B.Ú.É.K

Halihó!

Mindenkinek Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok Nektek!

Részlet a kövi részből.

Sziasztok!
Nemsokára elkészül a kilencedik feji is.

-          Bella sajnálom. Az nem… az nem én voltam – dadogta.

-          Pedig nagyon is úgy látszott. Tegnap még azt mondtad visszaakarsz kapni minket. Most meg… hazudsz nekem – hajtottam le a fejem.

-          Bella hidd el én soha nem hazudtam neked. Mindig őszinte voltam hozzád. Igen visszaakarlak kapni titeket. Szükségem van rád. Kérlek nem is inkább könyörgök, hogy bocsáss meg nekem – térdelt le.

-          Ezen nincs mit megbocsátani. Házas ember vagy. Természetes, hogy szükséged van szexuális életre – fordultam el tőle.

A két karját a derekam köré csavarta és szorított magához. Nem lepődök meg ezen. A legtöbb férfi ilyen. szükségük van ránk, de az első adandó alkalommal már mással vannak. Akkor minek kellek én neki? Játékszernek? Fellobbant bennem a düh amit elrejtettem magamban sokáig.

- Minek kellek én neked? – fordultam meg.

           - Mert szeretlek és szükségem van rátok. Hidd már el. Normális esetben nem feküdnék le vele – bizonygatta a szavát.

           - Azt hiszed hülye vagyok? Azt hiszed beveszem ezt? Játszol velem igaz? 


Reményeim szerint péntekre elkészül :-)

Karácsonyi Edward and Bella feji

Sziasztok!
Először is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok nektek kedves olvasóim. Remélem az idén és jövőre is olvasni fogtok. :) Ez is egy Edward and Bella fejezet lesz. Remélem tetszik mindenkinek. Na, de akkor most jöjjön a feji :)

Washington, Forks. Ez a két szó járt a fejemben egész nap. Anyu a napokban bejelentette, hogy apámhoz Charliehoz kell költöznöm, mert a mostohaapámmal Jasonnel hosszú túrára utaznak. Igazából nem is tudom miért. Egyedül is el tudom magam látni, de anyu ragaszkodott hozzá. Azzal érvelt, hogy kell egy kis levegőváltozás és régen láttam már aput. Így hát elfogadtam az érveit és pakoltam. Éppen a reptérre tartunk. A reptérig vezető úton az ablak teljesen le volt húzva. Jacksonville révén dög meleg van. Így hát megérthető, hogy minden ablak le van húzva. Egy rövid kis nadrágban és egy toppban vagyok.

-         Ever Isabella Marie Swan! Szállj ki a kocsiból és irány befelé! Tudom, hogy nem akarsz menni, de el kell menned. – szólt anyám.

Nagyot sóhajtottam és kiszálltam a kocsiból. A gépig már csak fél óra volt. Anyu ezt ki is használta. Elmagyarázta, hogy apu ott fog várni rám. Fél órán keresztül nyomta belém a szentbeszédet. Aztán felszálltam a gépre és gyorsan átöltöztem a vécében. Felvettem egy feszülős csőfarmert meg egy fehér pólót. Aztán leültem és zenét hallgattam. Viszlát Jacksonvill! Fogalmam sincs mikor aludhattam el, de a szomszédom keltegetett, amikor leszálltunk. Elvettem a bőröndöm és többi cuccom majd kisétáltam apuhoz. Üdvözlés képpen megölelt. Betette a cuccaim a csomagtartóba és elindultunk. Igen beszélhetnékem volt. Mindig rám jön, ha olyan helyen járok ami „érdekes”. Na, ez Forksról nem mondható el. Mindenhol moha, fa, bokrok, zöldek és eső. Itt az év 365 napjából 350-ben esik. Seattletől Forksig egy óra volt az út.

-         Mond csak apu milyen a suli és a környék? – kérdeztem.

-         Bells tudod jól, hogy unalmas ez a város. Ez nem Jacksonvill itt nincsenek semmi érdekes dolgok. – vázolta a tényeket.

-         Hű apu ez kicsit erős volt. – nevettem.

Nevetett ő is, de aztán elkomorult az arca. Útközben láttam egy szürke Volvót. Egy bronzbarna hajú fiú ült benne és egy vörös hajú szépség. Nem is igen mustráltam őket inkább zenét hallgattam. Amikor zöldre világított a lámpa elindultunk végre. A Volvo lassan araszolt mögöttünk. Hát igen ez apu kocsija, vagyis a rendőrfőnök kocsija. Hát igen Charlie a rendőrfőnök. Aztán megérkeztünk. A ház előtt állt egy szürkésfekete Porsche. Amint megláttam kidülledt szemekkel néztem. Épp szálltam ki, amikor apu belekezdett a mondatába.

-         Remélem, tetszik az új kocsid. – mondta.

-         Viccelsz? Király. Köszönöm. Uh, de imádom. – ugrottam a nyakába.

Majd bementünk a házba. A szobám még mindig ugyanúgy állt, mint ahogy utoljára hagytam. Minden ugyan olyan volt. Kipakoltam a cuccaim, ami jó sok volt és lementem vacsizni.

