kérdés??

Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék, hogy nincs meg valakinek A HÓFEHÉR ÉS A VADÁSZ normálisan? Neten nézem de ez egy szar és nem lehet normálisan nézni. 2 mp-cenként akadozik. Akinek megvan lesz oly kedves és áttudná nekem küldeni az e-mailemre?? Köszönöm :))

Tábor

Sziasztok!

Nos hétfőn táborba indulok. Gondoltam jelentkezem, hogy nem leszek egy hétig és a friss sem jön mostanában mert nem tudtam mit írni, de ha hazajöttem vasárnap leülök mesélek és megírom a fejit.
Nagyon örülök az  50 rendszeres olvasóknak és, hogy pipáltok és néha kommenteltek :D.
Mindenkinek szép és boldog nyarat kívánok.
Üdv Monrue :))

19. fejezet 2. fele

Sziasztok!
Köszönöm a pipákat és az egy komit is :)) Mást úgy nem is mondanék. Jól olvasást :D

Amikor kinyílt álmomban sem gondoltam volna, hogy ki jön be rajta. 

Először Edward majd apám jött be az ajtón. Tágra nyílt szemekkel néztem rá. Edward amikor meglátott iszonyat dühös lett. Nem mertem a szemébe nézni. Szóval náluk volt. Tudnom kellett volna, hogy kiakarja deríteni miért jöttem el.

-          Nos helyezkedj el a szobádban Edward – mondta apám.

Nagyot nyeltem. A szobájában? Ez megőrült? Remélem nem fogta be őt mint katonát mert akkor nem tudom mit teszek.

-          Lányom mutasd meg neki a szobáját. A vendégünk csak pár napra marad – fordult felém apa.

-          O.. oké – dadogtam.

-          Első emelet második szoba – mondta és megejtett egy mosolyt.

Furcsa volt az a mosoly. Olyan mosoly volt ami mindent elárul. Fogtam magam és elindultam előre. Edward követett és nem szólt hozzám. Viszont a pillantását magamon éreztem egészen a szobájáig. Már a gondolattól is megrémültem, hogy pár napig itt marad. Tuti, hogy miattam jött. Végül is nem csak egy kis családi látogatásra jött el. Viszont, ha Aro tudja, hogy mért jött azzal is kell számolnia, hogy összeveszünk és örökké elszakadunk egymástól. Ott álltam előtte és elmélyülten tanulmányoztam. Valahol belül éreztem, hogy ennek mi lesz a vége. Így minden kis porcikáját elraktároztam az elmémbe. Sőt még az illatát is. Nem bírtam tovább a közelébe. Elakartam menni a dolgomra, de elkapta a karom.

-          Nem akarsz mondani valamit? – kérdezte mérgesen.

-          Nem! – vágtam rá gyorsan.

-          Pedig beszélnünk kell Bella! – mondta teljesen nyugodtan.

Vészesen közel éreztem azt a bizonyos bomba felrobbanását. Vészesen közel és vészesen nyugodtan fog robbanni a bomba. Berángatott a szobájába és bezárta az ajtót is. Az ablak elé sétált és belekezdett.

-          Tudod mit éreztem amikor hazaértem? – kérdezte.

-          Nem – suttogtam.

-          Csalódtam benned. Elkezdtelek utálni. Iszonyat mérges voltam rád. Azt hittem, hogy nem mész el megint szó nélkül, de hát a magunkfajták nem változnak. Amikor Ros elmondta, hogy elmentél utánad akartam jönni. Késő lett volna tudom. Már eldöntötted, hogy itt élsz igaz? – kérdezte teljesen nyugodt hangon.

Nem feleltem. Lehajtottam a fejem. Nem értem miért ilyen nyugodt. Mért nem dühöng? Mért nem üvöltözik velem? Mért nem csinál semmit? Szeret nem igaz? Akkor miért nem kér meg, hogy menjek el? Igaz felesleges. Már eldöntöttem, hogy itt maradok és a következő évszázadban/dokban abba a székbe ülök.

