Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a két komit és a pipákat :D Remélem már vártátok :)) A következő viszont fogalmam sincs mikor jön :SS Addig is legyetek türelemmel. Jó olvasást :))
A vendégeink nem mások, mint a Denalik és a Volturi személyesen. Na hiszen mit akarnak? Emmett felállt majd én is. Carlisle is most ért haza. Beljebb invitálta a vendégeinket és kérdezősködni kezdett.
- Barátaim mi okból jöttetek ide? – ült le Carlisle.
Nekem most lett elegem. Felmentem Edwardhoz meg a lányomhoz. Jake is itt van. Ha most feljönnek az emeletre, akkor nekünk végünk. Megkértem Edwardot, hogy vigye Jaket a szobámba. Reneesme is lejött közénk. Szigorúan csak mellém állhatott. Aro persze észrevette és közelebb sétált hozzánk.
- Nocsak Reneesme! Meg sem öleled a nagyapád? – kérdezte.
- Nem Aro! Nem érsz hozzá a lányomhoz – mordultam fel.
- Bella a lányom vagy és ő az unokám. Elkényeztetem, meglásd. Na, gyere ide! – nézett mindvégig a szemembe.
- Legyen, de ha csak egy haja szála meggörbül én… - fenyegetőztem.
Reneesme lassan odasétált és megölelte őt. Feszülten álltam egészen addig, amíg vissza nem jött hozzám. Edward mögém sétált és átkarolta a derekam. Mindenki itt volt csak Tanya hiányzott. Vajon miért jöttek? Lassan oldódott a hangulat és egész kellemes lett a szituáció. Talán Jasper műve. Jobb is. Felmentünk az emeletre. Jake még mindig a szobámban van. Edward leült a fehér kanapéjára és az ölébe húzott.
- Húzós egy nap volt. Tudod miért jöttek igaz? – néztem rá kérdőn.
- Tudom, de nem mondhatom még el – mosolygott.
- Titkolsz előlem valamit igaz? – döntöttem hátra.
Megrázta a fejét és megcsókolt. Amikor elszakadtam tőle az a kis cafka köhintett egyet majd beljebb jött a szobából.
- Jó lenne, ha lemásznál a férjemről! Beszélni akarok vele! – mondta idegesen.
- Jó lenne, ha visszavennél a lendületből! – mordultam fel.
Edwardra néztem, aki még mindig a kezem fogta. Adtam neki egy lágy csókot majd magukra hagytam őket. Felmentem a szobámba ahol Alice várt rám egy halom ruhakupaccal együtt.
- Alice mi ez már megint? – ültem le.
- Először is bocsánat a pofonért, másodszor meg este party lesz, itt a házunk mögött szóval fel kell öltöznöd valamibe – vigyorgott rám.
Party… Alice már megint kitervelt valamit. Talán a vendégeink is ezért jöttek. A partyra jöttek. Ó, hogy nekem ez mért nem jutott eszembe! Buta Bella! Ez csak Alice műve. Aztán nekiláttunk a ruhaválogatásnak. Merészebbnél merészebb ruhákat rakott elém kedves nővérkém. Végül vagy húsz ruha felpróbálása után egy fekete ruhára esett a választásom. Fekete selyem, a derekán fehér kövekkel kirakott övvel. Jó, hogy pánt nélküli. Szeretem a pántnélküli ruhákat. Aztán meg cipőt próbáltunk. Persze, hogy tíz centis magas sarkút kell felhúznom. Miért is ne! Aztán kisminkelt és megcsinálta a hajam. Hátrafogta és elcsatolta egy bazinagy csattal. Aztán elővette a hajvasalót és göndöríteni kezdte a hajam. Mintha az esküvőmre készülnénk! Csak fehérben lennék nem feketében. Amikor készen lettem lementünk. Edward már felöltözve várt a nappaliban. Amikor odatipegtem a tíz centis magas sarkúmban hozzá adott egy csókot és kivezetett a szabadba. Ahhoz képest elég jó idő van. Az eső sem esik, ami szokatlan itt Forksban. Szinte mindig esik. Furcsa még ki sem mozdultam mióta hazajöttünk. Körbe kellene járnom a várost. Gondolataimból Esme ébresztett fel.
