6. fejezet: A terhesség

Sziasztok!
Nos felrakom javítatlanul a fejiket és majd utána a bétázottat is. A hibákat nézzétek el. Átnéztem már én is egyszer kétszer, de azért biztos vannak benne hibák.

Miután mindenki megjelent a nappaliban belekezdtem.

-        Nos, meg szeretnék osztani veletek valamit. Edward és én együtt voltunk az elmúlt napokban. Ezért nem találtatok meg minket. Kettesben voltunk és egész nap csak szeretkeztünk. – mondtam vigyorogva.

-        Te kis… - ugrott nekem Tanya.

Leterített a földre én meg csak nevettem. A körmeit belevájta a bőrömbe erre csak tovább nevettem. Vicces volt, ahogy próbál nekem ártani. A következő, amit megéreztem az a fogai voltak a bőrömben. Na, ezt már nem. Lelöktem magamról, ő meg kirepült az ablakon. Kiugrottam elé és belekezdtem.

-        Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a kedves férjed megcsalt az esküvőd előtt? – kérdeztem.

-        Azt, hogy most azonnal meg foglak ölni. Nem veheted el tőlem megint. Tudom, hogy engem jobban szeret, mint téged. Edward az enyém csakis az enyém – kiabált.

-        Ó, tényleg? Tudom, hogy engem szeret. Te csak egy kis játék vagy neki. Egyszer már elhagyott miattam nem? – világosítottam fel.

Amint kimondtam nekem ugrott és harcolni kezdtünk. Ráugrott a hátamra és beleharapott a nyakamba. A fájdalom ott azon a helyen lett úrrá rajtam. Egyszer már megharaptak ott. Leráztam nagy nehezen a hátamról majd az egyik fának dobtam. Ráugrottam és ekkor ellepte az agyam a vörös köd. Ilyenkor nem tudok uralkodni magamon. A körmeim belevájtam a húsába mire felsikoltott. Szerintem még a kutyusok is hallották. Átfúrtam a körmöm a csontkemény bőrén és húsán át egészen a vizes a földig. Aztán lassan visszahúztam. Meg se fog kottyanni neki. Hiszen gyorsan gyógyul. Az ujjait szépen sorjában tördeltem ki egyenként. Majd eltörtem a kulcs csontját és a kezét is. egyik lábánál fogva emeltem fel a földről és többszörösen is hozzávágtam a fához. Majd a földre hullott kínok közt vergődve. Előhívtam egyik képességem és tovább kínoztam. Csak ránéztem és vergődni kezdett.

-        Bella állj le! Állj le vagy esküszöm én foglak megölni – ordított Edward.

Odapillantottam ahol ő állt és rá is kivetítettem a dühömet. A földre hullott és ugyanúgy, mint Tanya vergődni kezdett. Aztán már csak annyit éreztem, hogy valaki megütött és nekicsapódtam vagy hat fának. A szemeim még vörösen csillogtak. Az a valaki, aki megütött Emett volt. Szépen elszálltam a háztól. Összeszedtem magam majd nekiugrottam Emettnek is. Tudni való, hogy Emett erősebb mindenkinél, még nálam is. A földre szorította a testem és megfogta a fejem.

-        Emett ne! Ne, öld meg őt! Bella gyermeket vár! – kiáltott Alice.

Elengedte a fejem és felkelt rólam. Mit mondott Alice? Hogy én? Nem. Hiszen nekem soha nem… nem lehetett. Akkor hogyan? Mégis, hogyan? Hiszen vámpír vagyok. A várpíroknak nem lehet babájuk. Lehetetlenség. A hasamra simítottam a kezem és hírtelen megmozdult bennem valami. Ne, még ne. Hiszen nekem csatáznom kell. Emilien nemsokára idejön. Nem fordíthatok neki háta. Éreztem, hogy fáj. Fájt, mert belülről emésztett fel. Ami vér bennem volt mind kiszipolyozta. Felordítottam a fájdalomtól. Éreztem, hogy a csontozatom teljesen átdeformálódik. A csípőm hangos recsegéssel jelezte, hogy távolodik egymástól. Szinte kettészakadt a csont. A vámpír bébik gyorsan nőnek azt tudom, de hogy ennyire gyorsan? Gondolom a többiek is hallották, mert akkora volt a roppanás. Amint megmozdítottak felsikoltottam. Megmozdult és nagyon fájt. Ha most ember lennék már belehaltam volna a fájdalomba, de még így is vámpírként.

-        Bírd ki. Ki kell bírnod, nyugodj meg Bella – beszélt hozzám Carlisle.

-        Fáj és felemészt. Csinálj valamit. Bármit csak múljon el – szorítottam.

-        Hozz egy nyugtatót és fájdalomcsillapítót – mondta Carlisle Alicenek.

-        Itt nem fog segíteni – szóltam.

-        Valószínűleg a tested most fogadja be a magzatot. Beletelik egy kis időbe, míg elmúlik – mondta Carlisle.

