Nos megérkezett :D Mást úgy nem is fűznék hozzá. Jó olvasást mindenkinek :))
- Edward – suttogtam a nevét.
Erre rá kapták a fejüket. Vajon kik vannak még itt? Mindenki? A két kéz eltűnt a nyakamról majd a földre hullottam. Nem sokat tétlenkedhettem. Felkeltem és legyilkoltam mindenkit. Edward Emiliennel harcolt. Nicket meg körbezárták, ahogy engem is az előbb. Míg futottam felé eltörtem pár nyakat majd segítettem neki. Túlkésőn érkeztem oda. A földön feküdt fej nélkül. Ekkor elkapott a vörös köd és tomboltam. Nem is néztem ki az, csak mentem monoton előre. Fontos volt nekem. Az én tanítványom volt. Pedig mindig mondtam neki, hogy ne engedje, hogy körbevegyék. Sokkal erősebbek a régebbi vámpíroknál az újszülöttek. Sőt, gyorsabbak is.
- Isabella állj le! – mondta valaki.
Ekkor feleszméltem a kábulatból. Mindenki csodálkozva nézett rám. Páran a Volturi lábai előtt kucorogtak. Három gyerek húzódott össze a csatatér közepén. Odamentem hozzájuk én is. Az egyik lány öt éves, a másik tizenhét, a fiú tíz. Hiányoznak a szüleinek? Biztosan. Kinek ne hiányoznának. Főleg az a barna hajú, babaarcú, öt éves kislány. Annyira aranyos. Legszívesebben hazavinném. Reneesme biztos örülne egy testvérnek. De ezt még meg kell beszélnem Edwarddal. Tényleg, ő hol van? Körbepásztáztam a tájat. Alice mellett állt. Oké, akkor mindenki itt van. Odamentem hozzájuk. Alice közelebb akart jönni, de Edward rá morgott és nem engedte. Félti tőlem? Vajon mind félnek tőlem?
- Esme – suttogtam ki a nevét.
- Bella – nézett rám.
Azonnal mellette termettem és megöleltem. Hiányzott az ölelése. Carlisle mellénk állt. Átöleltem őt is. A többiek viszont messziről néztek.
- Hiányoztál Esme – sírtam.
Ekkor Edward odajött és elhúzta tőlem. Amikor megfelelő távolságba kerültek akkor szólalt meg.
- Bella erre lesz még időnk. Most koncentrálnod kell. Bármikor elvesztheted a fejed – mondta.
Igaza van! Szedd össze magad Bella! Elég egy rossz szó vagy mozdulat máris reagálok. A Volturi igen közeledett felénk. Még mind a hárman életben vannak. Fenébe! Azt reméltem, hogy meghalnak. Csak én vagyok olyan mázlista, hogy nem. Mindegy már nem is kéne az a hülye szék. Nekem a családom kell. Esme, Carlisle, Emett, Rosalie, Alice, Jasper, Reneesme és Edward, akiért a halott szívem úgymond „dobog”. Nem kell a hatalom és a palota. Elég nekem a háromszintes ház meg az, amim van. Nem vágyom fényűzésre. Átadom másnak, ha kell. Megálltak előttem és magukhoz vettek. Hírtelen mintha álomba merültem volna. Felvett valamelyikük a karjaiba és vitt. Azután semmi. Kiesett pár órácska. Egy szobában tértem magamhoz. Kapar a torkom is. Ez a fura az emberi vérben még jobban éhes leszel tőle. Már elszoktam a nyaki ütőerektől. Most meg újra vissza erre a dologra. Jobb az állatvér. Annyit ölök meg amennyit akarok. A létszámot is csökkentem, ha arra van szükség. De az emberekből így is kevés van. Kinyitottam a szemem és azonnal reagáltam mindenre. Egy teremben fekszem. Körülöttem suttognak. Hol a francba vagyok? A nagyteremben biztos nem. Felültem és megláttam egy csomó embert. Felálltam és körbenéztem. Véres minden. Gondolom, idehozzák az újszülötteket, akiket teremtenek. Itt táplálkoznak. Ebben a kis lyukban. Viszont szörnyen kapar a torkom. Ennem kell. Nem! Belőlük nem! Valaki a pólóm húzogatta.
- Néni miért vagyunk itt? – kérdezte egy pici kislány.
Az ujját szopogatta. A szemében félelem tükröződött. Ránéztem a szemeimmel mire még jobban megrémült. El akart futni tőlem, de nem engedtem. Az ösztöneim fölülmúltak. Elkaptam a kislányt és a nyakába vájtam a fogaim. Kiszívtam belőle minden energiát. Erőtlenül dobtam le a testét magam mellé. Aztán kiszemeltem a következő áldozatom, majd így ment tovább, amíg el nem fogytak. A hullák körülöttem feküdtek. Mindenkit megöltem. Nem voltam ura a helyzetnek! Szép, még magamnak sem tudok ellenállni. Háth akkor az ösztöneimnek hogyan? Aztán nyílott az ajtó.
