18. fejezet III. része

Sziasztok!

Köszönöm a pipákat és az egy komit is :)
Remélem tetszik a rész :) Nagyon sokat nem is fűznék hozzá.
Jó olvasást :D puszi Monrue
Ja és igen az új író nevem Monrue lett :))

Miután nagy nehezen rávettem magam, hogy felkeljek Edward szobájából felmentem összecsomagoltam és átöltöztem. Felhívtam drága jó apám.

-         Isabella minek köszönhetem a hívásod? Hiszen gyűlölsz! – mondta meglepődve.

-         Megszeretném kérdezni, hogy felvennél-e a katonáid listájára? – kérdeztem félszegen.

-         Isabella szó sincs róla! Mivel a lányom vagy nem lehetsz katona! A trónörökösöm vagy! Szigorúan csak a palotában lakhatsz! – mondta mérgesen.

-         Ígérem, csak a palotában fogok lakni! – mondtam gúnyosan.

-         Várlak kedvesem – mondta.

-         Aro… köszönöm – tettem le.

Hát ennek is itt az ideje. Boldog lehettem volna. Pár hetet kettesben töltöttünk volna. Mindig csak az a volna. Nem búcsúzom el. Így mindenkinek jobb lesz. Nem akarok magyarázkodni. Edwardnak sokkal jobb volt Tanya mint én. Lehet, hogy kibírhatatlan és hülye is, de legalább nem okoz ennyi galibát. Egy egyszerű nőszemély. Az utolsó bőröndöt pakoltam amikor az ajtón sarkig kitárult.

-         Nocsak elmész? Végre! – gúnyolódott Ros.

-         Rosalie! Elé legyen! Elmegyek, hogy megóvjam a többieket – sóhajtottam.

-         Azt hiszed, csak körülötted forog a világ? Azt hiszed, hogy ha elmenekülsz nem megy utánad? Azt hiszed ennyiben hagy minket? – kiabált.

-         Fogd be! Tudom miről beszélsz! Menj és törődj inkább a saját bajaiddal! – morogtam neki.

-         Te vagy a bajom! Neked köszönhetünk minden bajt! Te hoztál mindent a fejünkre. Jobb is ha elmész. Még egy ilyen számító nőszemélyt nem láttam a földön. Tanya sokkal jobban illett volna Edwardhoz. Kellett neked teherbe esned és megszülni a gyereket. Kellett neked idejönnöd. Mért nem maradtál olyan vérengzős dög amilyen voltál? – kiabált.

-         Ha olyan maradtam volna, nem lett volna ember a földön. Mindenki vámpír lett volna. Ha nem hódoltál volna be megöltelek volna egy szempillantás alatt. Aztán mindenkit szép sorban. Te nekem ne pattogj itt! Egyáltalán nem ismersz! Nem tudod mire vagyok képes! Menj és sirasd a férjecskédet! – morogtam rá hidegen.

-         Ne vedd őt a szádra. Te ölted meg őt! – mondta majd elment.

Szavai a szívembe martak. Nem akartam megbántani még jobban. Hiszen szerettem őt és hiányozni fog. De így lesz a legjobb. Ha már úgy is gyűlöl nem mindegy? Eggyel kevesebb vagy több? Mégis ahogy rólam beszélt emlékeztetett régi önmagamra. Nem akarok olyan lenni. Mi az hogy nem? Olyan leszek! Talán így sohasem fognak szeretni, de nem is fogok fájdalmat okozni. Önző leszek, de nem fognak a szeretetemből kapni. Behúztam a bőröndöt és levittem a kocsiba. Utoljára körbenéztem a szobámban hogy maradt e valami és bevágtam magam a nagy dzsipbe. Gázt adtam és a reptér felé vettem az irányt. A kocsiban benne hagytam a kulcsot és becsaptam az ajtót. Felszálltam az első gépre ami elment Seattleből. Átszállásokkal, de megérkeztem Olaszországba. Fogtam egy taxit ami a fővárosba vitt. A nagy toronyóra előtt megálltam és kiszálltam. Kifizettem a taxist és bementem. Egy nő fogadott bent. A ruhája alapján ember. Egy bordó térdig erő ruha van rajta. A szőke haját kontyba fogta. Vajon mikor lesz belőle vacsora? Tudja egyáltalán, hogy meg fog halni? Vagy abban reménykedik, hogy ő is ilyen lesz? Én azt javasolnám neki, hogy menjen innen minél messzebb. Sőt mindenki aki itt van. 