-         Mi lesz vacsira? – kérdeztem beérve a konyhába.

-         Rendeltem pizzát. Fél óra múlva kihozzák.  Remélem, megfelel. Kicsit üres a hűtő. – mondta.

-         Persze apu, jó lesz az is. – vigyorogtam.

Leültem a konyhába és vártam a pizzát. Fél óra múlva ki is mentem érte. Letettem az asztalra majd vettem elő egy kést és felszeltem. Leültünk enni majd Charlie belekezdett.

-         Bells holnap be kell menned a suliba a papírokért. Én már beírattalak téged. – vázolt.

-         Ö… oké. – vágtam rá.

-         Elfelejtettem mondani a kocsiban. – tette hozzá.

Miután a felét megettük én a többit eltettem a hűtőbe és elmentem zuhanyozni. Zuhanyzás közben a sulin gondolkodtam. Talán változott? Hiszen általános suliban ide jártam. Miután végeztem lefeküdtem. Reggel a telefonomra keltem fel. Sohasem veszek vekkert, mert tuti földhöz vágom. Lassan kivánszorogtam a fürdőbe és összeszedtem magam. Kinyitottam a szekrényt és kivettem belőle egy világoskék farmert, egy szürke pólót, amin tévék vannak, és a fekete bőrdzsekim. Felvettem a vállamra a táskám és indultam az én gyönyörűségem felé. Charlie még itthon volt.

-         Apu elkérhetem a kulcsokat a kocsihoz? – kérdeztem.

-         Persze, jó, hogy mondod. – elindult a nappali felé.

A kezembe adta majd kiléptem a lakásból. Beszálltam ám ekkor vettem észre egy cd lejátszót. Gyorsan befutottam a lakásba és megkerestem a válogatott zenéim. Bepattantam a kocsiba és elindítottam. Na, szóval a suli. Merre is kell menni? Biztos van egy nyavalyás térkép. Kinyitottam a kesztyűtartót és lássanak csodát ott volt. Megnéztem merre kell menni és elindultam. Majdnem maxra tekertem fel a hangot és elindultam. A suli felé menet minden ember megbámulta a kocsim. Már az út felénél járhattam, amikor megjelent mögöttem a Volvo. Na, megelőzni azt nem fogsz. Cikáztam a nyugdíjas kocsivezetők között. Nem bírom a lassúságot. A zenéim is átváltottak lassúba. Aztán megérkeztem a parkolóba. Egy szabad hely volt a suli mellett. A Volvo akkor ért be, amikor leállítottam a motort. Leállítottam a zenét és kiszálltam a kocsiból. Mindenki megbámult. Komolyan, mint az oviban. Ha valami új dolog érkezik, azt megbámulják és tapogatják is talán. Csak, hogy én arra allergiás vagyok. Elindultam a gazdasági felé. Útközben egy fiú megállított.

- Szia, te vagy Bella igaz? – kérdezte.

- Szia, nem én vagyok. Én Ever vagyok. – mosolyogtam.

- Hát akkor Ever. Körbevezethetlek? – kérdezte.

- Amúgy meg Bella, de az Evert is szeretem. – nevettem. – Hát csak a gazdaságit kellene megmutatnod. A többi nagyjából tudom. Régen ebbe a suliba jártam, amikor még általános volt. – vázoltam a helyzetet.

- Hát nagy mázlid van. Első nap azt se tudtam, hogy mi merre van. De ez már a második évem itt. – magyarázott.

Közben elindultunk. Megmutatta a gazdaságit és magamra hagyott. A vörös hajú nő odaadta az órarendem, az aláírandó papírjaim és egy térképet is. Pont, csöngetés előtt estem be bioszra. Amint beléptem összesúgtak a háta mögött. Valami olyasmit értettem, hogy ez az új pénzes csaj stb. a tanár meg utánam jött be. Mr. Banner tanítja az órát. Ismerem én őt. Kedves fószer.

-         Á, Isabella üdvözlöm! – köszöntött.

Odaléptem elé és odanyújtottam a papírokat. Aláírta őket majd köszöntöttem.

-         Jó napot tanár úr. – köszöntem neki.

-         Van is egy hely számodra. – mutatott előre.

Arra fordultam amerre mutatott. A bronzbarna hajú fiú mellé ülök. Most hányan utálhatnak. Kuncogtam magamban. Leültem mellé és kipakoltam a cuccom, ami egy füzetből állt egész napra. Az órán a papucsállatkákkal foglalkoztunk. Uncsi. Már ezer éve vettem ezt Jacksonvillben. Ennyire le vannak maradva? Szépen jegyzeteltem és firkálgattam a füzetembe. Néha oldalra pislantottam. A mellettem ülő fiú nem is figyelt az anyagra. Persze, ha megkérdezte a tanár válaszolt azon a gyönyörű hangján. Bella állítsd le magad! Óra végén gyorsan bedobáltam a cuccaim és kiballagtam az osztályból. Szemben velem jött egy barnás szőkés hajú lány. Ismerős volt az arca valamennyire. Hírtelen álltunk meg egymás előtt.