- Drága Isabella! Örülök, hogy elfogyasztottad az ebéded – vigyorgott rám Aro.
- Ők nem játékszerek Aro. Ezek csak emberek voltak. Emberek, érted? – kiabáltam.
- Emberek, na és? Szánalmas lények. Legtöbbjük a bűnözéssel éri el a célját. Mások csak úgy vannak. Valamelyikük híres. Számít ez valamit? – kérdezte.
- Számít! Igen is számít, mert nekik is volt életük. Joguk volt hozzá, hogy éljenek! – dühödtem be.
- Nyugalom Isabella. A családod látni akar. Menj és öltözz át. Azután még beszélünk a nagyteremben. Jane majd érted megy – ment ki.
Kimentem én is és letusoltam a szobámban. Órákig áztattam magam. Csak álltam a zuhany alatt. Néztem a csempét és próbáltam nem felidézni az előbbieket. Megmostam a hajam és egy törölközőbe csavartam magam. Felvettem egy fehérnemű szettet és pakolásztam a cuccaim között. Két kart éreztem meg a kezemen, amik megállítottak a pakolásban. Megfordított majd ráemeltem a tekintetem. Edward bosszúsan nézett rám. Nem tetszett a modora sem.
- Megölted őket igaz? Hallottam a sikolyukat – morgott.
Lehajtottam a fejem és a földet pásztáztam. Nem hagyta abba. Rám zúdított mindent. Köszi, még nagyobb bűntudatom lett. Főleg a kislány miatt. A kislány. Jézusom megöltem őt! Jókor jövök rá én is.
- Hallottam, ahogy sikoltoznak, hogy engedjék ki őket. Hallottam a sírásukat. El kell, mondjam borzasztó volt. Alice nem bírt itt maradni, ahogy Esme sem – mondta.
Alice és Esme is hallotta? Most mit gondolhatnak rólam? Eddig talán még megtűrtek. De most, hogy kimutattam a fogam fehérjét… Elveszítettem őket? Büntetni fognak?
- Jól esett igaz? – kérdezte undorodva.
- Mi? – kérdeztem halkan.
- Jaj, ne játszd már magad. Ne sajnáld. Hiszen csak eledelek voltak nem igaz? – kiabált.
- Nem! Emberek voltak! Emberek! Félrebeszélsz – mordultam fel.
- Neked eledelek voltak. Nekem emberek. Végtelen emberek. Hasonlítasz rá. Hasonlítasz apádra – engedett el.
Hátrált tőlem és kifújta a levegőjét. Vibráltak a szemei. Gyűlöl! Ekkor kopogtak. Jane! Hiszen mondta. Mondta, hogy idejön. Bejött majd Edward azonnal távozott is.
- Isabella, Aro hívat a nagyterembe – mondta.
- Rendben, mindjárt felöltözöm. Addig menj – küldtem el.
Bólintott majd elment. Felvettem egy sötétkék farmert, meg egy szürke nyuszis pólót. Gyorsan belebújtam a kabátomba, meg egy tornacipőbe és mentem is. Én érkeztem utoljára a terembe. A többiek messze álltak a trónszékektől. Mindenki itt volt kivéve Rosalie és Reneesme. Megálltam a másik oldalon és vártam. Aro felállt és beszélni kezdett.
- Nos, most, hogy így összegyűltünk kérdezni akarok valamit – itt hozzám fordult – Isabella a megállapodásunk arról szólt, hogy amíg le nem győzzük, az ellenségeinket velünk élsz. Nos, szeretnél visszamenni a családodhoz? – kérdezte.
Ez most nagyon meglepett. El akar engedni? Ezek után? Meg van hibbanva! Na, nem azért, hogy nem akarok visszamenni. Mindegy csak itt nem! Itt nem maradok! A többiekre néztem. Ők is engem néztek. Ja, hogy válaszolnom kéne. Kicsit elidőztem.
- Én… nem nekem kell eldöntenem – nyökögtem.
- Ha nem tudod, akkor kérdezlek tieteket barátaim – ment a Cullen család felé.
Az én családom is! Miért érzem úgy, hogy nem akarnak? Sutyorogtak valamit majd Carlisle előre lépett.
- Nagyon köszönjük az ajánlatot, de…
- Ha megbocsájtotok, akkor megyek is – indultam el.