-         Isabella ugye? – kérdezte.

-         Igen. Gondolom már szóltak, hogy megérkeztem –mondtam neki érzelemmentes arccal.

-         Persze. Jöjjön megmutatom a szobáját – mondta majd elindult.

-         A cuccaimmal mi lesz? – kérdeztem.

-         A segítők majd felviszik – mondta.

Így hát elindultam utána. Az első emeletre vezetett. Egy nagy sötétbarna ajtó előtt megállt. Az ajtón különféle motívumok voltak. Elment majd benyitottam. A szoba fala vörös színű. Felül egy fehér csík fut végig. Az ágy azt a régi tizennyolcadik századi hatást kelti. Az ágy mellett van egy fotel bal oldalt, a másik oldalt egy éjjeli szekrény. Az ággyal szemben egy fésülködő asztal. Az minek? Hiszen elég csak beletúrnom és kész is. Majd a derékig érő hajam fogom fésülgetni. Hagyjuk már! Rögtön az ajtó mellett egy gardrób van elhelyezve. A fürdő viszont sokkal távolabb. Amíg körbeszemléltem a szobát a cuccaimat is felhozták. Kipakoltam a bőröndjeim és idejét láttam beköszönni drága jó apámnak. Így hát elindultam a nagy terem felé. Bekopogtam és egy szabad után bementem.

-         Á, Isabella! Vártunk már! – mondta apám hangosan.

-         Előbb elpakoltam a dolgaim, ne haragudj, hogy nem jöttem előbb – magyaráztam.

-         Kedvesem semmi baj. Már tudtuk, hogy itt vagy – mosolygott rám.

Miután túlestünk a párbeszéden apám felvilágosított a szabályokról. Nappal nem mutatkozhatunk, nem ölhetek feltűnően. Ja és ha itt akarok élni csak embereken élhetek.  Ez a három legfőbb amit megjegyeztem. Persze a másik két jómadár nem örült ennek, hogy elfoglalom majd a trónt, de hát ez van.

-         Nos menj és öltözz át. Nemsokára vacsoraidő – küldött el.

-         Ahogy kívánod – mondtam és elindultam.

Azért illendően beszélek velük. Még végén a kihaló fél listájára tesznek engedetlenség miatt. Kuncogtam egy sort magamban majd visszamentem a szobámba. Szoknom kell a járást. Nem nehéz eltévedni egy vámpírnak. Egy embernek annál inkább. Felmentem és láttam, hogy a többiek érdeklődve vizsgálnak. Ők még nem is ismernek. Bementem a nagy gardróbba és kihalásztam valami egyszerűt. Egy fekete bőrgatyát vettem fel meg egy fekete pólót. Összekötöttem a hajam és nézegettem magam. Kopogás hallottam az ajtótól. Kinyitottam és megláttam egy szőkeséget.

-         Jane vagyok. Ezt Aro küldi – nyújtott oda egy dobozt.

-         Köszi, én meg Isabella. Szólíts csak Bellának – mondtam barátságosan.

-         Ne jó pofizz. Csak egy kis senki vagy – morogta.

-         Tudod, hogy ki vagyok? – kérdeztem.

-         Egy egyszerű katona. Gondolom megfűzted valamivel Arot, hogy vegyen fel. Vagy a szolgálataidat nyújtottad neki? – gúnyolódott.

Szúrós szemekkel nézett rám. Szóval ez így megy itt? Sürgősen változtatunk majd rajta. Mi az, hogy én is? Minek néz?

-         Mégis minek nézel? Egy olcsó kis lotyónak? – emeltem fel a hangom.

-         Ugyan már! Ne tettesd magad! – morgott.