-         Jessika? – kérdeztem meglepődve.

-         Bella? – kérdezett ugyanúgy.

-         Istenem mióta nem láttalak már. – borultunk egymás nyakába.

-         Negyedik óta. Akkor költöztetek el. Nagyon gyönyörű lettél. – bókolt.

-         Hát te sem panaszkodhatsz. Nálam is szebb vagy. – bókoltam én is neki.

-         Mond csak milyen órád lesz? – kérdezte.

Előkutattam a papírt és megnéztem. Matek, tesi, tesi, fizika, magyar.

-         Asszem matek. – mondtam.

-         Mutasd ide. – kapta ki a kezemből.

-         Igen matek lesz. Megyünk együtt? Nekem is az lesz. – vigyorgott.

-         Persze Jess. Akkor induljunk. – indultunk el.

Mielőtt bejött volna a tanár részletesen kiveséztük az életünket negyedik óta. Kicsit hosszas volt, de legalább megtudtam mi minden változott. Négy órával később mehettünk enni. Jess az ebédlőben bemutatott a barátainak.

-         Sziasztok. Ő itt Bella, Bella ezek itt a barátaim. Angela, Emili, Mike, Ben és Gina. – mutatta be őket.

-         Szia, Bella. – zsongták egyszerre.

-         Sziasztok. – köszöntem nekik.

Elmentem kajáért. Vettem egy narancslét meg egy salátát aztán visszaballagtam az asztalunkhoz. Ekkor lépet be az ajtón két személy. Szemnek szinte gyönyörű testtel és kisugárzással jöttek be. Egy szőke hosszú hajú lány, és egy mackószerű fiú, aki igen nagydarab. Utánuk jött egy alacsony tüsis hajú lány és egy világfájdalmas képű szöszi. Aztán belépett Ő. A bronzbarna hajú és rideg tekintetű félisten. Jujj, borzongató. Odafordultam Jesshez és megkérdeztem őket.

-         Jess ezek meg kicsodák? – kérdeztem.

-         Ja, ők Dr. Cullen és a neje nevelt gyerekei. A szőke Rosalie, a nagy mackó Emett, a fekte hajú csajszi Alice, a szöszi Jasper, és bronzbarna hajú fiú Edward neki van egy ikertestvére Masen, ja és van egy vöröske is Tanya Edward párja. Eléggé maguknak valók. – mondta.

-         Aha. – zártam rövidre.

Ebéd után kimentünk a parkolóba. Jess velem jött beszélgetni. Amikor a kocsim elé értünk megdermedt.

-         Ez… ez a te kocsid? – akadozott.

-         Persze. Ugye milyen gyönyörű? – kérdeztem.

-         Nem jutok szóhoz. De ugye tudod, hogy Cullenék mellé parkoltál? – nézett rám furám.

-         Ah, és az baj? Tudtommal szabad az ország. Oda parkolok, ahová akarok. – rántottam meg a vállam.

Egyszerre csak odacsődült mindenki a kocsimhoz.

-         Bella milyen márkájú a kocsid? – jött egy hang.

-         Porsche. – válaszoltam.

-         Megfoghatom?

-         Vezethetem? – jöttek egyszerre a kérdések.

-         Na, jó elég. Senki hozzá ne érjen a kocsimhoz és ez nem vicc. – dörrentem rájuk.

Elköszöntem Jesstől majd beszálltam és benyomtam a zenét. Apropó hol a táskám? Az ebédlőben maradt. Kiszálltam vissza a kocsiból és bementem érte.

    - Jó, hogy visszajött érte. Ki akartuk dobni. – viccelt a takarító.

Pofát vágtam és mentem vissza. Épp nézegettem, hogy megvan e mindenem, amikor egy fékhangot hallottam. Mire felnéztem egy kocsi száguldott felém. Ott helyben besokkoltam. Futólag egy pillantást vettem Cullenék felé. Majd csak annyit hallottam, hogy: - Bella vigyázz onnan. Majd semmi. Lehunytam a szemem és vártam a halált, ami nem jött el. Egy hideg kezet éreztem meg a derekamon. Kinyitottam a szemem és Edward ott tartott a kezében. Olyan szorosan préselődtem a mellkasának, hogy elpirultam amint felnéztem rá. A szemei arany barnán csillogtak. Halk hangon csak ennyit kérdezett:

-         Jól vagy? – lehelte.

Kissé kábultan, de feleltem.

-         Azt hiszem. – mondtam kótyagosan.

A hangok egyre jobban kezdtek beleivódni a fülembe. Edward arra már eltűnt. De hiszen ott állt, amikor én meg itt és… Jess rántott vissza a valóságba.

- Úr Isten Bella jól vagy? – kérdezett majd folytatta – Hívjatok mentőt. Azt hiszem sokkot kapott. Meg kéne nézni Tylert is. – mondta valakinek.

- Mentőt minek? –kérdeztem.