Kiléptem az ajtó mögül és futásnak indultam. Bementem a szobámba és tombolni akartam. Nem tudok sírni sem! Pedig most nagyon jó lesne. Tudom illetlenség volt, csak úgy eljönni, de nem bírtam azt hallani, hogy nem kell. Tessék, tartsd meg magadnak! Ezt inkább nem. Beleütöttem a falba mire ottmaradt a kezem nyoma. Lecsúsztam a fal mentén és vártam. Vártam valamire. Hogy mire azt még én sem tudom. Csodára? Vagy arra, hogy valaki idejöjjön, és a szemembe mondja, hogy: kösz nem kérek belőled? Kopogtak majd Alice lépett be az ajtón.
- Nem mondtam, hogy szabad- néztem rá.
- Bella olyan butus vagy – szidott meg – Mi nem akarjuk, hogy itt maradj. Edward haragszik rád, de majd kiheveri. Gyere, pakoljunk. Hazamegyünk jó? – térdelt elém.
Bólintottam majd megöleltem. Akkor ezek szerint beképzeltem magamnak ezt is. Az oké, hogy Edward haragszik rám. Ő elítéli, hogy embereket „együnk”. Most már én is. Egy ideig ölelkeztünk majd pakolni kezdtünk. Estére végeztünk is. Majd indulni készültünk. Carlisle elköszönt mindenki nevében és mentünk is. A reptérre mentünk majd felszálltunk a legelső gépre. Az úttal nem is törődtem. Edwardot figyeltem szüntelen. Semmit sem mutatott felém. Csak a nézése árulta el, hogy legszívesebben kilökne a gépről vagy a kocsiból. Amikor megérkeztünk Forksba felsóhajtottam. Aztán ahogy egyre jobban mentünk befelé ismerőssé kezdett válni a táj. A ház is megvilágosodott. Rosalie a teraszon várt minket. Reneesme mellette állt és minket nézett. Mosolyra húzódott a szám most először mióta hazajöttem. Nem jártam itt ezer éve. Na, az ezer év kicsit túlzás. Amint leállt a motor kivágódtam a kocsiból és megöleltem a lányom.
- Engedd el őt – jött a hang mögülem.
Megfogtam a kezét és megláttam egy magas, fekete hajú srácot. Apropó mi ez az istenverte bűz? Sokkal erősebb, mint… Ekkor leesett. Vérfarkas. Sokkal erősebb a szaga, mint azoknak, akikkel találkoztam. Végigmértem, mint, ahogy ő is az előbb.
- Te ki vagy? – kérdeztem tőle undorodva.
- Anyu ő Jake. Jake ő az anyukám – lépett mellém Reneesme.
- Az anyád? Ez a némber? Vörös a szeme! Ő nem lehet a te anyád. Azt mondtad, hogy olyan, mint ti. Ez is csak embereket öl. Kitéphetném a szívét itt helyben! – mordult fel.
- Gyere, ha ennyire szeretnéd. Na, mire vársz? Nem mered? – cukkoltam fel.
- Bella! – szólt rám Carlisle.
Bementünk majd megcsapott egy emlék. Tanya a szobámban él. Akkor hol fogok én élni? Ja, és hol van az a dög?
- Alice! – szóltam neki a nappaliból.
Egy pillantás alatt előttem termett. Rám mosolygott és kérdően fürkészte az arcom.
- Hol fogok lakni? – kérdeztem.
- A padláson – mondta az emlegetett szamár.
- Tanya! – szólt rá Rosalie.
Alice megfogta a kezem és felhúzott a harmadik emeletre. Bevezetett egy szobába. Közvetlen az én szobám mellett ott volt Edward dolgozószobája. Hm, vajon milyen gyakran jön ide? Leültem az ágy közepére. Alice felhozta a bőröndjeim majd ki is pakolt.
- Gyűlöl ugye? – kérdeztem tőle.
- Edward? Nem! Hidd el nem! – ült le mellém.
- Akkor mért ilyen? Nem értem! – akadtam ki.
- Csak haragszik rád. Hidd el idővel ki fog békülni veled – nyugtatott.
Mielőtt kiment megöleltem. Körbenéztem az új szobámban. Halványlila és fehér árnyalatokban pompázott az egész. Kellemes. A fal halványlila, a bútorok fehérek. Az ágy a kedvencem. Az a régies franciaágy, de mégis újított változata. A gardróbom az viszont nagyon nagy. Ebben Alice keze van. Elmosolyodtam majd elterültem az ágyon. Egyszer csak berobbant az ajtóm. Hát ennyit a relaxálásról. Felültem és néztem az illetőt. Tanya! Na, most mit talált ki?
- Miért jöttél? – kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Ha rámászol, a férjemre esküszöm, azt fogom bántani, ami neked a legnagyobb kincsed! Ja, és Edward nekem hisz. Ezek után. Szóval ajánlom, hogy jó legyél – fenyegetett.
Ekkor nekiugrottam és a földhöz szorítottam.
