Örülök, hogy tetszett pár embernek a fejezet :) A bétámmal fogalmam sincs mi van. Reméljük nem nyelte el a föld. Ebben a szemszögben is nézzétek el a hibákat. Megértéseket köszönöm :)
A lánykérés
Carlisle megbeszélést akar tartani erről a dologról. Ahogy Bellát ismerem nem fog lemondani semmiről sem. Leültem a megszokott helyemre és figyeltem az arcát. ~Fiam beszélnünk kell a dolgozómban~ üzente Carlisle gondolatban majd belekezdett.
- Bella, amire készültök, kész őrültség. A Volturi erős. Aro nem hagyja annyiban. Tud róla biztosan, hogy mit szervez a barátod. Tudod, hogy a családunk a Volturi régi barátja. Ne rúgd fel ezt a barátságot, mert egy barátod megkért rá – mondta Carlisle meggyőzően.
Ahogy néztem az arcát millió érzelem suhant át rajta. Düh, félelem, tisztelet. Bár a félelemben nem vagyok biztos. Kár, hogy nem látok belé. Tudnám mit gondol, mit csinál, vagy mit érez. De semmi mintha a sötétben kapálóznék. Próbáltam kikapcsolni az agyam de amit mondott egyszerűen belém ivódott.
- Apa, én nem félek tőlük. Egyszer győztek le engem. Túlerőben voltak. A csapatom szét volt szórva. Kevesen voltunk és legyőztek. Mind a hárman rettegnek tőlem. Ha meghallják a nevem, elfogja őket a félelem. Nem ismernek eléggé. – mondta könnyedén.
Mintha ez olyan egyszerű lenne neki. Jasper felől egy erős nyugtató hullámot éreztem mindannyiunk felé. Viszont Rosalie gondolatai engem is dühössé tettek. ~Legjobb lenne ha elmenne. Egyszerűen már kibírhatatlan a viselkedése. Mi se ismerjük eléggé mégis megtűrtük. Na majd én megmondom neki a dolgokat.~ és ekkor kinyitotta a száját és beszélni kezdett. - Igazad van Bella. Mi sem ismerünk eléggé. A családból senki sem akar a halálba menni. Ezt úgy értem, hogyha te is elmész, a Volturi tudni fogja, kiket kell még megölni. Vedd számításba azt is, hogy ők mindent tudnak. Tudják, hogy velünk élsz! – morgott a végére.
Tisztán kiéreztem belőle a morgást még ha ez senkinek sem tűnt fel. Alice aggódott. ~Edward csináljunk már valamit! Tudom, hogy milyen önfejű de akkor is. Hallod már te ütődött? Csinálj valamit!~ kiabált felém gondolatban. Én csak néztem rá és beletörődtem. ~Látom mindent nekem kell csinálnom helyetted!~ - Bella, kérlek szépen, ne csináld. – kérte Alice.
- Gondold át Bella. – mondták egyszerre.
Én meg csak ültem ott és néztem őt. Az arca ismét dühbe gurult. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű még ha mérges is? Esme gondolatai csak e körül jártak. Aggódott Belláért még, ha nem is az ő lánya. Ezt csodálom benne odaadóan szeret mindenkit. Amint Bella beszélni kezdett rá fókuszáltam.
- Nem teszek le róla. Erről többet hallani sem akarok. Ja, és még egy dolog: senki se akadályozzon meg, mert nem állok jót magamért! – fenyegetett meg minket.
Most lettem igazán dühös. Jasper kivonult mellőlem. Már nem bírja ezt. Carlisle mellé sétáltam míg a többiek mentek a dolgukra. Carlisle megszólalt mintha olvasott volna bennem. Ez hülyeség itt csak én vagyok gondolatolvasó. Mégis mintha belém látott volna.
- Tudom fiam. Nem hagyhatjuk, hogy megtegye. Látod milyen makacs. Minden esetre beszélünk még vele. Szólok majd neki és üzenek, hogy mikor gyere. Addig menj vadászni – küldött el.
