki.
Ekkor hallottam meg, hogy jön felénk. Az ellenszenvem nőtt vele szembe. Tudom, hogy nem kéne, de nem tudok úgy gondolni arra az izére ott benne. Egy szörny aki árt neki. Mellém ért én meg hisztériásan felkeltem és hozzávágtam mindent amit akartam.
- Takarodj a közelemből. Soha nem fogom elismerni, hogy az én gyermekem. Ez egy szörnyeteg. El kellett volna pusztítani ameddig lehetett – kiáltottam rá.
Nem mondott semmit. Kiment a szobából és pakolódni kezdett. Leültem vissza a helyemre és a kezem közé temettem a fejem. Tanya is jókor tud megjelenni. Szerencséje, hogy nem vagyok dühös. Különben nekiugrottam volna én is.
- Edy jól vagy? – kérdezte.
- Hát persze – gúnyolódtam.
- Azt hittem meg fog ölni téged az a nő - guggolt le elém.
- Én jól vagyok. Te? – kérdeztem.
- Megvagyok. Bár még látszani fog a karomon az ujja nyoma de idővel eltűnik. Észre se fogom venni – nézegette.
Carlisle csak ült ott előttünk. Nem akartam beleolvasni a fejébe. Nem akartam tudni mit gondol erről. Nagyot sóhajtottam majd bementem a szobámba. Tanya mint egy pincsi úgy jött utánam. Elfeküdtem az ágyon. Ágyon, igen! Muszáj volt beszereznem egy ágyat is. nekem szükségtelen de Tanya addig nyaggatott míg nem vettem egy franciaágyat. Bella gyorsan összepakolt a bőröndjeibe és a garázsba ment. Alice volt olyan bátor és egyedül ment le hozzá. Mielőtt belépett volna megint hallottam, hogy beszél a gyermek a hasában.
- Mami apu nem szeret engem? – kérdezte a lányom tőle.
- Úgy látszik, tudomást sem akar venni rólad. Gyűlöl téged és engem is. Ezért megyünk el – magyarázta neki mérgesen.
Tényleg az enyém. Honnan érzi? A lányom? Lány? Alice ekkor ért le hozzá.
- Bella kihez beszélsz? – kérdezte tőle.
- Én a… - hallgatott el hírtelen.
- Babához – fejezte be helyette.
- Most ne zavarj mennem, kell. Itt nem látnak szívesen. Se engem se a kicsit – bökött a kerekedő hasa felé.
- Nem mehetsz el. Carlisle tudja, mit kell csinálni. Mi lesz, ha egyedül leszel? – kérdezte sírós hangon.
- Semmi. Élünk kettesben. Ti meg kimaradtok belőle. Nem a szívetek csücske vagyok. Elmegyek innen örökre és az hosszú idő – majd elindította a kocsit.
Kisöpört a házból és elment. Talán jobb is ez így. Jobb így. Eltudom venni Tanyát és elfelejtem őket. Örökre vagy sem megfogom próbálni. Tanyához fordultam és feltettem neki megint a kérdést.
- Hozzám jössz a hétvégén? – kérdeztem.
- Edy, hát persze! – sikított a fülembe.
Lelökött az ágyra és ostromolni kezdte az ajkaim. Akaratlanul is odaképzeltem Bellát. Eszembe jutott az-az éjszaka. Így hagytam magam abban a tudatban, hogy Bella kényeztet. Átadtam magam neki. Leszaggatta rólam a ruhákat és végigcsókolta a felsőtestem. Aztán birtoklóan elnyelte a férfiasságom és addig kényeztetett míg felnyögtem és felmorogtam egyszerre. Majd alám gyűrtem és erőszakosan beléhatoltam. Tudtam, hogy nem Bella. Tudtam, hogy vele hímes tojásként bánok az ágyban. Viszont Tanya… Ő már más tészta. A napot végigszeretkeztük. Valamikor másnap reggel mentem be a fürdőbe. Lemostam magamról az érintéseit. Bár fölösleges. Úgy is kezdődik előröl az egész. Lassan felöltöztem míg Tanya elment zuhanyozni. Lementem a többiekhez. Mindenki olyan rosszallóan nézett rám. Nem értem. ha Bellával vagyok az sem jó, ha Tanyával az még rosszabb. Most akkor melyik? Alice elém szökkent és két akkora pofont adott, hogy belesajdult a fejem is.
- Alice! – morogtam rá.
- Ezt Bella miatt kaptad. Te hülye barom hagytad elmenni. Idióta vagy! Most meg tessék. Végigszexeled a napokat ezzel a libával! A másik meg az, hogy mi ez az egész? Hétvégén feleségül veszed? Ki fog segíteni? Mert én nem! – üvöltött rám.
- Alice leállnál már? Állandóan arról papolsz Bella hozzám való. Belegondoltál már abba, hogy az a gyerek nem tőlem van? Belegondoltál már abba, hogy undorom tőle mert tudom, hogy megfogja ölni az a szörny? Tudod milyen érzés? – kiabáltam vissza.
Lesokkolódva állt a nappalink közepén. Mérgesen nézett rám. Nagyot sóhajtottam majd folytattam.
- Hétvégén elveszem Tanyát ha tetszik, ha nem. Remélem mindenkire számíthatok – néztem körbe.
- Fiam, jól meggondoltad? – jött mellém Carlisle.
- Igen apa. Elveszem őt mert így kell lennie. Nem hagyom el megint – ültem le.
Emettre néztem aki csak bámult tátott szájjal. Ros csukta be a száját. Kicsit kuncogtam rajta. Aztán mindenki ment a maga dolgára.
Teljesen egy hét kellett ahhoz, hogy lerendezzek magamban mindent. Tanya és én ma házasodunk. Nem lennék meglepődve, ha Bella beállítana a lányommal….