- Boldog szülinapot Bella! – mondta majd megölelt.
- Mi? hányadika van? – képedtem el.
- Csak nem elfelejtetted a szülinapod? – kérdezte Alice kíváncsian.
- Ma van november tizennyolc? Komolyan? Ne már! Ez annyira gáz! – néztem le a földre.
- Semmi baj! Mindenki ezért van itt. Tudom, hogy nem szívleled az apád, de meg kellett hívnom. Még is csak az apád! – magyarázkodott Alice nekem.
Edward, mint mindig most is odajött hozzám és rám mosolygott. Nem hiszem el, hogy elfelejtettem a születésem napját. Azt a napot, amikor sírós gyermekként jöttem a világra. Ez életem legfontosabb napja és elfelejtettem. Igazából sohasem ünnepeltem meg, csak tudtam, hogy ekkor születtem és egyedül eltöltöttem. Nem volt kedvem az ünnepléshez. Azt hiszem ez most sem változott. Nem az én világom a bulizás. Sorban mindenki adott ajándékot. Aztán jött a Volturi. Aro kezdte és így tovább, amíg a Denali klán végéig nem értünk. Holnap majd megnézegetem őket. Furcsa, hogy egy csomó vámpír van egy helyen és nem eszünk semmit. Kicsit vicces. Sőt nagyon is. Aztán megszólalt a zene és mindenki táncolni kezdett. Kezdett már idegesíteni a cipő. Folyton elakadtam a ruhámban. Edward táncolni hívott. Micsoda véletlen, hogy pont most rakott be Alice lassú számot. Levettem a cipőm mielőtt kimentünk a parkettre.
- Hölgyem? – fogott meg Edward.
- Uram – néztem rá.
Elmosolyodott majd táncolni kezdtünk. A fejem nekidöntöttem a mellkasának és úgy ringatóztunk. Aztán megálltunk és csak szorítottuk egymást. Felnéztem rá és pont engem nézett. Elmosolyodott majd megcsókolt. Most csak mi voltunk ketten. Kizártuk a külvilágot és hosszasan és gyengéden ostromoltuk egymás száját. Egész éjszaka egymás csókoltuk. Néha azért mással is lassúztam, de vele volt a legjobb. Aztán amikor vége lett a bulinak elpakoltunk és befeküdtem az ágyba. A Denaliak még maradtak viszont apámék hazamentek. Hát persze egy napra sem maradhat vezetők nélkül a város. Edward mellém simult és magához húzott. Már csak pár nap és hozzámegyek. Pár napot igazán várok.
- Mit beszéltetek Tanyával? – fintorogtam.
- Kész elválni tőlem. Jól tudja, hogy nem szeretem őt. Egy hét múlva mondják ki a válást. Egy hétig még a menyasszonyom vagy – csókolt meg.
- Hogy-hogy ilyen gyorsan? Nem azért, hogy baj csak úgy hittem, hogy nem adja be egykönnyen a derekát – ültem fel.
Felült majd egy könnyed csókot nyomott a fülem mögé. Eltűrte a hajam és beszélni kezdett.
- Beszéltem vele. Azt mondtam neki, hogy nem tudok nélküled élni. Szeretlek Bella. Van egy gyönyörű lányunk. Nekem nem is kell más csak az, hogy a feleségem leszel. Örökké együtt. Ne beszéljünk róla jó? – darálta el a lényeget.
- Én is szeretlek – fordultam felé.