Ekkor megjelent a hátunk mögött két személy. Egy magasabb aki sokkal idősebbnek nézett ki és egy fiatalabb. Ezt még lerendezem. Vagy nem! Majd akkor fog koppanni az álla amikor holnap bemutatnak mint leendő trónörököst. Gyorsan kibontottam a dobozt és láttam benne egy fekete köpenyt és a hozzávaló kesztyűt. Felvettem és elindultunk a nagyterem felé. Vártunk pár percig majd befutott egy vörös hajú nő. Kitűnő alakja van. Egyszerűen gyönyörű nő. Bármelyik férfi fejét elcsavarhatná. Amikor bezárult az ajtó a nép között akkor vetették rá magukat. Egyszerűen csak álltam ott és néztem. Viszont a szomjúság egyre jobban kaparta a torkom. Így hát engedtem a szörnyemnek és falni kezdtem. Nem is emlékszem hányat öltem meg. Csak annyit éreztem, hogy vége. Hogy elmúlt a torkomat kaparó érzés. Mint a hurrikán úgy söpörtem ki a teremből. Lerángattam magamról a ruháim és beálltam a zuhany alá. Belengte a szobám egy ismerős illat. Majd két kéz nyomott neki a csempének….. 

18. fejezet II. fele

Sziasztok!

Köszönöm a komit és a pipácskát. Miután feltettem a fejit írok mindenkinek komit a blogjára.  Remélem tetszik majd nektek ::D 

és elkapta az apró kristályt. Adam nyugodtan figyelte az eseményeket. Megvonta a vállát és megszólalt.

-         Nekem így is megfelel. Azt a csecsebecsét, amit a kezedben tartasz, még Caiustól loptam el. Vigyázz vele veszélyes – az eredményt meg se várva rohanni kezdett. Elmenekült.

Emett el akarta dobni azt a vacakot, de már nem tudta. Először a kézfeje gyulladt meg, majd az egész karja, végül teljesen elnyelte a lángcsóva. Az utolsó sikolyról nem tudtam eldönteni kié. Az övé, vagy Roselié?

Nem bírtam felfogni. Még mindig a földön voltam, és képtelen voltam levenni a szemem arról az égő valamiről, ami egykor Em volt.

Ros felém fordult. A szemében nem láttam mást, csak jéghideg gyűlöletet. Felém ugrott, és nekivágott az egyik fának.

-         A te hibád! Miattad halt meg! Miért ő?! Nem neki kellett volna! Miért kellett egyáltalán idejönnöd?! – ordított.

-         Rosalie! Én… - torkomon akadt a szó.

-         Tudod mit? Szemet, szemért! – engedett el.

A földre estem és láttam, hogy a lányom a kezébe veszi. Még nem elég erős! Nem gyakorolt még! Nem tud harcolni! Elém hozta és a nyakát fogta. Edward és én egyszerre kiáltottunk rá. A többiek ilyenkor mi a fészkes fenét csinálnak?! Bámulnak ránk? Egyszerűen nem akarnak beleavatkozni? Aro mért nem segít?! A lánya vagyok!

-         Rosalie engedd el a lányom! – mentem felé.

-         Maradj ott vagy kettéharapom a nyakát! – morgott rám.

Így hét megálltam és néztem a lányom. Eléggé fiatal. Retteg tőle. Retteg a nagynénjétől.

-         Ros! Térj észhez! – mondta neki Carlisle.

-         Nem Carlisle! Elveszem őt, hogy neki is annyira fájjon, mint ahogy nekem fáj! – morogta.

-         Mivel lesz jobb? Ugyanúgy fog fájni Rosalie! Engedd el őt. A nagynénje vagy nem egy őrült gyilkos! – mondta Carlisle miközben hozzá sétált.