Két óra múlva már kutya bajom sem volt. Elviselhetetlen volt a fájdalom. Átöltöztem valami kényelmesbe. Épp a nagytükör előtt haladtam el, amikor a hasam vizsgálgattam. Majdnem olyan vagyok, mint egy növekvő hold. Meg fogom tartani, még ha ez egyiküknek sem tetszik.

-        Nem engedem, hogy bántsanak – beszéltem hozzá.

-        Én sem mami – beszélt hozzám.

Most csak képzelődtem, vagy a saját gyermekem beszélt hozzám? De, hogy? Beszélnem kell Carlisleal. Bementem a dolgozójába ahol Edwarddal beszélt. Melléjük léptem mire Edward felugrott a székből és rám morgott.

-        Takarodj a közelemből. Soha nem fogom elismerni, hogy az én gyermekem. Ez egy szörnyeteg. El kellett volna pusztítani ameddig lehetett – kiáltott rám.

Carlisle csak nézett rám. Ő is ellenem van. Hát akkor jó. Elmegyünk, majd egyedül megszülöm a gyermeket. Kimentem a szobából és villámgyorsan bepakoltam a bőröndjeimbe. Kiálltam a kocsimmal a garázsból és belepakoltam a cuccom.

-        Mami apu nem szeret engem? – kérdezte a lányom tőlem. 
Valahogy úgy érzem lány lesz, vagy ha fiú én azt sem bánom.

-        Úgy látszik, tudomást sem akar venni rólad. Gyűlöl téged és engem is. ezért megyünk el – magyaráztam neki.

-        Bella kihez beszélsz? – kérdezte Alice.

-        Én a… - hallgattam el.

-        Babához – fejezet be.

-        Most ne zavarj mennem, kell. Itt nem látnak szívesen. Se engem se a kicsit – böktem a hasam felé.

-        Nem mehetsz el. Carlisle tudja, mit kell csinálni. Mi lesz, ha egyedül leszel? – kérdezte.

-        Semmi. Élünk kettesben. Ti meg kimaradtok belőle. Nem a szívetek csücske vagyok. Lemegyek innen örökre és az hosszú idő – majd elindítottam a kocsit.

A visszapillantóban láttam Alice bánatos képét. Sírhatnékom volt. Senki sem akar engem. Még Edward se. Nem értem. Hiszen szeret, vagyis azt hiszem szeretett. Csak játszott velem. Ezt még megkeserülöd Edward Cullen. Szinte szorítottam a kormányt, ami majdnem eltört a kezem alatt. Megálltam tankolni és tovább mentem. Elmegyek Alaszkába. A Denalik is ott élnek. Minél messzebb a tönkretevőmtől. Jobban fáj még Godricknál is. Pedig ő aztán tényleg nem bánt velem, kesztyűs kézzel.

Szinte százhatvannal száguldoztam az utakon. Mire elértem az Alaszkát jelző táblát lejjebb vettem a gázt. Bent a városban lassan araszoltam eladó házak után kutatva. Az erdő mélyén találtam is egy házat. Szerencsére nem olyan, mint az övék. Semmi emelet. A ház olyan oldalra döntött tojás alakot formált. Az eladó épp menni készült, amikor odaértem. Nem kellett sokat győzködnöm ahhoz, hogy megvegyem bútorostól. A kártyámról, ami csak az enyém volt kifizettem és be is költöztem. A ruháim kipakoltam és levetkőztem, hogy vadászni menjek. Amint kiléptem a házból megcsapott az erdei vadak illata. Medve, szarvas, puma és, ha jól érzem hegyi oroszlán. A babához beszéltem, mint egy bolond.

- Melyiket szeretnéd? – kérdeztem tőle.

- Medve. Az elég jó ahhoz, hogy te is jól lakj mami – válaszolt.

Elindultam a medvék felé. Az egyik megérezhette, hogy itt vagyok, mert igen morgott. Nem sokáig fog morogni. Nekiiramodtam és nem könnyen, de leterítettem. Emettnek ez meg se kottyanna. Amikor végeztem otthagytam a tetemet és hazaindultam. Véres ruhában léptem be a házba. Bevágtam a mosóba őket és átöltöztem egy fehér hosszú és könnyed ruhába. A hasam ma félholdnyira nőtt. Ahogy eszem és múlnak, a napok egyre jobban növekszik. Már lassan egy hete vagyok itt és még körül sem néztem. Most az idő is tökéletes. Esik, mint Forks-ban is. bezártam a házat és beültem a kocsiba. Elmentem a városba valami kajáért, hogy úgy látszatra, de tele legyen a hűtő. Hátha a szomszédjaim meglátogatnak, már ha vannak. Amint beértem a városba és bementem az áruházba mindenki megnézett. Hát igen tipikus emberi csodálat. Vettem pár emberi dolgot pl. babakaját, pelenkát, ruhákat, nekem ételt és kész is. Ne, hogy már egy terhes nő bemegy és semmit sem vesz. Kicsit se néznének meg. Pár dolgot feleslegesen vettem meg. Végül is mindegyik felesleges.Vámpír nem eszik emberi ételt csak, ha szükséges. Otthon aztán a ház előtt két ember akarom helyesbíteni vérfarkas fogadott. Eléjük lépkedtem ők meg kitágult szemekkel néztek rám.