- Bella sokkot kaptál. Két perce beszéltünk hozzád, de meg sem mukkantál. Tyler meg… azt hiszem, össze kell varrni a fejét. – mondta.

Hallottam a mentő hangját amint közelít a sulihoz. Szépen lassan kiszedték Tylert a kocsiból. Engem meg Edwardot beültettek a mentőbe Tyler mellé. Edward nagyon tiltakozott, ahogy én is akartam, de nem tudtam megszólalni. Sokkot kaptam. Bent a kórházban egy helyre vittek minket. Edwardot elengedték engem viszont vizsgálgattak. Vérnyomást mértek, megnézték a pupillám meg ilyesmik. Azután behozták Tylert is. Összevarrták a fejét és vizsgálgatták őt is. Aztán befutott apu.

-         Bells jól vagy? – aggódott.

-         Persze apu. – mondtam.

Aztán nyílott az ajtó. Bejött rajta egy szőke hajú férfi.

-         Isabella, én Dr. Cullen vagyok.

-         Hát persze. – motyogtam magamnak.

-         Akkor nézzük csak. – világított a szemembe egy kütyüvel – Egy enyhe sokkot kaptál nem vészes. Írok fel fájdalomcsillapítót, ha fájna a fejed. Ilyenkor az emberek sokat fájlalják a fejüket. – magyarázott.

-         Akkor mehetek? – kérdeztem.

-         Igen. – engedett utamra.

Leugrottam arról a bőr cuccról és mentem ki apuval. A folyosó végén jártunk amikor apu benyögte, hogy felhívta anyut.

-         Ne már! Minek kellett felhívnod? Most tutira kiaggódja a lelkét is. – róttam meg Charliet.

Erre megrándította a vállát és elment. Valami papírféléről motyogott. Éppen kerestem anyu számát, amikor megláttam Edwardot és a barátnőjét, Tanyát. Edward egyenesen rám nézett miközben a nyakán ott csüngött az a nő.

-         Beszélhetnénk? – mentem oda hozzá.

-         Miről? – kérdezte flegmán.

-         Hogy értél olyan gyorsan oda? Hiszen ott álltál a kocsid mellett. – értetlenkedtem.

-         Bella én ott álltam melletted. Rosszul láttad.

-         Ezek szerint vak vagyok oké. Akkor ennyi. Ja, és köszönöm. – indultam vissza.

Magamban puffogtam. Felhívtam anyut és ezerszer elmagyaráztam, hogy nincs semmi bajom. Otthon csak zuhanyoztam és ettem pár falatot majd bezuhantam az ágyba.

8. fejezet

Sziasztok!
Remélem a fejezet :) köszönöm a pipákat :D Remélem kapok komit is. *reménykedik*

 

Amikor felnéztem Edward előttem állt védelmezőn és Tanyát fogta. Azért jól esett, hogy ennyire véd engem még tőle is? Minek vette el, ha nem szereti? Talán azért, hogy engem bosszantson? Nos ha így van akkor igaz- bosszant, hogy nem az enyém. Viszont az is bosszant, hogy nem akarta Reneesmet most meg ölne érte. Nem értem! Teljesen kiszámíthatatlan és még a nőkre mondják ezt. Pedig ez nem igaz. Na, azért részben talán, de akkor is.

-          Menj innen Tanya. Ha hozzá mersz érni megint… - itt félbeszakította.

-          Miért mi lesz? Bántani fogod a feleséged? Ne játszd meg magad te hülye liba. Tudom, hogy neked ő kell, de azt nem hagyom annyiban. Edward az enyém érted? Csak az enyém! – kiabált.

Felkeltem a földről és Edward mellé léptem. Az egyik kezét védelmezőn elém rakta, de eltoltam azt.

-          Igazán? Mégis idejött hozzám! Ha a tiéd mért nem tartod magad mellett? Mért kellek én neki? Talán azért mert rád unt? Én nem játszom meg magam. Nem vagyok se udvarias, se engedelmes. Szabad akaratom van. Talán elfelejtetted, hogy bármikor meg tudlak ölni? Tudod nem zavar már, hogy az én szobámban laksz. Az sem zavar, hogy megcsókolod őt. Egyszerűen az zavar, hogy mindent tönkreteszel – morogtam a végére.

-          Elég! Hagyjátok abba. Tanya menj haza – küldte el.

-          De… én vagyok a feleséged Edward! – sipákolt.

-          Azt mondtam menj haza! – morgott rá.

Csak álltam ott és hallgattam őket. Ha velem így beszélne megpofoznám az tuti. Tanya fogta magát és elfutott az erdő sűrűjébe. Edward meg felém fordult.

-          Sajnálom, hogy látnod kellett ezt. Nem hagyhattam, hogy bántson. Már hetek óta így viselkedik. Amióta megtudta, hogy gyermeket vársz tőlem – nézett rám.

-          Mond csak kibírod? – kérdeztem undorral.

-          Muszáj Bella, muszáj – nevetett fel.