Rosalie elengedte és térdre borult. Felsikított fájdalmában.  Reneesme hozzám futott. A karjaimba zártam és magamhoz szorítottam. Rettentes volt nézni Rosalie arcát. Könnyek nélkül zokogott. Edward odajött hozzánk és bevitt a házba. Reneesme Jacobhoz futott aki az én szobámban volt. Edwarddal a szobájába mentünk. Az ablak elé sétáltam és néztem kifelé. Soha többet nem halljuk Emett poénjait. Mindezt miattam. Godrick vagyis most már Adam ölte meg. Tudta, hogy ő is fontos nekem. Csak találkozzam vele. Most elmenekült, de legközelebb nem fog. Belevágtam a kezem a falba és nekidőltem. Nem érdekelt most, hogy ott marad az öklöm nyoma. Edward hátulról átkarolta a derekam.

-         Az egész miattam van – mondta mérgesen.

-         Bella nem! – fordított meg.

-         Nem érted! Azokat öli meg akik fontosak nekem. Olyan ez neki, mint egy játék – mondtam.

-         Vigyázunk egymásra tudod jól! – mondta gyengéden.

-         Edward valamit nem tudsz még. Tényleg igaza van. Egy szörnyeteg vagyok. Én is ugyanígy végeztem a családjával. Megöltem őket sorban. Mindenkit megöltem aki fontos volt neki. Visszaadja azt amit elvettem tőle – mondtam.

Edward megdermedt. A keze lehullott a derekamról. Lecsúsztam a földre és néztem magam elé. Nem tudom mit fog reagálni erre. Volt már valakinek ennél szörnyűbb esküvője? Azt hiszem senkinek. Rosaliet láttam meg az ajtónkban.

-         Gratulálok Izabella Cullen. Véglegesen is tönkretetted a családunkat. Ha az elején mindent elmondtál volna Emett még élne! Egyesével fog levadászni minket? Ha jól gondolom te leszel az utolsó. Abból nem fog enni. Inkább legyél te az első mint utolsó! Edward jól nézd meg kit akarsz elvenni! – morogta majd elment.

Igaza van. Nem tudnak rólam semmit. Én nem akartam, hogy tudjanak rólam mindent. Edward csak állt előttem. Sokkot kapott?

-         Edward... – kezdtem bele.

-         Ha az elején elmondod nekünk… Bella… Rosalienak igaza van. Nem tudom ki vagy. Nem ismerlek. Semmit sem tudok rólad. Csak a jelened ismerem. Azt tudom, hogy rosszabb, mint a múltad – mondta majd kiment.

Megtudtam volna ölni magamat miután kiment. Mi lesz így az esküvőnkkel? Nem mondtuk ki az igent. Nem tudom mit tegyek. Menjek el apámhoz? Vigyem magammal Reneesmet? Napokig az esküvői ruhámban ültem. A boldogságom utolsó foszlányában.

Nem tudtam mihez kezdjek. Talán tényleg szörnyetegnek születtem. 

folyt. köv :)

18. fejezet I fele.

Sziasztok!

Tudom sokat kellett várni erre a fejire, de remélem megérte. Szóval most csak a felét rakom fel. Megszeretném említeni, Jinx-t aki segített nekem. Ötletet adott nekem. Remélem ezzel a kis résszel megelégedtek. szerdán jön  a másik fele :D Köszönöm, hogy eddig vártatok.

  Csak semmi izgulás Bella. Semmi baj nem fog történni. Edward a kezemet fogta, és gyengéden simogatta. Ennyire látszik, hogy izgulok? A pap

furcsán nézett rám, amikor nem mondtam utána a szöveget. Gyorsan kapcsoltam mielőtt kételkedni kezdenek. Persze Edward már ledarálta a szövegét.

Megfogtam a kezét, és nem időztem semmin. Elkezdtem mondani a szöveget.

-         Én Izabella Cullen ígérem, hogy örökké szeretni foglak. Ígérem, hogy míg a Föld forog melletted leszek jóban-rosszban. Szeretni és tisztelni foglak, amíg világ a világ. – mondtam Edward szemébe nézve.

-         Ha van valaki – kezdte a pap érces hangján – aki ellenzi e jelen levő férfi és nő házasságkötését az szóljon most vagy hallgasson mindörökre.

A terem elcsendesedett. Nem tehetek róla, de görcsbe rándult a gyomrom. Mi van, ha van valaki? Mi van, ha belép egy ismeretlen, és elszakít Edwardtól? A pap megköszörülte a torkát, folytatni akarta a szövegét.