-          Felelj! Eldöntötted igaz? – kérdezte magasabb hangerővel.

-          El – mondtam magabiztosan.

Fogalmam sincs honnan jött ez a hírtelen magabiztosság. Edward lassan megfordult és mérgesen nézett rám. Gúnyosan felnevetett és most kezdtem el érezni, hogy másodpercek kérdése és robban.

-          Milyen kis magabiztos lettél hírtelen! Akkor is ilyen magabiztos lennél, ha tudnád, hogy Aronak esze ágában sincs, hogy téged elengedjen innen? Nem kerülsz trónra! Kiképeznek harcra. Nagyobb csatákban veszel majd részt. Téged küldenek a halálba saját maguk helyett. Talán lehet, hogy jobban jártunk azzal, hogy elmentél. Így megkönnyítetted a helyzetüket. Megszereztek téged. Más nem is kell nekik. Egyet mondok, ha Reneesmet is elveszitek tőlünk annak lesznek következményei. Nem vagy többé Cullen. Te már egy Volturi vagy. Nem tartozol a családunk közé. Többet soha nem akarlak látni – mondta nyugodtan.

Tudtam. Éreztem, hogy robbant a nyugodt bomba. Elnyögtem egy értemet és kimentem. Futottam a szobámig és elkezdtem sírni könnyek nélkül. A többiek is elakarnak dobni? Hangosan zokogtam az ágyam szélén. Olyan más lett. Olyan mint én. A hangjából kivettem a szánalmat és a gyűlöletet is. fordult a kocka! Meghasadt a kőszívem amikor kimondta, hogy nem akar soha többet látni, hogy nem tartozom közéjük. Valamilyen szinten igaza is van. Nem tartozom közéjük. Már nem! Én már Volturi tag lettem. Mindig is az voltam? Órákkal később mentem ki a szobámból.

-          Bella vacsoraidő. Jaj, szólíthatlak Bellának?  – jött be hozzám Heidi.

-          Persze. Megyek is – keltem fel.

Megigazítottam a ruhát magamon és a tömeg felé sétáltunk. Mindegyikük egyetemista. Edward is ott állt nem messze tőlük. Amikor elhaladtunk mellette Heidi elkezdett halkan, hogy csak mi vámpírok értsük beszélni.   

-          Hm, finom husikákat hoztam. Mind olyan ízletesnek néznek ki – mondta.

-          Igen annak néznek ki – jött a Demetri hangja a hátunk mögül.

Már majdnem odaértünk amikor Edward fogta meg a karom. Hátranéztem rá. Sütött belőle megvetés. A többiek nem messze tőlünk várakoztak.

-          Nem ölheted meg őket! Mi van azzal, hogy többet nem ölsz meg senkit? Bella ne csináld! – mondta.

-          Mit érdekel? Nem vagyok már Cullen nem igaz? Már megbocsáss, de miért nem? Valahogy nekem is fent kell tartanom magam. Léteznem kell. Menj és vadássz nyuszikra. Biztos nagyon finomak – gúnyolódtam.

-          Ha megölöd őket egy életre meggyűlöllek! – morogta.

-          Számít is valamit? Nem! Hát csak figyelj! – indultam el.

Beértem a többieket és bekísértük őket a nagyterembe. Utoljára én mentem be és én is zártam be az ajtót. Gonoszan rávigyorogtam Edwardra és beléptem. Körbevettük őket. Rémültem próbáltak menekülő utat keresni maguknak. Aztán, mint az éhes vad a zsákmányra vetettük magunkat. Mindenkinek jutott elég a kb. negyven fős egyetemistákból. Hm, a legfinomabbak az egyetemre járók és a fiatalabbak. Eléggé tiszta a vérük. Amikor végeztünk eltakarítottuk a maradványokat. Mondjuk nem az én feladatom, de segítettem. Majd kinyílt az ajtó. Edward érdeklődve vizslatott minket. Főleg engem tűntetett ki a figyelmével. Amikor kijöttem véres szájjal és kézzel, felhorkant. Felmentem a szobámba és lefürödtem. Egy órán keresztül áztattam magam a forró vízben. Amikor kimásztam a kádból és belebújtam a köntösömbe egy szál semmiben Edward sétált be a szobámba.