Egy csókot váltottunk majd elkezdett vetkőztetni. Végigcsókolta a testem és egész éjszaka kényeztettük egymást. Egész éjszaka azon gondolkodtam, hogy már csak egy hetet kell kibírnom. Egy hét és örökre az övé leszek. Furcsa az élet. Emlékszem milyen voltam. Önző, utálatos, gyűlölködő és szándékosan belekötöttem mindenkibe. Már nem ilyen vagyok. Meg tanultam szeretni hála Edwardnak. Megváltoztatott. Reggel együtt mentünk zuhanyozni. Aztán megnézegettem az ajándékokat. Legtöbbjük ékszer volt. Ami legjobban megfogott az egy nyaklánc volt. Egy farkas, angyalszárnyak, egy smaragd kő, meg egy fura ábra van rajt. Tuti, hogy hordani fogom! Már most imádom. Megkértem Edwardot, hogy csatolja fel. A többi holmit elpakoltam a szobámba. Aztán a Denaliak is hazafelé indultak. Elezar utoljára lemaradt és félrehívott beszélni.
- Ezt a nyakláncot, amit viselsz Kat csináltatta. Elég régen és úgy gondoltuk, hogy ő is neked adta volna – ölelt meg búcsúzóul.
- Elezar, de… - leintett.
- Semmi de! A tiéd használd egészséggel – mosolygott majd elmentek.
Katarina csináltatta. Lehetséges, hogy ezért szerettem bele első látásra. Sohasem az újabb dolgokhoz vonzódtam ékszer ügyileg. Inkább a furcsa és régi dolgokat szeretem. Délután beültem a kocsimba és szétnéztem a városban. Jó, hogy Alice nem jött velem. Inkább az esküvői dolgokat csinálta. Majd én is átnézem, de hagyom hagy örüljön. Milyen furcsa a város. Tele van emberekkel. Az eső is rákezdett kicsit. Kiszálltam a kocsiból és sétáltam egyet. Mindenki megnézett. Most biztos azt gondolják, hogy itt ez a bolond és az esőben mászkál. Vagy nem tudom. Nem vagyok gondolatolvasó. Aztán két számomra idegen vámpírral találkoztam. A szemük arany. Akkor ők is vegák mint mi.
- Vámpír vagy igaz? – kérdezte az idősebbik srác suttogva.
- Nem, bolhazsák! Mért nem annak nézek ki? – gúnyolódtam.
A fiatalabbik elnevette magát. Az idősebbik viszont nem vette poénosnak.
- Amúgy Adam vagyok. Ő az öcsém Nathan. Nemrég költöztünk ide Alaszkából – mondta.
- Örvendek. Én meg már régóta itt élek. Tegnap volt a szülinapom – mosolyogtam.
- Hányadik? – kérdezte Nathan.
- Háromszázegy – válaszoltam.
A délutánt átbeszéltük és meghívtam holnapra őket. Amikor hazaértem elmeséltem Edwardnak is. Erre felkapta vizet, hogy mért beszélek én más pasikkal, akik ez esetben vámpírok. Hiába magyarázkodtam őt nem érdekelte.
- De Edward, csak vámpírok! Semmi olyan nincs bennük. Sőt biztos nem fogok rámozdulni egyikkőjükre sem. Különben meg jól áll a féltékenység – ültem le az ágyra.
- Honnan veszed, hogy féltékeny vagyok? Jobb pasit nálam nem is találhattál volna! – egóskodott.
- Szívem még egoista is vagy! – nevettem fel.
- Igen? – ördögien elmosolyodott.
Bólogattam. Erre felkapott a hátára és egészen a sziklásokig vitt. Nagyot ugrott majd a vízbe találtam magam.
- Ezt még visszakapod Edward Cullen! – mutogattam felé.
- Már alig várom! – nevetett fel.
Kimentünk majd csurom vizesen besétáltam a fürdőmbe. Ledobtam a szárítóra a cuccokat és egy törülközőbe csavartam magam. Éreztem, hogy valaki figyel. Edward biztosan nem mert vadászni ment miután átöltözött. Akkor is valaki figyel! Az ablakhoz mentem, úgy ahogy voltam kémleltem a tájat. Sőt még ki is nyitottam az ajtót és kimentem az erkélyre. Körbepásztáztam a szememmel a tájat. Még hallgatóztam is. Amikor megfordultam egy testbe ütköztem. Adam volt mögöttem. A szemei éjfeketék voltak. Éhes! Behúzott a szobámba és lelökött a földre. Ellenkeztem, de hiába! Rossz vámpírismerő vagyok! Úgy szorított a földre mintha a zsákmánya lennék. Végighúzta a nyelvét a nyakamon majd útnak indult az egyik keze. Ezt kihasználva lerúgtam magamról és gyorsan felvettem valamit.
