18. fejezet III. része

Sziasztok!

Köszönöm a pipákat és az egy komit is :)
Remélem tetszik a rész :) Nagyon sokat nem is fűznék hozzá.
Jó olvasást :D puszi Monrue
Ja és igen az új író nevem Monrue lett :))

Miután nagy nehezen rávettem magam, hogy felkeljek Edward szobájából felmentem összecsomagoltam és átöltöztem. Felhívtam drága jó apám.

-         Isabella minek köszönhetem a hívásod? Hiszen gyűlölsz! – mondta meglepődve.

-         Megszeretném kérdezni, hogy felvennél-e a katonáid listájára? – kérdeztem félszegen.

-         Isabella szó sincs róla! Mivel a lányom vagy nem lehetsz katona! A trónörökösöm vagy! Szigorúan csak a palotában lakhatsz! – mondta mérgesen.

-         Ígérem, csak a palotában fogok lakni! – mondtam gúnyosan.

-         Várlak kedvesem – mondta.

-         Aro… köszönöm – tettem le.

Hát ennek is itt az ideje. Boldog lehettem volna. Pár hetet kettesben töltöttünk volna. Mindig csak az a volna. Nem búcsúzom el. Így mindenkinek jobb lesz. Nem akarok magyarázkodni. Edwardnak sokkal jobb volt Tanya mint én. Lehet, hogy kibírhatatlan és hülye is, de legalább nem okoz ennyi galibát. Egy egyszerű nőszemély. Az utolsó bőröndöt pakoltam amikor az ajtón sarkig kitárult.

-         Nocsak elmész? Végre! – gúnyolódott Ros.

-         Rosalie! Elé legyen! Elmegyek, hogy megóvjam a többieket – sóhajtottam.

-         Azt hiszed, csak körülötted forog a világ? Azt hiszed, hogy ha elmenekülsz nem megy utánad? Azt hiszed ennyiben hagy minket? – kiabált.

-         Fogd be! Tudom miről beszélsz! Menj és törődj inkább a saját bajaiddal! – morogtam neki.

-         Te vagy a bajom! Neked köszönhetünk minden bajt! Te hoztál mindent a fejünkre. Jobb is ha elmész. Még egy ilyen számító nőszemélyt nem láttam a földön. Tanya sokkal jobban illett volna Edwardhoz. Kellett neked teherbe esned és megszülni a gyereket. Kellett neked idejönnöd. Mért nem maradtál olyan vérengzős dög amilyen voltál? – kiabált.

-         Ha olyan maradtam volna, nem lett volna ember a földön. Mindenki vámpír lett volna. Ha nem hódoltál volna be megöltelek volna egy szempillantás alatt. Aztán mindenkit szép sorban. Te nekem ne pattogj itt! Egyáltalán nem ismersz! Nem tudod mire vagyok képes! Menj és sirasd a férjecskédet! – morogtam rá hidegen.

-         Ne vedd őt a szádra. Te ölted meg őt! – mondta majd elment.

Szavai a szívembe martak. Nem akartam megbántani még jobban. Hiszen szerettem őt és hiányozni fog. De így lesz a legjobb. Ha már úgy is gyűlöl nem mindegy? Eggyel kevesebb vagy több? Mégis ahogy rólam beszélt emlékeztetett régi önmagamra. Nem akarok olyan lenni. Mi az hogy nem? Olyan leszek! Talán így sohasem fognak szeretni, de nem is fogok fájdalmat okozni. Önző leszek, de nem fognak a szeretetemből kapni. Behúztam a bőröndöt és levittem a kocsiba. Utoljára körbenéztem a szobámban hogy maradt e valami és bevágtam magam a nagy dzsipbe. Gázt adtam és a reptér felé vettem az irányt. A kocsiban benne hagytam a kulcsot és becsaptam az ajtót. Felszálltam az első gépre ami elment Seattleből. Átszállásokkal, de megérkeztem Olaszországba. Fogtam egy taxit ami a fővárosba vitt. A nagy toronyóra előtt megálltam és kiszálltam. Kifizettem a taxist és bementem. Egy nő fogadott bent. A ruhája alapján ember. Egy bordó térdig erő ruha van rajta. A szőke haját kontyba fogta. Vajon mikor lesz belőle vacsora? Tudja egyáltalán, hogy meg fog halni? Vagy abban reménykedik, hogy ő is ilyen lesz? Én azt javasolnám neki, hogy menjen innen minél messzebb. Sőt mindenki aki itt van. 

-         Isabella ugye? – kérdezte.

-         Igen. Gondolom már szóltak, hogy megérkeztem –mondtam neki érzelemmentes arccal.