-          Jó ez így neked? Élvezed, hogy ártatlanokat ölsz meg? – kérdezte.

-          Fejezd be az állandó okoskodást! Az agyamra mész már vele. Ki kért meg rá, hogy ide gyere? A szememre akarod vetni Emett halálát? – kiabáltam vele.

Ha ő így akkor én is. Felveszem azt a nemtörődöm stílust. Gyűlöljön meg és akkor talán elfelejt és ez lesz neki a legjobb. Odajött hozzám és nekitolt a falnak.

-          Hogy beszélhetsz így velem? A férjed vagyok tudtommal! Bella ez… - kezdett bele, de félbehagyta.

-          Engedj el és hagyj magamra! Tudod ha nem vagyok a családotok része akkor a feleséged sem vagyok – morogtam.

Elengedett és kiment. Végre feltudtam öltözni és elmentem beolvasni apámnak. A legfelső szinten volt a szobája. Bekopogtam és kinyitotta az ajtót.

-          Beszélni jöttem négyszemközt – mondtam mérgesen.

-          Gyere be – nyitotta ki az ajtót.

Huh, hát a szoba eléggé régies. Beljebb mentem és vigyáztam minden antik bútorra, hiszen ez antiknak számít. Amint becsukta az ajtót belekezdtem. 

-          Miért hoztad ide? Talán azért, hogy összevesszünk? Mire volt ez jó? Hallotta mindenki a műsort igaz? Ezt akartátok nem? – kiabáltam.

-          Először is kisasszony az apáddal beszélsz! Ezt a hangnemet nem tűröm el. elmondta, hogy beszélni akar veled. Így hát elhoztam magammal. A te döntésed volt, hogy csatlakozol hozzánk. Amikor elújságoltam nekik nem tudtam, hogy nem tudják – mondta.

-          Elnézést az előbbiért, de még kontrolálnom kell magam. Nem tudták mert nem mondtam el. Úgy véltem jobb ha nem tudnak semmit. Emett halála óta én… nem… nem merek visszamenni oda. Tudom milyen tisztán gyűlölni – suttogtam.

-          Végül is elfogadták. Ellenvetés nem volt. Beleegyeztek, hogy hozzánk tartozol most már – mondta.

-          Tudom. Nem vagyok többé Cullen – szomorodtam el.

Meglepődve nézett rám. Amilyen viharosan jöttem olyan viharosan távoztam. Amikor beléptem a szobámba hátulról Edward elkapott és a falnak nyomott. A szája majdnem hozzáért az enyémhez. A derekamra tette a kezét és közel húzott magához.

-          Ezt nem… nem… kérlek… én… - dadogtam, mint egy félnótás.

-          Sss… engedd el magad – suttogta.

A szája gyengéden hozzáért az enyémhez és csókolni kezdett. A kezem a nyaka köré fontam és engedtem neki. Viszont megint a józan eszem volt erősebb. Ellöktem magamtól.

-          Nem Edward! Kiakarsz használni! – morogtam.

-          Számít valamit is? Hiszen úgy is elmegyek nem? – vont vállat.

-          Igen elmész és számít valamit. Nem vagyok rongy – suttogtam.

A fal felé fordultam és nekidőltem. Nem akarom, hogy játsszon velem. Hát nem látja, hogy így is mennyire fáj?

-          Bella én nem… – karolt át hátulról.

-          Hagyj magamra – löktem el a kezeit.