Ez nem olyan igazi nevetés volt. Keserűség volt benne. Hová fajultunk? Elvett egy nőt aki kiállhatatlan. A házasság durva mivolta végleges helyzetet teremt, megfosztja az embert akaratától, a választás lehetőségétől, mondattana van, mint a nyelvtannak, az ihletet helyesírással pótolja, a szerelmet írásbeli dolgozattá silányítja, tönkreteszi az élet titokzatosságát, nyilvánvalókká az időszakos, elkerülhetetlen dolgokat - a levetkőzött nő nem mennyei látvány többé -, elértékteleníti jogait annak is, aki gyakorolja, annak is, aki aláveti magát, megzavarja a mérleg billenésével az erős nem és a hatalmas nem bájos egyensúlyát.  Kedvesen rámosolyogtam és megszólaltam.

-          Nem igazi fájdalom melytől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk titokban, csendesen – mondtam neki.

Remélem elgondolkozik ezen. Nekem is van min gondolkodnom. Akarom őt most már biztos. Harcolnom kell érte. Ha hiszek benne, ha hiszek önmagamban minden sikerül. Sikerülhet elválnia és akkor együtt leszünk. Reneesme, Edward és Én. Milyen szép is lehetne. Bár úgy is lesz valami ami keresztbe tesz. Nekem egy harcot kellett volna lebonyolítanom és a Volturi helyére ülnöm. Most itt vagyok vele és a lányunkkal. Mert igen is az övé. Még, ha először nem is akarta és egy egyszerű szörnyetegnek nevezte őt. Viszont amikor  meglátta és a kezében volt mintha megváltozott volna. Változás? Vajon tényleg jól jött ez nekem és neki? Mennyire tűnök sebezhetőnek, gyengének? Félnek még tőlem? Gyűlölnek? Szeretnék újra olyan lenni mint réges régen. Önfeledten nevetni és boldogan sétálgatni és élvezni a szelet amint belekap a hajamba és ide-oda dobálja. Lehetséges ez? Tűnődtem el magamban.

-          Bella akarlak téged. Szépen kérlek bocsáss meg nekem. Bocsásd meg, hogy magadra hagytalak és, hogy a gyermekünket egy szörnynek neveztem. Azt akarom nem is azt szeretném, hogy velem légy. Ez teljességgel lehetetlen. Te nem akarsz engem igaz? Kérlek válaszolj! – könyörgött.

-          Edward ne tedd ezt! Nem kell megalázkodnom előttem. Én… már azt sem tudom mi a helyes és mi a helytelen. Megváltoztam – sóhajtottam.

-          Azt látom, de az érzéseid is irántam igaz? – lépett közelebb.

Elléptem előle és kikerültem őt. Nem akarok a szemébe nézni. Még azt hiszi megalázkodok és kérem, hogy legyen az enyém. Hiszen már az ahogyan én is az övé. Szeretjük egymást.

-          Bella válaszolj már! – csattant fel idegesen.

Megfordultam és mély levegőt vettem. Bár fölöslegesen. Nekünk nincs szükségünk a levegőre. Mégis így emberiesebbnek tűntem.

-          Edward ez már egyértelmű. Változtak, de nem rossz értelműen. Még mindig ugyanúgy szeretlek mint előtte – néztem rá.

-          Igazat beszélsz? – fogta meg a karom.

-          Na, szépen nézünk ki. Az előbb mondtam, hogy szeretlek most meg kételkedsz bennem? – akadtam ki.

-          Nem csak jó volt hallani még egyszer – mosolygott.

-          Te… te… - böködtem a mellkasát.

Hírtelen magához húzott és szenvedélyesen rátapadt az ajkaimra. Az egyik kezét a nyakamra míg a másikat a derekamra helyezte. A nyelvünk szinkronban mozgott egymással. Ezúttal a csókunkat senki sem szakította meg. Örültem is neki. Miután elváltak az ajkaink közelebb nyomtam magam hozzá mire felnyögött. Kíván engem. Mire feleszméltem egy fának voltam nekidöntve. Edward rátapadt a nyakamra és csókolgatta ezzel nyögéseket kicsalva belőlem. Nagy nehezen eltoltam magamtól.

-          Ezt talán nem itt kéne. Vissza kell mennem Reneesmehez – suttogtam.

-          Muszáj? – kérdezte mint egy kisgyerek.

-          Muszáj. Keresni fog és nem akarom, hogy egyedül legyen az erdőben. Még a „kedves” barátnőd elrabolja, de akkor addig élt -  indultam el.

-          Veled megyek – jött mellém.

Vissza kéne mennie a Denali házba. Holnap is lesz nap. Holnap is tudunk találkozni. Egy ideig jött velem majd az ajtóban megállt.

-          Megyek, még túl kell esnem egy vitán. Jó éjt szépségem! – köszönt el.

-          Hé, csókot nem is kapok?! Csak úgy itt hagysz? – kiáltottam utána.

Egy fuvallat megcsapta testem. A szája máris az enyémen volt és vadul ostromolta az ajkaim. A kezem a nyakára fontam és magamhoz húztam. A csók végén elmosolyodtam és egy apró kis puszit még nyomtam a szájára.

