19. fejezet 1. fele

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a pipákat és azt a két komit :D Nos nem is fűzök hozzá sokat. Jó olvasást Monrue :)) Remélem tetszik :)

Tisztán éreztem a kezét magamon. Teljesen nekinyomott a csempének, képtelen voltam megfordulni, hogy megnézzem ki az.

Olyan furcsa volt az egész. Miért nem vettem észre? Miért nem szól semmit?

Mit akar? Hogyan jött be? Miért nem vettem észre? Vámpírnak kell lennie, mert nem hallom a szívdobogását. Az ég szerelmére is, ebből elég.

Összeszedtem minden erőmet, és kitéptem magam a szorításból. Támadó vad módjára kuporodtam le készen arra, hogy rávessem magam, és darabokra tépjem. Felnéztem. Tudni akartam ki ez. A megdöbbenéstől tátva maradt a szám.

Pedig éreztem. A szorítást, az erejét. Ott volt valaki mögöttem és nekinyomott a falnak. Tudom!

Mégis ahogy feltekintettem, keresve a szememmel a betolakodót, nem láttam senkit.

Egyszerűen felszívódott.

Egyedül voltam a tágas fürdőszobába, de mégsem.

Valakinek kellett itt lennie.

Nem volt kedvem tovább áztatni magam. Magamra kaptam a köntösöm, és körbejártam az egész lakosztályt.

Sehol senki.

Befeküdtem nagy ágyamba és hallgatóztam. A többiek őrködtek és járkáltak a házban. Halk lábdobogást hallottam nem messze a szobámtól. Aztán elhalkultak és bekopogtak. Az ajtóban, egy barnásvöröses hajú, karcsú alakú, bababőr sima arcú, vörös szemű nő áll előttem. Még Rosalienál is szebb. Rám mosolygott majd olyan angyali hangon megszólalt. Angyali mi? Bella térj észhez! – róttam meg magam. Egy angyal sokkal szebb és jóságosabb mint a fajtánkbeliek.

-          Isabella igaz? – kérdezte.

-          Igen és szabad tudnom te ki vagy, és mi járatban vagy? – érdeklődtem.

-          Csak köszönni jöttem neked egyébként Heidi vagyok. Tudom, hogy Aro lánya vagy. Én vagyok a jobb keze és, ha segítséget szeretnél kérni valamiben számíthatsz rám – mondta. Láttam hogy indulni készül, de nem bírtam megállni.

-          Nem láttál senkit bejönni ide?

-          Nem. – látszott rajta, hogy őszintén megdöbben t a kérdésen. Vállat vontam, és becsuktam az ajtót.

Ez most ha jól értem valami talpnyalás akar lenni? Tényleg ekkora szám itt a nagy Aro Volturi? Ha majd átveszem valamikor a helyét ezeket a dolgokat ki kell iktatni. Lehet, hogy apámnál ez megy, de nálam nem. Nem szeretem a talpnyaló embereket. Kitudja a hátam mögött mikor szúrna le. Hogy is szól a mondás? Engedd közel a barátaid, de még közelebb az ellenségeid. Becsuktam az ajtót kulcsra a biztonság kedvéért. Kitudja nem-e akarnak megölni éjjel. Lenne rá tippem. Tanya, Adam, az a kis szőke. Lassacskán mindenki elcsendesült. Furcsa itt lenni. Vajon ők mit csinálnak? Edward őrjöng? Rosalie gondolom élvezi, hogy elhúztam. Na és Esme, Carlisle? Egy szó nélkül jöttem el. Jól döntöttem tudom. Az éjszakát végig gondolkodtam. Reggel három hangos kopogás tulajdonosa lettem. Felvettem a köntösöm és kinyitottam az ajtót. Kedves apám egy nagy vigyorral az arcán köszöntött.

-          Isabella ma van a bemutatásod napja. Öltözz fel szépen és gyere a nagyterembe – mondta.

-          Jól van. Mindjárt megyek – mondtam.

Miután elment átöltöztem és felvettem a köpenyem is. a hosszú folyosó kihalt volt. Hallottam, hogy Aro beszél. Megálltam az ajtó előtt és a fejembe húztam a csukmát.  Amikor elhangzott a nevem kinyitottam az ajtót és besétáltam apám mellé. Mindenki árgus szemekkel figyelt engem. Láttam az arcukon, hogy azon tanakodnak ki vagyok.

-          Mutatkozz be lányom – mondta apám.

Így hát levettem a csukmát és körbenéztem. Mindenki arcára kiült a döbbenet. Pár vámpírt felismertem, de a többiekről nem igen volt fogalmam.

-          Isabella Volturi vagyok. Pár évszázad múltán én veszem át apám helyét – mutatkoztam be.

A kis szőke hajú lány arcán düh csillogott. Most esett le a tantusz mi? Egy önelégült mosollyal néztem rá. Majd átsiklott a tekintetem három másik Volturis tagra. Az egyikük tizenhét évesnek is kinéz, a másikuk akkora mint Emett. Fenéket sokkal nagyobb mint Emett! Emett hiányzol! Mért beszélek úgy mintha még mindig élne? Talán bennem még él. Még hiszek benne, hogy él? Hiszen miattam halt meg. Az én hibám. Ha Adam nem jelenik meg és nem kezd el jelenetet rendezni akkor minden rendben lesz. Észrevette, hogy olyan gyilkolási tekintettel nézek rá. Elfordította kicsit a fejét. Azt hiszem, sőt nem is tudom és ő is tudja, hogy sokat időztem rajta. Aztán megláttam egy szőkésbarna hajú, középmagas vámpírt aki hasonlít Jas… Elég Bella! Aztán jött Heidi akit már ismertem tegnap. Más úgy nagyon nem is volt. Csak a neveiket kell tudnom és minden rendben. Odafordultam apámhoz aki érdeklődve, cikáztatta a szemét közöttünk.