Hallottam, hogy felsóhajt és kimegy. Lecsúsztam a fal mellé és a térdem közé hajtottam a fejem. Sokáig ültem ott. Hallottam, hogy nyílik az ajtó. Aztán felcsendül egy ismerős hang. Kilépek az ajtón és belebotlok…                       

19. fejezet 1. fele

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a pipákat és azt a két komit :D Nos nem is fűzök hozzá sokat. Jó olvasást Monrue :)) Remélem tetszik :)

Tisztán éreztem a kezét magamon. Teljesen nekinyomott a csempének, képtelen voltam megfordulni, hogy megnézzem ki az.

Olyan furcsa volt az egész. Miért nem vettem észre? Miért nem szól semmit?

Mit akar? Hogyan jött be? Miért nem vettem észre? Vámpírnak kell lennie, mert nem hallom a szívdobogását. Az ég szerelmére is, ebből elég.

Összeszedtem minden erőmet, és kitéptem magam a szorításból. Támadó vad módjára kuporodtam le készen arra, hogy rávessem magam, és darabokra tépjem. Felnéztem. Tudni akartam ki ez. A megdöbbenéstől tátva maradt a szám.

Pedig éreztem. A szorítást, az erejét. Ott volt valaki mögöttem és nekinyomott a falnak. Tudom!

Mégis ahogy feltekintettem, keresve a szememmel a betolakodót, nem láttam senkit.

Egyszerűen felszívódott.

Egyedül voltam a tágas fürdőszobába, de mégsem.

Valakinek kellett itt lennie.

Nem volt kedvem tovább áztatni magam. Magamra kaptam a köntösöm, és körbejártam az egész lakosztályt.

Sehol senki.

Befeküdtem nagy ágyamba és hallgatóztam. A többiek őrködtek és járkáltak a házban. Halk lábdobogást hallottam nem messze a szobámtól. Aztán elhalkultak és bekopogtak. Az ajtóban, egy barnásvöröses hajú, karcsú alakú, bababőr sima arcú, vörös szemű nő áll előttem. Még Rosalienál is szebb. Rám mosolygott majd olyan angyali hangon megszólalt. Angyali mi? Bella térj észhez! – róttam meg magam. Egy angyal sokkal szebb és jóságosabb mint a fajtánkbeliek.

-          Isabella igaz? – kérdezte.

-          Igen és szabad tudnom te ki vagy, és mi járatban vagy? – érdeklődtem.

-          Csak köszönni jöttem neked egyébként Heidi vagyok. Tudom, hogy Aro lánya vagy. Én vagyok a jobb keze és, ha segítséget szeretnél kérni valamiben számíthatsz rám – mondta. Láttam hogy indulni készül, de nem bírtam megállni.

-          Nem láttál senkit bejönni ide?

-          Nem. – látszott rajta, hogy őszintén megdöbben t a kérdésen. Vállat vontam, és becsuktam az ajtót.

Ez most ha jól értem valami talpnyalás akar lenni? Tényleg ekkora szám itt a nagy Aro Volturi? Ha majd átveszem valamikor a helyét ezeket a dolgokat ki kell iktatni. Lehet, hogy apámnál ez megy, de nálam nem. Nem szeretem a talpnyaló embereket. Kitudja a hátam mögött mikor szúrna le. Hogy is szól a mondás? Engedd közel a barátaid, de még közelebb az ellenségeid. Becsuktam az ajtót kulcsra a biztonság kedvéért. Kitudja nem-e akarnak megölni éjjel. Lenne rá tippem. Tanya, Adam, az a kis szőke. Lassacskán mindenki elcsendesült. Furcsa itt lenni. Vajon ők mit csinálnak? Edward őrjöng? Rosalie gondolom élvezi, hogy elhúztam. Na és Esme, Carlisle? Egy szó nélkül jöttem el. Jól döntöttem tudom. Az éjszakát végig gondolkodtam. Reggel három hangos kopogás tulajdonosa lettem. Felvettem a köntösöm és kinyitottam az ajtót. Kedves apám egy nagy vigyorral az arcán köszöntött.