- Ha hozzá mersz érni egy ujjal is én esküszöm, egyenként fogom letépni a testrészeid és utána elégetlek! – morogtam rá.
Ekkor ördögien elmosolyodott majd szólásra nyitotta a száját.
- Edward! Edward segíts! Meg fog ölni! Segíts! – kiabált.
Lépteket hallottam lentről. Ketten szedtek le róla. Emett és Jasper. Jasper nyugalomhullámot küldött rám. Az a boszorka meg odabújt a mellkasához. Belekezdett a színjátékba.
- Ez a bestia rám támadt. Nem bír magával. Idejöttem, hogy beszéljük meg a nézeteltéréseinket erre nekem támadt. Többet ne engedd a közelembe oké? – bújt hozzá.
- Bella igaz ez? – kérdezte.
- Nem. Idejött és mindenfélét mondott. Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem szállok le rólad, akkor bántódása esik a lányunknak – morogtam.
- Nem Edward ez nem igaz! Kitalálta! Azt mondta, ha a lányotok közelébe megyek meg fog ölni. Hogy széttép és eléget – sírt.
- Elég! Bella beszédem van veled! Tanya addig menj a szobánkba. Megyek én is mindjárt – küldte le.
A kis zsarnok! Hát, ha háborút akar, megkapja.
- Elengednétek? Nyugodt vagyok – mondtam ingerülten.
Erre elengedtek majd kimentek. Ekkor esett nekem Edward.
- Tényleg megfenyegetted? – kérdezte.
- Egy ő fenyegetett engem. Kettő én csak védtem azt, amit kell – húztam ki magam.
- Ajánlom, hogy ne menj a közelébe! – morgott.
Felnevettem majd rámorogtam.
- Megint kezded igaz? Játszunk igaz? Tesztelsz? Mi a fene bajod van velem? – kiabáltam a képébe.
- Soroljam? Mert van mit! Sőt nem is kevés – fogott meg.
- Sorold, gyerünk! – provokáltam.
Ekkor nekinyomott a falnak és megszorította a kezét a nyakamon. Felsóhajtott majd elengedett. Háttal állt nekem.
- Gyűlölsz igaz? – suttogtam.
- Bella hon… - közbeszóltam.
- Nem mindegy? Menj, már vár! – mentem az ablak elé.
Megint sóhajtott. Megint azt csinálja. Mint régen. Mindig sóhajtozott, ha akart valamit mondani. Hallottam, hogy becsukja az ajtót és lemegy. Kíváncsi vagyok, hogy milyen mesét talál ki. Így hát lementem és hallgatóztam.
- Edward kérlek, ne menj hozzá közel. Még téged is bántani fog. Féltelek tőle! Engem is bántott pedig csak beszélni akartam vele. Én… szeretlek Edward – mondta neki.
A kis perszóna rám nézett majd megcsókolta őt. Na, én erre nem vagyok kíváncsi. Lementem inkább a konyhába. Rosalie ott állt és etette a lányom. Persze nem rendes kajával, hanem vérrel. Állati vérrel. Beljebb mentem és leültem Reneesme mellé. Rosalie hírtelen megszólalt.
- Tudod nagyon boldog lettem, amikor megtudtam, hogy nagynéni vagyok. Amikor Edward beállított azzal, hogy terhes vagy és lesz egy közös babátok örültem neki. Ugyanakkor féltékeny voltam. Féltékeny, mert neked lehet gyermeked. Nálunk már ez lehetetlen. Talán azért mert te nagyon akartad. Mi is próbálkoztunk Emettel. Remélem nem baj, hogy így adom neki a vért. Még nem volt vadászni egyedül. Nem tudja, merre vannak a határok. Nem akarom, hogy baja essen. Mégis nagynéni vagyok – mondta.
- Ros, nyugi. Semmi baj. Megértelek téged – néztem rá.
Felálltam és megöleltem. Hát végre megtört a jég! Látszik is rajta, hogy imádja a lányom. Nagyban beszélgettünk, amikor nagy zajra lettünk figyelmesek. Elsőnek értem oda. Tanya szobájából jött a hang. A földön feküdt és kapkodta a levegőt. Mi történt itt? Beljebb lépkedtem és pofozgatni próbáltam.
- Mégis mi folyik itt? – kérdezte Edward.
- Én…
Ne máár... megint Ő a rossz?! Na jó, azt azért szögezzük le, hogy nem vártam, hogy megint megöl "pár" embert, de egy kislányt..? :( Végül is reális. Csak lehangoló.
VálaszTörlésKülönben tetszett, csak tudod a vége.. :O
Siess!
Pusz, D.
Tudod a vámpírok milyenek. :P Most nagyon elkapott az ihlet és lesznek itt még újdonságok. Jah, hát gonosz voltam :PP Örülök, hogy tetszett. :))
Törlés