-          Na, jó most már tényleg mennem kell – ment el.

Miután elment bementem. Bent Kat letámadott.

-          Bella mesélj csak nekem! – sejtelmesen mosolygott.

-          Ti tudtátok ugye? Te és Alice. Ti pontosan tudtátok, hogy Edward vadászni ment. Alice azt is tudta, hogy én is megyek és találkozunk. Különben sincs mit mesélnem. Gondolom mindenki aki vámpír a környéken járt hallotta – ültem le.

-          Az igaz, de én mindenre kíváncsi vagyok – ült le.

-          Kat ezt most ne. Gondolkodnom kell. Majd holnap megbeszéljük. Reneesme alszik már? – kérdeztem rá.

-          Igen, miután elmentél felébredt, de visszaaltattam – mondta Kat anyásan.

Mintha neki is a gyereke lenne. Nem vagyok féltékeny csak jól esik, hogy gondoskodik róla. Egyszerűen imádja ahogy én is. gyorsan be is mentem hozzá megnézni, hogy alszik. Amikor elültem az ágyra hűlt helyét találtam. Mégis hol a jó bánatban van? Ha Tanya vitte el én esküszöm, hogy nem éri meg a holnapot.

-          Na, hogy alszik a kis szépség? – jött be Kat.

-          Sehogy sem. Nincs itt. Eltűnt – morogtam.

-          Pedig esküszöm, hogy itt volt. Talán éhes lett. Tudod milyen volt amikor még kisebb volt. állandóan enni akart. A szomja hajtotta – emlékeztetett Kat.

-          Remélem is, hogy igazad van. Ha a bolond nővéred vitte el bosszúból akkor én megölöm – néztem rá.

Mozgolódást hallottam az ajtó felől. Azonnal odakaptam a fejem és ott állt Reneesme. A ruhája pár helyen vérfoltos volt. Igaza volt Katnek. Elém sétált és szomorú volt az arca.

-          Bántottak? – kérdeztem azonnal.

-          Nem mami. Nagyon éhes voltam és elmentem vadászni – mondta halkan.

-          Mért nem szóltál Katarina néninek? – róttam meg.

-          Mami ugye nem haragszol rám? – szipogott.

-          Jaj, kincsem nem haragszom. Nagyon megijesztetted a anyut. Többet ne menj el úgy, hogy nem tudom merre vagy – öleltem magamhoz.

-          Sajnálom anyu. Legközelebb szólok – adott egy puszit.

Leültünk az ágyra és elaltattam. A fejét ráfektette a mellkasomra és elaludt. Egész éjjel őt néztem és hallgattam a szuszogását. Még mindig nem értem egy vámpír bébi, hogy tud aludni? Hiszen a vámpíroknak nincs szükségük alvásra. Carlisle tudna valamit mondani róla, de kétlem, hogy szóba állnának velem a múltkoriak után. Esme teljesen összetört. Sajnálom őt hiszen olyan mint a vérszerinti anyám. De akkor nagyon dühös voltam mindannyiukra. Egész éjszaka a családon járt az eszem. Reggel aztán hangokra lettem figyelmes. Lassan kimásztam az én kis alvó tündérem alól és kimentem a nappaliba. Alice ott ült és olyan furcsa volt. azonnal odamentem hozzá és leültem mellé. Azonnal a nyakamba borult és mintha sírt volna. Alice sírni? Ő sohasem sír!

-          Mi a baj Alice? Mik ezek a foltok rajtad? Jasper bántott? – dühbe gurultam.

-          Nem, Jasper nem bántana semmilyen körülmények között – szipogott.

-          Mond már el neki Alice! – kiabált rá Kat.

-          Mégis mi folyik itt? Kezdek kijönni a sodromból – néztem hol rá, hol Alicere.

Alice nem mondott semmit csak nézett maga elé. Látomása van. Kat ekkor rám nézett majd rá és idegesen felcsattant.  

-          Majd akkor én elmondom. Az a nagy helyzet, hogy Tanya nekiugrott Alicenek, mert ő felcukkolta valamivel – mondta.  

-          Hogy mi van? – néztem Alicere.

meg sem vártam mit mond. Felpattantam a helyemről és elindultam a Denali ház irányába. Könnyen odataláltam hiszen éreztem őket. Berontottam a házba és megállás nélkül Tanya szobája felé vettem az irányt. Amikor berobbantam az ajtón amit láttam lesokkolt.............

Új blog

Sziasztok!

Beussal közösen csináltunk egy blogot. Remélem tetszeni fog. Kint az oldalon meg is találjátok majd a blogot csak előtte pár simítást végzek és felrakom az első fejit :D  

7. fejezet

Sziasztok!
Nos meghoztam a fejezetet. Elég sokára de megszületett. Remélem tetszett. Jó olvasást.

    - Bella ő a…? – kérdezte Alice

    - Igen ő az én lányom – jelentettem ki büszkén.