Szó nélkül kimentem a házból és az erdő sűrűjébe vetettem magam. Átfutottam kedvenc mezőmön egészen a hegyekig majd rávettem magam az első hegyi oroszlánra. Egy kis harc igazán megteszi. Elengedtem a karmaim közül az meg felkelt és védekező pózt vett fel. Lazán álltam előtte majd rávigyorogtam. Az állat hangosan morgott majd nekem ugrott. Mielőtt rám ugrott volna elléptem előle. Eljátszottuk még ezt párszor majd a ráhajoltam a nyakára és szívni kezdtem az éltető nedűt. Eleinte vonaglott alattam majd alábbhagyott amint szívni kezdtem a vérét. A közeli folyóban lemostam magam majd hazamentem. Amint a házunk közelébe értem hallottam Emilien és Bella párbeszédét. Lassabb tempóra kapcsoltam.
- Veled megyek – jelentette ki.
- Nagyszerű. Akkor én nem is zavarok tovább. Megyek és szólok a többieknek. Egy hét múlva jelentkezem. Viszlát, Bella – köszönt el tőle.
Mégsem gondolta meg magát. Hogy is képzeltem. Majd lesz olyan kedves és az én kedvemért itt marad. Egy frászt még a dalai láma kedvéért sem. Egy hét múlva elmegy. Egy hétig van időm, időnk. Éreztem még a szagát Emiliennek. Gyorsan befutottam a szobámba pólót cseréltem és Bella háta mögé mentem. Megérezte a jelenlétem és kérdezett.
- Mióta vagy már itt? – kérdezte.
- Beszélni akarok veled – mondtam neki közömbösen.
- Hát, akkor kezdj bele – mondta.
- Nehogy azt hidd, el is engedünk vele. Nem mész el harcolni a Volturihoz. Tiszta öngyilkosság lenne. Én nem akarom, hogy menj. Féltelek téged. Bár utállak is, de féltelek – mondtam az igazat.
- Köszönöm. Nagyon, hogy is mondjam, kedves vagy – fintorogott.
- Bella… - morogtam rá de nem fojtattam tovább.
- Hírtelen milyen fontos lettem én itt mindenkinek. Ha jól emlékszem, utáltok – morgott vissza nekem.
El mentem onnan mielőtt veszekedni kezdenénk. Míg a szobám felé mentem gondolkozni kezdtem. Egyszerűen nem értem én ezt a nőt. Egyszer minden rendben máskor meg megtudna ölni. Egy kis meggyőzést is vittem a hangomba de még ez sem segített. Kiismerhetetlen ez a vámpír. Ennél jobban senkit sem próbáltam még meggyőzni. Tényleg fontos nekem bár az utálat is bennem van. Az egyik énem utálja mert ilyen velünk, a másik viszont szereti és védelmezni akarja. ~Fiam gyere be egy tíz perc múlva~ jött az üzenet Carlisletól. Felkeltem a székből ahová időközben leültem és Carlisle dolgozója felé vettem az irányt ahol ő Bellát épp győzködte.
- Bella, kérlek szépen, gondold át. Tudomásul vettem, amit mondtál. Tudom, hogy halálosan komolyan gondoltad a fenyegetésed, de arra kérlek, gondolj Esmére és rám. Aztán ott vannak a többiek. Alice szinte imád téged, Jasper próbál viszonyulni az érzelmeidhez, Emett jókat nevet rajtad. Hiányolni fog, ha elmész, vagy netalán elbuksz. Rosalie nos, ő egészen máshogy viszonyul hozzád, Esme a lányaként szeret, mint ahogy én is. Gondold át, Bella – mondta neki tiszta igazsággal a hangjában.
Ha ez nem hatja meg akkor semmi. Reménykedjünk benne.
- Apa, nézd, amióta veletek vagyok, szinte semmit sem csinálok. Kell nekem ez. Kitudja, lehetséges, hogy én leszek a királynő –jelentette ki magabiztosan.
- Tégy úgy ahogy jónak látod – mondta Carlisle lemondóan.
Szinte kifutott a szobából és bement a fürdőbe. Beléptem Carlisle dolgozójába majd leültem a székbe ahol Bella ült. Carlisle hidegen nézett még utána.
- Mit szeretnél? – tértem rá a lényegre.
- Tégy még egy utolsó próbálkozást vele. Győzd meg valahogyan. Tudod, hogy lányomként szeretem nem akarok elveszíteni mint ahogy titeket sem –
- Olyan önfejű és makacs mint én vagyok. Nem hiszem, hogy meg tudom győzni, de megpróbálom – álltam fel.
Éppen végzett amikor elindultam. Bement és felvett egy párduc mintás kis nadrágot, meg egy hozzá illő felsőt. Megálltam az ajtaja előtt és bekopogtam.