- Adam állj! Mit akarsz tőlem? – kérdeztem.
- Téged! Megakarlak kapni! Már a városban első nap megcsapott az illatod. Azt hittem meghaltál, de nem! Oly sok év után vártam rád Bella! – mondta.
Teljesen ledöbbentem! Nem ő nem lehet! Godrick nem lehet! Ő nem él! Én megöltem! Megöltem őt, még amikor ember volt! Széttéptem a testét. Nem! Nincs itt! Ez csak csapda! Az agyam csapdája!
- Ledöbbentél mi? azt hitted engem öltél meg igaz? Nem mondták neked, hogy van egy ikertestvérem is? – jött közelebb.
- Nem! Te meghaltál! Az nem létezik! – hátráltam.
- Pedig élek! Érted jöttem Bella! – megsimogatta az arcom.
Ellöktem magamtól majd lementem. Az utamba állt és nem engedett el. Szerencsére a felmentő sereg megjött Edward személyében.
- Mégis mit képzelsz? Ne nyúlj hozzá a menyasszonyomhoz – mordult fel.
- Menyasszony vagy kicsi Bella? – kérdezett gúnyosan.
- Semmi közöd hozzá Godrick! Takarodj innen! – kiabáltam.
Felmorgott majd kiugrott az ablakon. Bementem a szobába és bezártam az ajtót. Leültem az ágyra. Tombol bennem a düh és a kétségbeesés. Mégis él! Megöltem egy ártatlan embert! Megöltem az ikertestvérét. Még a képét is átszabatta. A nevét is megváltoztatta. Megint engem akar kínozni? Nem! Most már nem fog! Erős vagyok! Meg tudom védeni magam. Csak ha visszagondolok azokra az időkre! Edward kétségbeesetten nézett rám. Beszélt is? Fenébe! Túl mélyen elkalandoztam. Felült mellém. Azonnal átöleltem. Szükségem van most rá.
- Ő volt igaz? – kérdezte.
- Igen! Megöltem. Tudom lehetetlen, hogy itt legyen, de az nem ő volt. Volt egy ikertestvére, akit megöltem. Ártatlan volt és én… - hallgattam el.
Eltolt magától és a két kezébe vette az arcom.
- Ha olyan volt, mint ő akkor nem! Akkor helyesen tetted! Eszedbe se jusson magadat hibáztatni! Most már nem bánthat! Itt vagyok, itt vagyunk! – mondta.
- Köszönöm – csókoltam meg.
Magához húzott jó szorosan. Mindvégig, amíg öltöztem mögöttem állt. Féltem egyedül. Bár nincs mitől mégis bátor nőből egy félős kislány lettem. Bevallom, félek tőle! Büszkeség ide vagy oda.
- Menj nyugodtan le a szobádba – küldtem le.
- Biztos ne maradjak? – kérdezte meg vagy negyedszerre.
- Ne! Tudom, hogy aggódsz, de ígérem, ha nem bírom ki nélküled lemegyek hozzád – mosolyogtam rá.
- Jó éjt szerelmem! – csókolt meg.
Ahogy lement befeküdtem az ágyba és úgy tettem mintha aludnék. Hiányzik ez. Elmerülni az álomvilágba. Kikapcsolni az agyad pár órára. Már mindenki lefeküdt „aludni”. Hírtelen suhanást hallottam kintről. Behúztam a sötétítőt és visszafeküdtem. Az éjszaka közepén fogtam magam és lementem Edwardhoz. Az ajtaja nyitva. A fürdőben van. Beálltam az ajtóba és nézegettem kifelé. Tudom, hogy itt van. Azt is tudom, hogy figyel valahonnan. Mégsem merek egyedül maradni.
- Mégsem bírtad ki nélkülem? – szólalt meg a hátam mögül Edward.