Edward dühösen nézett farkasszemet velem. Tehát nem örül a lányának. Talán azt a nőszemélyt is felcsinálta ha ez lehetséges nála egyáltalán. (név) erősen szorította a lábam.

-        Mami félek – suttogta.

Felvettem a kezembe és megpusziltam.

-        Nincs mitől félned. Ők nem bántanak. Nézd csak, olyanok mint mi vagyunk – nyugtatgattam.

-        De olyan gonosznak tűnnek. Főleg az a macinak kinéző bácsi – mondta.

Erre Emett felnevetett. Öblös nevetése megrázta az erdőt.

-        Aranyos az unokahugicám. Jól összehoztátok ketten Edy fiú – vigyorgott.

-        Emett –morogtam rá.

-        Most mi van? – értetlenkedett.

-        Ártasz a lányomnak. Kérlek, hagyd ki a dolgokból – mondtam.

A szememmel Edwardot kutattam. Elment. Szóval nem kíváncsi ránk. Hát ennyit róla. Alice mellettem termett és megölelt. Fél kézzel visszaöleltem. A másik kezemben Reneesme volt.

- Szia, kis vörös szépségem. Hogy hívnak? – kérdezte Alice a lányomtól.

Rám pillantott majd Alicere. Fél tőlük. Minden olyan vámpírtól fél akit még sohasem látott.

-        Alice nem bánt – súgtam a fülébe.

-        Én nem bízom benne mami – suttogta vissza.

Emett megint felnevetett. Mi olyan nevetséges van ezen? Rosalie tarkón csapta amire a válasza egy hangos ’au’ volt.

-        Bella beszéli szeretnénk veled – jött Carlisle közelebb.

-        Én viszont egyikőtökkel sem akarok beszélni. Hagyjatok engem békén. Egyikőtök sem érdemli meg, hogy lássa Reneesmet. Főleg nem az idióta apja. Ő aztán a közelembe ne jöjjön – morogtam.

-        De Bella lányom! Hiányzol nekünk – mondta Esme sírós hangon.

Nagyot nyeltem Esme szavai hallatán. Végignéztem mindannyiukon és felvettem magamra az álarcot. Carlisle előttem állt még mindig és a válaszomra várt.

-        Az a véleményem, hogy hagyjatok békén. Éljetek boldogan, én is azt fogom tenni – fordultam el.

Villámgyorsan a házam irányába vettem az irányt. Leültettem a kicsit a kanapéra. Kat akkor jött haza.

-        Képzeld Kat kikkel találkoztam ma. A… - láttam meg őt – Cullenékkel. Mit keres ez itt? – kérdeztem morogva.

-        Jogom van látni a lányom Bella. Mért nem szóltál? Jogom van tudni a létezéséről. Most figyelmeztetlek, ha bármi baja esik neki nem tudom mit fogok csinálni – morgott rám.

-        Ó, igen? Most már jogod van mindenhez? Emlékszel rá amikor azt mondtad, hogy gyűlölsz minket? Neked semmiféle jogod nincs. Nem akartad őt akkor most minek kell? Elveszed tőlem aztán meg felneveled azzal a nővel? – kiabáltam rá.

Ekkor valaki meghúzta ruhám. Lenéztem és ott állt az én kincsem. Bánatos képet vágott.

-        Mami miért kiabálsz? – kérdezte halkan.

-        Mert a mami ideges erre a bácsira. Sajnálom, hogy hallottad – vettem fel. 

-        Ezek szerint ő az apukám? – kérdezte.

-        Igen ő az apukád. Odamész hozzá? – kérdeztem tőle.

-        Ha lehet? – kérdezte.

Leraktam a földre majd odasétált hozzá. Hihetetlen milyen kecses. Inkább kimentem, hogy ne is lássam őket mert akkor elgyengülök. Kimentem a ház elé ám ekkor megjelentek azok a korcsok. Megint összetapossák a kertem.

-        Na mi az jöttetek rokonlátogatóba? – poénkodtam.

-        Mindenhol bűzletek. Ki van még veletek? Hányan vagytok? – kérdezte morogva.

-        Egy páran vagyunk. Rólatok meg ne is beszéljünk. Egy mérfölddel előbb megérzem a bűzötöket. Ja, és nem úgy van, hogy nem jöhettek ide? Megint letapossátok a kertem – játszottam az aggódót.

-        Figyelmeztetlek te vérszopó, ha földünkre beteszitek a lábatok vége tűzszünetnek! – mondta.

-        Felőlem. Úgy sem ismerek senkit. Legfeljebb egy is túrázásra megyek- mosolyogtam.

Ekkor elmentek én meg bementem a házba. Persze Edward mindjárt nekem esett.

-        Eszedbe ne jusson odamenni! Ha oda mész esküszöm én foglak megölni téged! Nem hagyhatod itt a lányunkat – morgott.

-        Nocsak hírtelen milyen fontos lett a lányunk és én. Egy szörnynek nevezted őt most meg juj, de szeretem. Inkább menj vissza a kis feleségedhez. Biztosan már ideges amiért eljöttél. Hiszen egy nyávogós és idegesítő – morogtam vissza.