-         Persze. Jöjjön megmutatom a szobáját – mondta majd elindult.

-         A cuccaimmal mi lesz? – kérdeztem.

-         A segítők majd felviszik – mondta.

Így hát elindultam utána. Az első emeletre vezetett. Egy nagy sötétbarna ajtó előtt megállt. Az ajtón különféle motívumok voltak. Elment majd benyitottam. A szoba fala vörös színű. Felül egy fehér csík fut végig. Az ágy azt a régi tizennyolcadik századi hatást kelti. Az ágy mellett van egy fotel bal oldalt, a másik oldalt egy éjjeli szekrény. Az ággyal szemben egy fésülködő asztal. Az minek? Hiszen elég csak beletúrnom és kész is. Majd a derékig érő hajam fogom fésülgetni. Hagyjuk már! Rögtön az ajtó mellett egy gardrób van elhelyezve. A fürdő viszont sokkal távolabb. Amíg körbeszemléltem a szobát a cuccaimat is felhozták. Kipakoltam a bőröndjeim és idejét láttam beköszönni drága jó apámnak. Így hát elindultam a nagy terem felé. Bekopogtam és egy szabad után bementem.

-         Á, Isabella! Vártunk már! – mondta apám hangosan.

-         Előbb elpakoltam a dolgaim, ne haragudj, hogy nem jöttem előbb – magyaráztam.

-         Kedvesem semmi baj. Már tudtuk, hogy itt vagy – mosolygott rám.

Miután túlestünk a párbeszéden apám felvilágosított a szabályokról. Nappal nem mutatkozhatunk, nem ölhetek feltűnően. Ja és ha itt akarok élni csak embereken élhetek.  Ez a három legfőbb amit megjegyeztem. Persze a másik két jómadár nem örült ennek, hogy elfoglalom majd a trónt, de hát ez van.

-         Nos menj és öltözz át. Nemsokára vacsoraidő – küldött el.

-         Ahogy kívánod – mondtam és elindultam.

Azért illendően beszélek velük. Még végén a kihaló fél listájára tesznek engedetlenség miatt. Kuncogtam egy sort magamban majd visszamentem a szobámba. Szoknom kell a járást. Nem nehéz eltévedni egy vámpírnak. Egy embernek annál inkább. Felmentem és láttam, hogy a többiek érdeklődve vizsgálnak. Ők még nem is ismernek. Bementem a nagy gardróbba és kihalásztam valami egyszerűt. Egy fekete bőrgatyát vettem fel meg egy fekete pólót. Összekötöttem a hajam és nézegettem magam. Kopogás hallottam az ajtótól. Kinyitottam és megláttam egy szőkeséget.

-         Jane vagyok. Ezt Aro küldi – nyújtott oda egy dobozt.

-         Köszi, én meg Isabella. Szólíts csak Bellának – mondtam barátságosan.

-         Ne jó pofizz. Csak egy kis senki vagy – morogta.

-         Tudod, hogy ki vagyok? – kérdeztem.

-         Egy egyszerű katona. Gondolom megfűzted valamivel Arot, hogy vegyen fel. Vagy a szolgálataidat nyújtottad neki? – gúnyolódott.

Szúrós szemekkel nézett rám. Szóval ez így megy itt? Sürgősen változtatunk majd rajta. Mi az, hogy én is? Minek néz?

-         Mégis minek nézel? Egy olcsó kis lotyónak? – emeltem fel a hangom.

-         Ugyan már! Ne tettesd magad! – morgott.

Ekkor megjelent a hátunk mögött két személy. Egy magasabb aki sokkal idősebbnek nézett ki és egy fiatalabb. Ezt még lerendezem. Vagy nem! Majd akkor fog koppanni az álla amikor holnap bemutatnak mint leendő trónörököst. Gyorsan kibontottam a dobozt és láttam benne egy fekete köpenyt és a hozzávaló kesztyűt. Felvettem és elindultunk a nagyterem felé. Vártunk pár percig majd befutott egy vörös hajú nő. Kitűnő alakja van. Egyszerűen gyönyörű nő. Bármelyik férfi fejét elcsavarhatná. Amikor bezárult az ajtó a nép között akkor vetették rá magukat. Egyszerűen csak álltam ott és néztem. Viszont a szomjúság egyre jobban kaparta a torkom. Így hát engedtem a szörnyemnek és falni kezdtem. Nem is emlékszem hányat öltem meg. Csak annyit éreztem, hogy vége. Hogy elmúlt a torkomat kaparó érzés. Mint a hurrikán úgy söpörtem ki a teremből. Lerángattam magamról a ruháim és beálltam a zuhany alá. Belengte a szobám egy ismerős illat. Majd két kéz nyomott neki a csempének…..