- Nyitva – szólt ki gyengéden.
Hát akkor „harcra” fel. Bár úgy is felesleges lesz. Tényleg olyan mint én. Beljebb mentem és belekezdtem a szokásosba.
- Bella kérlek ne csináld – kértem gyengéden.
- Még mindig ez a téma? – morgott felém.
- Őrültség amit elkövetsz – emeltem feljebb a hangom.
- Megmondtam nem? Ha az utamba álltok, megöllek titeket. Nem érdekel – dühödött be.
Hirtelen elfogott a düh és ráugrottam. A nyakát szorítottam. Dühösen néztem rá. Majd bekúszott a fejembe az emléke.
„ Az ágyban fekszem teljes nyugalomban. Godrick nincs itthon. Éppen félálmomban voltam, amikor hazajött. Első útja hozzám vezetett. Felrángatott az ágyról és megütött. Aztán ledobott a földre. Majd két órás ütlegelés után abbahagyta. Amikor kijózanodott, bocsánatot kért. Látszólag megbocsátottam neki. Másnap reggel már megint ugyanolyan állapotban volt. Reggel öltözködtem a hálóban. Bejött hozzám és megerőszakolt. Nem sírtam, nem volt miért sírnom. Azt a napot azonban végigsírtam.”
Itt szakadt meg a kép a szemeim előtt. Nekem erről fogalmam sem volt. Ha ott lehettem volna megvédtem volna az biztos. Nem ismertem és ez amit láttam fájt. Hogy lehet egy nővel így bánni? Miért pont Bella? Engedtem a szorításán és már csak lazán az rá feküdtem. Letudott volna lökni magáról de nem tette. Már ennek örülni tudok, hogy nem kerüli a társaságom. A szemeimmel az arcát vizsgáltam. Ő csak nézett rám. Érezni akarom a csókját. Lassan hajoltam a szája felé. Viszonozta a csókom. Nyelvem befurakodott a szájába és vad táncba hívtam azt, de amint követelőzőbb lettem eltolt magától. - Menj el – kért.
- Nem, ezt meg kell, beszéljük. Én azt hiszem, érzek irántad valamit. Valamit, ami tele van gyűlölettel és szeretettel egyszerre – mondtam ridegen.
- Nem. Nem szerethetsz. Én gyűlölök minden olyan vámpírt, aki engem szeret. Kivéve Esmét és Carlisle-t – tagadta az érzéseit.
- Hát, ha ezt szeretnéd. Akkor gyűlöljük egymást. De kérlek, próbálj meghalni ott, jó? Elegem van belőled – adtam ki magamból.
Megfogta a karom és kidobott a szobájából. Amint becsapta az ajtót bementem a szobámba és a fejemet fogtam. Hihetetlen mennyire elnyomja az érzéseit. A gyűlölet elvette az eszét. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben.
- Haló, ki az? – szóltam bele ingerülten.
- Szia, Edward. Mikor jössz hozzánk? Annyira hiányzol! Még mindig facér vagy? Hiányzom neked? Mikor mehetek hozzátok? – támadott le Tanya.
- Szia, Tanya. Most nem tudok menni. Családi gondjaim vannak és… - hallgattam el.
Talán el tudom felejteni Bellát vele? El kéne mennem hozzájuk. Egy napba még senki sem halt bele.
- Edward ott vagy? Halihó! – szólongatott.
- Tanya mit szólnál hozzá, ha most ma éjszaka odamennék hozzátok? Szeretnék kérni valamit tőled – spanoltam fel.
- Juhú… már jöhetsz is. Mond csak mi lenne az amit akarsz? Áruld el! Légyszi! – kíváncsiskodott.
- Majd megtudod. Különben is az már nem lenne meglepetés – mosolyogtam.
- Kíváncsian várlak. Szia – rakta le.
- Szia – köszöntem el a búgó telefonnak.
Mire feleszméltem Bella és Alice akkor értek haza a vásárlásból. Tanya elvonta a figyelmem. Talán jobb is. Megkerestem nagymamám egyik gyűrűjét, átöltöztem majd kiugrottam az ablakon és futottam Alaszka felé. Alice biztos látta a tervem. Mindegy is most már úgy sem tud megállítani. Este tizenegy körül értem a Denali családhoz. Amint beléptem az ajtón Tanya a nyakamba ugrott. Remélem senki nem veszi észre, hogy pár napig itt maradok. Van olyan sejtésem Alice úgy is kifecsegi.