-        Lehet, hogy nyávogós és egy hülye liba de legalább ő szeret. Vannak érzései. Ellentétben veled aki még csak egy kis enyhülést sem mutat senki felé – kiabált.

Felkaptam Reneesmet majd kitessékeltem a házból. Amikor eltűnt akkor leültem és magamhoz szorítottam a kicsit. Csak nézett rám és beszélni kezdett.

-        Anyu a apu nem rossz vámpír. Szeret téged és engem is. Amikor rám nézett láttam a szemében. Miért vett el egy másik nénit, ha téged szeret? – kérdezte tőlem.

Szerencse, hogy Kat is velünk volt. Ránéztem egy pillanatra majd válaszoltam.

-        Tudod a felnőttek néha mást szeretnek. Engem is szeretett, de ez az érzés már elmúlt nála. Bonyolult dolog ez – sóhajtottam.

Nem felelt csak ült a karjaimban. Aggaszt, hogy már ő is ezzel foglalkozik. Elvittem lefürdettem és ágyba dugtam mint egy rendes gyermeket. Miután becsuktam az ajtót átmentem Kathez.

-        Jól vagy Bella? – kérdezte.

-        Ez most költői kérdés volt? Mert, ha igen akkor nagyon jól. Mért van az, hogy mindig belebotlok Edwardba? Legyen boldog a nővéreddel engem meg hagyjon békén. Minek jöttek ide? – kérdeztem tőle.

-        Ezt csak tőle tudhatod meg. Bella látni rajtatok, hogy odavagytok egymásért. Ne legyetek már ennyire fafejűek. Reneesme megérdemli a családot. Ha Edward nem lett volna olyan hülye téged és a babát választotta volna. Nézd nekem nincs beleszólásom az életetekbe, de láttam Edwardon mennyire szeret titeket – magyarázott.

-        Nézd én adtam neki esélyt. Egy szörnyetegnek nevezte a gyermekünket. Ezek után azt hiszed én  és ő újra együtt? – sóhajtottam.

-        Minden csak a jövőn múlik – mosolygott.

-        Te erről tudsz valamit igaz? Alice tömte tele a fejed? – förmedtem rá.

-        Mondjuk úgy. Igen ő volt az – most már vigyorgott.

-        Na nekem ebből elegem van. Elmegyek vadászni kell az erő. Addig vigyázol az én kincsemre? – kérdeztem tőle.

-        Persze, hogy vigyázok. Tudod, hogy imádom őt – egyezett bele.

Azzal kinyitottam az ajtót és a fekete erdőbe vettem az irányt. Egészen a hegyekig mentem. Ott levadásztam pár szarvast és indultam volna vissza de éreztem egy vámpír illatát. Megálltam és körülnéztem. Ezt nem hiszem el! Kat és Alice tudta. Elindultam a házunk irányába, de két kar elkapott. Ránéztem az illetőre aki Edward volt.

-        Mit akarsz? – kérdeztem.

-        Bella beszélni mi mást – nézett rám.

-        Azt hiszem mi már beszéltünk – sóhajtottam.

-        Nem még nem beszéltünk. Annyira nagy kérés lenne? – sóhajtott ő is.

-        Na, jó legyen – ültem le egy farönkre.

Leült mellém és csak nézett. Egy idő után belekezdett. Gondolom én a gondolatait szedte össze.

-        Szeretném látni a lányom. Sajnálom, hogy ilyen voltam veled az előbb. Csak annyira dühített az amit mondtál nekik. Nem tehetd meg Bella. Reneesme nem érdemelné ezt. Tudom, hogy mit mondtam akkor, de amint megláttam őt elszállt minden haragom. Szeretném őt látni. Bármikor amikor csak lehetséges. Tudom, hogy már van feleségem és itt vagy aztán te is. Tudom, hogy ezt most úgysem hiszed el de én még mindig arra a napra gondolok. Bella kérlek engedd meg, hogy láthassam őt – nézett a szemembe.

Én is sokat gondoltam rá. De még mennyit. Hihetetlen, hogy idejön beszélek vele négyszemközt és megpuhít. Legszívesebben megcsókolnám, de ez lehetetlen. Nem kellek neki. Még mindig engem nézett. Hát akkor válaszolnom is kéne.

-        Nézd felőlem akkor látogathatod meg amikor szeretnéd. De, ha az a nő egyszer is bántani meri a lányunkat esküszöm én megölöm. Eddig sem volt a szívem csücske és ezután sem lesz az tudod jól – mondtam kedvesen.

Erre felkapott és megpörgetett a levegőben. Aztán kapcsolt és letett a földre. Még mindig engem fogott. A keze a derekamon és egészen közel van a feje az enyémhez. A feje közelített az enyém felé és megcsókolt.Szenvedélyesen téptük egymás száját. Aztán zörgést hallottam majd egy ütés következtében elrepültem. Már csak annyit láttam, hogy egy kéz lendül felém de valaki lefogta.....