- Nem – fordultam meg.
El kellett kapnom a tekintetem, hogy ne vessem rá magam. Képes volt bejönni egy szál boxerban. Ilyenkor mondja valaki, hogy gondolj másra. Közelebb jött hozzám és felkapott a karjaiba.
- Csak, hogy szokd a helyzetet – mosolygott.
- Miért minden nap így fogsz becipelni? – kérdeztem.
- Ha szeretnéd – mosolygott rám.
A kedvenc félmosolyom. Befektetett az ágyba és mellém bújt majd betakart. Egész éjjel a karjai között feküdtem, lehunyt szemmel. Csak azt hallgattam, hogyan lélegzik ki és be. Reggel aztán elindult az újabb hét. Az utolsó hét, amíg menyasszony vagyok. Edward felöltözött én meg levetkőztettem. Amíg begombolt pár gombot addig én kigombolgattam.
- Bökd ki mit akarsz – állt meg a gombolgatásban.
- Maradj itthon – néztem fel rá.
- Nem lehet. El kell válnom. Tudod, a papírokat is kell intéznem. Velem jössz? – kérdezte.
- Hogy nézne már ki? Még a végén azt hiszik, hogy tőlem akarsz elválni – nevettem fel.
- Az örökkévalóság eléggé sok idő – vontam vállat.
- Megyek. Később jövök – csókolt meg hosszasan.
Egyedül hagyott. Hallottam, hogy Carlisleal beszél még valamit. Nem akarok egyedül maradni. Nem akarom, hogy megismétlődjön a tegnapi. Utána futottam. Épp a kocsijánál értem utol.
- Várj – csapódtam neki.
- Bella… - ejtette ki a nevem puhán.
- Veled megyek, csak várj meg amíg felöltözöm – hadartam és indultam is.
- Bella várj – kapott utánam.
Csak néztem rá. Mintha aggódást láttam volna a szemében. Nem mondott semmit és ez kicsit aggasztott. Bár látszott rajta, hogy mondana valamit mégsem tette. Felvettem egy fekete cicanadrágot, egy kockás, nyakba kötős felsőt, sárga kardigánnal meg egy fekete lapos talpút halásztam elő a szekrényből. Kifésültem a hajam majd feldobtam egy kis sminket és copfba kötöttem a hajam.
- Gyönyörű vagy. Túlságosan is gyönyörű. Van fogalmad róla milyen perverz gondolatokat kell majd elviselnem? – karolt át hátulról.
- Majd csak kibírod. Lent a kocsinál kérdezni akartál valamit. Mi volt az? – fordultam meg.
- Minden rendben veled? Bella ne mond azt, hogy igen – nézett rám komolyan.
- Csak félek egyedül maradni. Nem akarom, hogy bántson. Reneesmet is bánthatja. Én… menjünk inkább jó? – kérdeztem.
- Ne félj. Megmondtam megvédelek téged! Máskor is megvédtelek nem? – simogatta az arcom.
Bólintottam majd elindultunk. Amikor beértünk az irodába pár pasi jól végigmért. Edward közben szorosan húzott maga után. Kint megvártam amíg a papírokat intézi. Amíg a fotelben ültem feltűnt Adam vagyis Godrick arca egy emberében. Nem bírtam tovább kifutottam a kocsihoz. Sétálgattam, amíg ki nem jött. Hazafelé arról beszélgettünk, hogy ki hogy nézett meg.
- Féltékeny vagy – nyújtottam ki a nyelvem.
- Vigyázz, mert leharapom – mondta.
- Akkor nem fogunk csókolózni – nevettem.
Leparkoltunk a ház előtt és bementünk. A szobámban találtam egy levelet. Felvettem és olvasni kezdtem…
Így utoljára most felteszem az előző fejezetben szerepelt karkötőt és a ruha képét is :)
karkötő :)
így nézett ki Bella ruhája amikor a karkötőt kapta:)
a szülinapos ruha :)
1. 
2.
3.
4. 
5. 
6. 
7.
8.
9.
10.
11.
12.