-          Isabella ma van a bemutatásod napja. Öltözz fel szépen és gyere a nagyterembe – mondta.

-          Jól van. Mindjárt megyek – mondtam.

Miután elment átöltöztem és felvettem a köpenyem is. a hosszú folyosó kihalt volt. Hallottam, hogy Aro beszél. Megálltam az ajtó előtt és a fejembe húztam a csukmát.  Amikor elhangzott a nevem kinyitottam az ajtót és besétáltam apám mellé. Mindenki árgus szemekkel figyelt engem. Láttam az arcukon, hogy azon tanakodnak ki vagyok.

-          Mutatkozz be lányom – mondta apám.

Így hát levettem a csukmát és körbenéztem. Mindenki arcára kiült a döbbenet. Pár vámpírt felismertem, de a többiekről nem igen volt fogalmam.

-          Isabella Volturi vagyok. Pár évszázad múltán én veszem át apám helyét – mutatkoztam be.

A kis szőke hajú lány arcán düh csillogott. Most esett le a tantusz mi? Egy önelégült mosollyal néztem rá. Majd átsiklott a tekintetem három másik Volturis tagra. Az egyikük tizenhét évesnek is kinéz, a másikuk akkora mint Emett. Fenéket sokkal nagyobb mint Emett! Emett hiányzol! Mért beszélek úgy mintha még mindig élne? Talán bennem még él. Még hiszek benne, hogy él? Hiszen miattam halt meg. Az én hibám. Ha Adam nem jelenik meg és nem kezd el jelenetet rendezni akkor minden rendben lesz. Észrevette, hogy olyan gyilkolási tekintettel nézek rá. Elfordította kicsit a fejét. Azt hiszem, sőt nem is tudom és ő is tudja, hogy sokat időztem rajta. Aztán megláttam egy szőkésbarna hajú, középmagas vámpírt aki hasonlít Jas… Elég Bella! Aztán jött Heidi akit már ismertem tegnap. Más úgy nagyon nem is volt. Csak a neveiket kell tudnom és minden rendben. Odafordultam apámhoz aki érdeklődve, cikáztatta a szemét közöttünk.

-          Megtudhatnám a neveteket? – kérdeztem.

Először a szőke jött oda. Akiről kiderült, hogy a másokat tud megkínozni a képességeivel Jane. A másik szökésbarna Demetri. Ő vadász és sokkal erősebb más vámpíroknál. Aztán jött Felix. Különösebben nincs neki különleges képessége. Az látszik rajta, hogy izomkötegekből áll ergo erős. Végül a legfiatalabb Alec. Jane ikertestvére. Fogadok neki van valami képessége ami hasznos lehet. Mindent elmondott magáról csak a képességét nem. 

-          Mi a képességed? – kíváncsiskodtam.

-          Eltudom venni mások érzékeit, mint a hallás, látás és a beszéd – mondta.

-          Hm, érdekes. Mond csak ezeket tudod fajtánkbelieken is használni? – kérdeztem.

-          Igen. Mindkét fajon tudom használni – mondta.

-          Érdekes – néztem rá, mint akinek most esett le a tantusz.

Miután bemutatkoztak apám körbevezetett a házban. Megmutatta mi merre van. Könyörgöm magam is fel tudom fedezni a kastélyt. Menne egyedül is. Nagyjából ismertette velem a többi törvényt. Bevezetett a bazinagy könyvtárba és elővett egy kb. kétszáz éves könyvet és lerakta elém.

-          Olvasd el. Benne van minden olyan törvény amit a vámpírok nem szeghetnek meg. Jó olvasást – ment el.

-          De hiszen elmondtad a törvényeinket! Sőt magam is tudom őket! Minek olvassam el ezt a poros könyvet? – kérdeztem.