- Jaj, szerelmem úgy hiányoztál. Mond csak mi szél hozott ide? Mi a titkolsz előttem? – kérdezett rá azonnal.
- Ezt majd reggel megbeszéljük. Most inkább vadásznék egyet aztán meg várni a holnapot – engedtem el.
- Jaj cicamica megyek veled. Csak veszek át egy másik felsőt – ment volna el de elkaptam.
- Ha nem bánod egyedül megyek. Gondolom a többiek is hazaérkeznek arra. Visszajövök nyugodj meg – mentem el.
Beugrottam a havas tájba és kutattam a farkasok és a hegyi őzek után. A farkasokat könnyű volt megölni. Könnyebb mint a vérfarkasokat. Hiszen ezek csak állatok, de azok. Emberből lett szörnyek ahogyan mi is azok vagyunk. A szarvasokhoz fel kellett másznom a hegyre jó magasra. Kiszemeltem a legöregebb és sebzettebb vadakat és megöltem őket. Amikor beértem a lakásba Tanya már az ajtóban várt. Mintha ott állt volna addig amíg vissza nem jöttem.
- Hát visszajöttél – lelkendezett.
- Mondtam, hogy visszajövök – mosolyogtam rá.
- Anya, apa nézzétek ki jött hozzám – kiáltott fel.
Mindenki sorban lejött és köszöntött. Carmen leültetett a nappaliba a kanapéra és kérdezősködni kezdett. Hihetetlen, hogy milyen hiperaktívak.
- Nos mit szeretnél Tanyától? – jött egy ezer wattos mosollyal.
- Szeretném megkérni a kezét – néztem bele a szemeibe.
- Hogy? – kerekedtek ki a szemei.
- Ugye Edy ez most komoly nem csak egy vicc? Remélem nem fogod megint visszavonni amiatt a Bellácska miatt – húzta el a száját Bella neve ejtésekor.
Odamentem hozzá, fél térdre ereszkedtem és kimondtam amit ki akartam mondani.
- Tanya Denali megtisztelsz vele, hogy hozzám jössz feleségül? – kérdeztem tőle.
- Igen és ezerszer is igen – válaszolt.
Felhúztam a gyűrűt az ujjára majd megcsókoltam. Ezután mindenki az esküvő időpontját találgatta. Hogy pontos legyek még magam sem tudom mikor is lesz. Csak az tudom, hogy még nem most lesz az a nap. Reggel együtt mentünk el vadászni és körbenéztünk Alaszka külvárosaiban. Tanya egész végig a gyűrűről áradozott nekem. Na meg traktálta az eddig eltöltött foglalatosságait. Mesélt a suliról, a barátairól é arról is, hogy hányan próbálták meg lecsapni a kezemről. Ezen jót kuncogtam magamban. Még, hogy az én kezemről. Hiszen még csak egyszer kértem meg a kezét. Egy száz évvel ezelőtt. Akkor amikor megismertem Bellát minden megváltozott. Mondhatni azt is, hogy beleszerettem Tanyából meg kiszerettem. Most meg itt vagyok és megint a menyasszonyom. Jó, hogy erről Bella nem tud. Nem csak neki vannak titkai. Harmadik nap elindultam hozzánk. Ha jól sejtem Bella menni készül. Délután már otthon is voltam. Alice gondolatai szinte üvöltöttem felém. ~Te bolond. Itt volt rá az alkalmad, hogy megpuhítsd erre te meg fogod magad és elmész ahhoz a… Tanyához. Megint megkérted a kezét igaz? Akkora egy idióta vagy. Volt egy látomásom miszerint te és Bella a közeljövőben örömötöket lelitek egymásban. Erre te meg elmész. Akkora pofont le tudnék keverni neked, hogy még ott is hallják. Úgy se lenne semmi értelme. Önfejű vagy mint ő.~ Nem foglalkoztam vele. Ráfeküdtem az ágyra és néztem a plafont. Alice fejében még élt az, hogy Bella és én az ágyban vagyunk és kényeztetjük egymást. Ki kell verjem ezt a fejemből. Bella lépteit hallottam felém. Kopogás nélkül jött be hozzám.