Mélyet lélegeztem, a gyönyörű virágdíszek, és a jelenlevők illatán kívül, valami mást is éreztem. Egy illatot, ami nem idevaló. Egy illatot, ami félelemmel töltött el. A szememmel végignéztem mindenkin. Sehol sem láttam őt. Amikor a zenészek felé néztem, megláttam a mikrofon állvány előtt. Azonnal felment bennem a pumpa. Idemert jönni az esküvőmre! Mégis hogy képzelte?! Nincs ehhez joga! Mégis miért nem tud békén hagyni?!

-         Ha már egyszer bárki tiltakozhat, én megragadnám az alkalmat.

Tudjátok elég régóta ismerem Bellát. Mindig is heves volt és gyönyörű. Harcias és bátor. Talán régen ezért is szerettem belé. A szülei mindig is nekem szánták…

Edward látta rajtam, hogy kezdem elveszíteni a fejem. Szorosan megfogta a kezemet és próbált a helyemen tartani. Nem igazán bírtam ki, hogy ne pattanjak fel. Igaza van heves természetem van. Védem azt ami az enyém. Ez nem bűn! Már akinek nem.  

-         Vádolhat azért mert megkínoztam, nem kis élvezettel… de sosem volt szent. Mindig egy szörnyeteg volt, miért is érdemelne meg bármi jót? – sétált elénk.

Ekkor pattant el bennem a cérna. Kirántottam a kezemet Edward szorításából, és rávetettem magam. Nem érdekelt, hogy a ruhám elszakad, csak egyet akartam. Holtan látni ezt a férget még ma este. Egy pillanatra nem figyeltem. Túl sokat gondolkozom. Erősebb volt nálam és a földre szorított.

-         Nem is vagy olyan erős gyönyörűség! – vigyorgott.

-         Erősebb vagyok nálad – löktem le magamról.

Nekiröpült az első fának. Talpra álltam és utána mentem. A többiek meg csak néztek minket. Segíteni akartak de elküldtem őket. Ez az én csatám nekem kell megnyernem. Amikor a nyakát szorítottam csak nevetett.

-         Mi olyan mulatságos? – kiabáltam rá.

-         Komolyan azt hitted gyönyörűm, hogy besétálok ide egy halom vámpír közé védtelenül? Ennél sokkal okosabb vagyok – nevetett az arcomba.

-         Mégis mit akarsz? – kérdeztem egy oktávval lejjebb.  

-         Te is sok mindent elvettél tőlem, itt az ideje, hogy mindent visszakapj! – villant meg a szeme.

-         Mégis mire gondolsz? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Szemet szemért drágaságom – mondta.  

Nem figyeltem fel a mozdulatra. Túlságosan el voltam foglalva a szavaival. Mire gondolhat? Miről beszél?

Gyors volt. Nagyon gyors. Kirántotta magát alólam, és egy furcsa tárgyat hajított Reneesme felé. Mintha valami kővel akarta volna megdobni. Emett volt a legközelebb, elélendült, és....

folyt köv. :) :P

Sziasztok!
Nos ez a rész most nagyon fel fogja kavarni az álló vizet. Mint a chatben is írtam meg fog halni valaki/valakik.
Remélem nagyon izgultok már. Amint megírtam/megírtuk hiszen társíróm is van elküldöm bétázásra és felrakjuk. Addig csak izguljatok. Még egy kis info. Amit felraktam részletet. Nem teljesen az egész van benne hiszen átírtam azt is. Kellemes esőtől mentes hetet kívánok a következőkre :)  
Puszi Szancsu :)

Társíró kerestetik!

Sziasztok!

Nos hát idáig is eljutottam. Nem tudok mit irni. Annak semmi értelme, hogy csak üljek a szöveg fölött. Gondolkodtam rajta, hogy bezárom a blogot, de úgy döntöttem, hogy nem. Társírót kersek aki segítnekem megírni a fejezetet. Remélem segítetek nekem.
Köszönöm :))