-          Csak a három legfőbb törvényt tudod. Miszerint nem mutatkozunk emberek előtt a napfényben, nem ölünk szembetűnően és nem fedjük fel mik vagyunk. Viszont neked kötelességed lesz tudnod minden törvényt mivel az örökösöm vagy. Ez az első kis felkészítés a jövőre – magyarázott.

Elakadtak a szavaim is. Ez az első? Mért hány lesz még? Így hát bevittem a szobámba a könyvet és az első száz oldalig olvastam el. Az egész délutánom az olvasással ment el. Azt még nem is tudom, hogy este is kijárkálhatok? Vagy a törvényeik is élnek este is? Félretettem a Törvények könyvét és elindultam apámhoz. Tudtam, hogy a nagyteremben van. Hiszen mindig ott vannak. Legtöbbször ott is ölnek. Csak azt nem értem engem miért vittek a csata után abba a cellába? Igaz, hogy nem voltam teljesen beszámítható, de az másik téma. Benyitottam és csak Caius volt bent.

-          Ha Arot keres nincs itt. Fontos dolga akadt és egy darabig nem is jön vissza. Tehát addig én vagyok a főnök – mondta undokan.

-          Köszönöm, de csak kérdezni akarok valamit – mondtam.

-          Hát kérdezz! – ült le a székébe.

-          Az a törvény, hogy nappal nem mehetünk emberek közé este is él? Mármint itt későn esteledik és szeretnék kimenni körülnézni – hadartam el.

-          A törvényeink szentek! Nem szegheted meg őket! Náladnál jobban senki sem tudhatja. A nagy Aro Volturi leánya vagy! A törvényeket az apád is tiszteletben tartja. Tartsd hát te is! – morgott fel.

Bólintottam majd kimentem mielőtt elkap a méreg. Még egy ilyen undok és utálatos egyénnel nem találkoztam. Vagyis igen találkoztam. Saját magammal! Én is ilyen voltam a kezdeteknél. Bella fejezd abba a hasonlítgatásokat! A folyosón lépkedve felidéződött bennem Edward arca. Meg kéne magaráznom neki, de egyből rám csapná a telefont vagy lekiabálná a fejemet. Egy próbát megérne! Végül is hiányzik a hangja és ott a lányom is. Mit gondolhat most rólam? Legfőképpen Jacob? Már az elején is gyűlölt azért mert embereket öltem most meg, hogy elhagytam a lányom. Nem merek belegondolni. A telefonhoz léptem és tárcsáztam a Cullen ház számát.

-          Itt Edward Cullen. Kivel beszélek? – kérdezte.

Megfagyott bennem a „vér” is. Olyan nyugodtan szól a hangja pedig nincs három napja, hogy eljöttem. Nagy nehezen de elváltoztattam a hangom.

-          Itt I… - majdnem kimondtam- Lizzy. Csak érdeklődni szeretnék, hogy Bella ott van? – kérdeztem.

Míg vártam, hogy válaszol egy igen ismerős hang szólalt meg a háttérből. Mintha Tanya lett volna. Aztán megszólalt és olyan rideg volt a hangja.  

-          Nincs – nyomta ki.

Szóval mérges. Nem mertem saját magam bemutatkozni. Muszáj volt hallanom a hangját. Tudnom, hogy jól van, hogy még él. Kicsit megnyugodtam. Ugyanakkor fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi lehet velük. Mi történt azután, hogy eljöttem. Muszáj megtudnom valakitől. Levetődtem az ágyra és bámultam a plafont. Egy kérdés kavarog bennem. Hiányzom neki? Szeret egyáltalán?

Teltek a napok és mindig ugyanazt csináltam. Olvastam a törvényeket, kint mászkáltam az utcán este és vártam, hogy kedves apám hazajöjjön. Aztán hallottam, hogy nyitódik a nagykapu. Bementem a nagyterembe és ott várakoztam. Amikor kinyílt álmomban sem gondoltam volna, hogy ki jön be rajta.....