-          Megtudhatnám a neveteket? – kérdeztem.

Először a szőke jött oda. Akiről kiderült, hogy a másokat tud megkínozni a képességeivel Jane. A másik szökésbarna Demetri. Ő vadász és sokkal erősebb más vámpíroknál. Aztán jött Felix. Különösebben nincs neki különleges képessége. Az látszik rajta, hogy izomkötegekből áll ergo erős. Végül a legfiatalabb Alec. Jane ikertestvére. Fogadok neki van valami képessége ami hasznos lehet. Mindent elmondott magáról csak a képességét nem. 

-          Mi a képességed? – kíváncsiskodtam.

-          Eltudom venni mások érzékeit, mint a hallás, látás és a beszéd – mondta.

-          Hm, érdekes. Mond csak ezeket tudod fajtánkbelieken is használni? – kérdeztem.

-          Igen. Mindkét fajon tudom használni – mondta.

-          Érdekes – néztem rá, mint akinek most esett le a tantusz.

Miután bemutatkoztak apám körbevezetett a házban. Megmutatta mi merre van. Könyörgöm magam is fel tudom fedezni a kastélyt. Menne egyedül is. Nagyjából ismertette velem a többi törvényt. Bevezetett a bazinagy könyvtárba és elővett egy kb. kétszáz éves könyvet és lerakta elém.

-          Olvasd el. Benne van minden olyan törvény amit a vámpírok nem szeghetnek meg. Jó olvasást – ment el.

-          De hiszen elmondtad a törvényeinket! Sőt magam is tudom őket! Minek olvassam el ezt a poros könyvet? – kérdeztem.

-          Csak a három legfőbb törvényt tudod. Miszerint nem mutatkozunk emberek előtt a napfényben, nem ölünk szembetűnően és nem fedjük fel mik vagyunk. Viszont neked kötelességed lesz tudnod minden törvényt mivel az örökösöm vagy. Ez az első kis felkészítés a jövőre – magyarázott.

Elakadtak a szavaim is. Ez az első? Mért hány lesz még? Így hát bevittem a szobámba a könyvet és az első száz oldalig olvastam el. Az egész délutánom az olvasással ment el. Azt még nem is tudom, hogy este is kijárkálhatok? Vagy a törvényeik is élnek este is? Félretettem a Törvények könyvét és elindultam apámhoz. Tudtam, hogy a nagyteremben van. Hiszen mindig ott vannak. Legtöbbször ott is ölnek. Csak azt nem értem engem miért vittek a csata után abba a cellába? Igaz, hogy nem voltam teljesen beszámítható, de az másik téma. Benyitottam és csak Caius volt bent.

-          Ha Arot keres nincs itt. Fontos dolga akadt és egy darabig nem is jön vissza. Tehát addig én vagyok a főnök – mondta undokan.

-          Köszönöm, de csak kérdezni akarok valamit – mondtam.

-          Hát kérdezz! – ült le a székébe.

-          Az a törvény, hogy nappal nem mehetünk emberek közé este is él? Mármint itt későn esteledik és szeretnék kimenni körülnézni – hadartam el.

-          A törvényeink szentek! Nem szegheted meg őket! Náladnál jobban senki sem tudhatja. A nagy Aro Volturi leánya vagy! A törvényeket az apád is tiszteletben tartja. Tartsd hát te is! – morgott fel.

Bólintottam majd kimentem mielőtt elkap a méreg. Még egy ilyen undok és utálatos egyénnel nem találkoztam. Vagyis igen találkoztam. Saját magammal! Én is ilyen voltam a kezdeteknél. Bella fejezd abba a hasonlítgatásokat! A folyosón lépkedve felidéződött bennem Edward arca. Meg kéne magaráznom neki, de egyből rám csapná a telefont vagy lekiabálná a fejemet. Egy próbát megérne! Végül is hiányzik a hangja és ott a lányom is. Mit gondolhat most rólam? Legfőképpen Jacob? Már az elején is gyűlölt azért mert embereket öltem most meg, hogy elhagytam a lányom. Nem merek belegondolni. A telefonhoz léptem és tárcsáztam a Cullen ház számát.

-          Itt Edward Cullen. Kivel beszélek? – kérdezte.

Megfagyott bennem a „vér” is. Olyan nyugodtan szól a hangja pedig nincs három napja, hogy eljöttem. Nagy nehezen de elváltoztattam a hangom.

-          Itt I… - majdnem kimondtam- Lizzy. Csak érdeklődni szeretnék, hogy Bella ott van? – kérdeztem.

Míg vártam, hogy válaszol egy igen ismerős hang szólalt meg a háttérből. Mintha Tanya lett volna. Aztán megszólalt és olyan rideg volt a hangja.  

-          Nincs – nyomta ki.

Szóval mérges. Nem mertem saját magam bemutatkozni. Muszáj volt hallanom a hangját. Tudnom, hogy jól van, hogy még él. Kicsit megnyugodtam. Ugyanakkor fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy mi lehet velük. Mi történt azután, hogy eljöttem. Muszáj megtudnom valakitől. Levetődtem az ágyra és bámultam a plafont. Egy kérdés kavarog bennem. Hiányzom neki? Szeret egyáltalán?

Teltek a napok és mindig ugyanazt csináltam. Olvastam a törvényeket, kint mászkáltam az utcán este és vártam, hogy kedves apám hazajöjjön. Aztán hallottam, hogy nyitódik a nagykapu. Bementem a nagyterembe és ott várakoztam. Amikor kinyílt álmomban sem gondoltam volna, hogy ki jön be rajta.....