- Búcsúzni jöttem - ejtette ki puhán.
- Hát akkor búcsúzz – mondtam közömbösen.
Próbáltam felé közömbös lenni, de nem ment. Úgy éreztem mintha a szememre akarna hányni valamit. A szemében megjelent a csalódottság, félelem és még valami amit nem tudtam kiolvasni belőle.
- Edward, muszáj ezt eljátszanunk? – kérdezte igen csak belenyugvón.
Felugrottam az ágyról és lassan elé lépkedtem. Néhány másodpercig farkasszemet néztem vele ő pedig elveszett a szemeimben. Mindent leolvastam az aráról. Ezt a merengést használtam ki és a falhoz szorítottam szinte az egész testemmel. Éreztem, hogy zihál. A szememmel körbepásztáztam az arcát, hogy majd emlékezzek rá. Egyenesen a szemeimbe nézett. Egyre közelebb és közelebb hajoltam az ajkaihoz. A nyelvünk vad táncot járt egymással. Kimondhatatlanul élveztem és mintha közelebb is simult volna hozzám a testével. Egy hirtelen mozdulattal kirántotta magát a karjaim közül és lement. Emiliennel elmentek. Időközben Tanya váratlanul beállított amit kedves családom egy része kedvesen fogadott de a másik fele tajtékzott dühtől.
- Nem fogom engedni, hogy ez itt maradjon. Én nem akarom őt – kiabált Alice.
- Alice ő az én menyasszonyom. Joga van itt lennie, ha tetszik ha nem – mordultam rá.
- Edy, ha ennyire zavarok én tényleg elmegyek – bújt hozzám Tanya.
- Nyugodj meg. Maradj ameddig akarsz – húztam magamhoz.
- Biztos? Tényleg nem baj? Te is akarod? – kérdezett.
- Persze, hogy akarom. Menj csomagolj ki. Addig beszélek a többiekkel.
Azzal felment én meg beszéltem velük. - Te idióta ezt nem teheted veletek. Bella szeret téged hát ennyire vak vagy? Mondjuk ő is az de neked látnod kellene. Odavan érted süt róla csak ő sem ismeri be az érzelmeit. Szegény Jazz már hiperaktív lesz ettől a nőtől – szidott meg Alice.
- Edward, sohasem mondtam még ilyet de gondolnod kell Bellára. Nem vagyunk valami jóban, sőt utáljuk egymást de Alicenek igaza van – nézett rám Ros.
- Még valaki? – kérdeztem.
Mindenki elhallgatott. Ha ez a véleményük már csak azért is, de marad. Az én menyasszonyom. Családtag lesz.
- Ha ez a véleményetek akkor elmegyünk. Válasszatok vagy marad, vagy megy de velem együtt. Melyik legyen? – néztem körbe.
- Maradjon akkor. Bár senki sem szívleli de maradjon – egyeztek bele.
Felmentem hozzá. Épp Bella szobájában ugrált az ágyon. Ajaj ennek Bella nem fog örülni. Dühös lesz rám és rá is, de ki kell vernem a fejemből őt. Nincs olyan, hogy Bella hanem Tanya. De ha eszembe jut a csókunk… Nem elég már! Tönkreteszem magam ami teljességgel lehetetlen. Ajtócsapódást hallottam és megéreztem Bella illatát. Lent beszélgetett a többiekkel. Kiugrottam a fák sűrűjébe és pusztítottam párat belőlük. Hát nem értik meg, hogy szeretem csak annyira önző módon, hogy azt már büntetni kéne. Túl jó hozzám. Neki olyasvalaki kell aki hozzá való. - Fiam nyugodj le. Ne a természetben tegyél kárt. Menjünk haza. Üdvözöljük Bellát – fogott meg Carlisle.
- Jól van menjünk – picit lenyugodtam.
Bella szobájában még mindig ugrált Tanya. Épp felfelé vette az irányt. Ebből balhé lesz. Gyorsabb tempóra kapcsoltam…
Szia!
VálaszTörlésHol is kezdjem?A magam nevében is köszönöm,hogy megírtad ezt a fejezetet!Így már teljesen világos minden.
A fejezet még mindig szuper.Edward eléggé instabil személyiség,amit igazán kedvelek.:)
Alice egyre jobban szerethető személyiség számomra,amit szintén köszönök!:)
Várom a kövi részt!:)
Emily