-        Hol van Tiffany? – kérdezték.

-        Már bocsi, de ez az én házam. Azt sem tudom ki az a Tiffany. Egy hete vettem meg a házat büdös korcsok - hupsz ezt nem akartam.

-        Hogy mit mondtál? – remegett az egyik.

-        Csak kicsúszott a számon. Azok a büdös korcsok összetaposták a kertem – játszottam a hülyét.

-        Korcsok mi, vérszopókám? Azt hiszed, nem tudjuk, hogy az vagy? Messziről éreztük a szagod. Ki vele mit keresel itt? – jött közelebb.

-        Először is menj, távolabb bűzlesz. Másodszor ideköltöztem idióta. Harmadszor meg tűnjetek el. A gyermekem nem bírja az efféle kutyusokat sem a modorukat, sem a szagotokat – mordultam rájuk.

-        Még visszajövünk – indultak el.

-        Remélem nem – kiáltottam utánuk.

Bementem a házba ám alig, hogy elkezdtem a pakolást csöngettek. Kimentem a kedves látogatóhoz.

-        Hello! Gondoltam el kéne a segítség – mondta a szőke hajú vámpírnő.

-        Hello, megtudhatom, hogy hívnak és miért vagy itt? Gyere be és majd ott beszélünk. – daráltam el.

Beljebb invitáltam a házba és leültünk a kanapéra. A kecsességével lenyűgözött. Derékig érő haját a vállára dobta és beszélni kezdett.

-        Katarina Denali vagyok. Itt lakom a közelben. Láttalak a vásárlásnál. Gondoltam követtelek hazáig. Segíteni akarok. Azok a büdös dögök kárt fognak tenni benned. A kis csöppség, hogy van? Adtál már neki nevet? – vázolt.

-        Örülök Kat. Én Isabella Mari Cullen vagyok. Barátoknak csak Bella. A pici egészen jól van. Meg fogsz lepődni, de tudok vele beszélni. Még nem adtam neki nevet. Nem tudom, hogy fiú lesz e vagy lány – mondtam neki.

-        Segítek majd megszülni és nevet is választani neki. Tudom, hogy nem ismerjük annyira egymást, de tudomásom van róla, hogy a nővérem és a férje összeházasodnak két nap múlva. Cullen vagy tehát jól sejtem, hogy Edward és Tanya az. Pontosan mikor is fogsz szülni? – tért át másik témára.

-        Még egy hét – mondtam. 

-      Hát akkor ideköltözöm, ameddig meg nem szülsz. Egy jó pont, hogy bevásároltál. Úgy is jönnek majd barátnőim át, ha nem baj – nézett rám.

Hírtelen azt sem tudtam mit is válaszoljak. Oké az, hogy ide akar költözni meg minden, de az már nem, hogy könnyen lebukhatok. Ha elmegy az esküvőre és akkor Edward simán kiolvassa a fejéből. Idejön balhézni azt pedig nem, akarom. Felpillantottam rá. Még mindig ott ült és a válaszomra várt.

-        Legyen, de kérek valamit. Ha elmész, az esküvőre még véletlenül se gondolj rám. Nem akarom, hogy Cullenék megtudják, hogy itt vagyok – magyaráztam neki.

-        Ne félts engem. Amit el akarok titkolni azt el is fogom. Egy agytúrkász sem fog belém látni. Most át kéne mennem a cuccaimért. Otthon majd azt mondom, hogy egy vámpírlányhoz költözöm. Ne félj, a nevedet kicsit elfordítom. Nem Bella leszel hanem Emily – mosolygott.

-        Köszönöm. Olyan kedves vagy velem pedig nem is ismersz – öleltem meg már amennyire tudtam. 

Kisuhant a lakásból én pedig bepakoltam a hűtőbe. Bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Tehát két nap múlva házasodnak össze. Kíváncsi vagyok, mennyire hiányzom nekik. Esme kedvessége, gondoskodása és az anyai szeretete, Carlisle apai szigora és megértése hiányzik legjobban. Még Emett poénjai is amiken nem szoktam nevetni csak elmosolyodom. Vajon Edward gondol rám? Meggondolta egyáltalán magát a véleményével kapcsolatban? Nem hiszem. Hiszen egy szörnynek nevezte a közös gyermekünket. Remélem, hasonlít majd rá. Lehunytam a szemem és elképzeltem magam az esküvői ruhámban az oltárnál. Épp a fehér cipőm próbálgatom, amikor Alice bejön a ruhával. Leteszi az ágyra és elkezd dolgozni rajtam. Mire kész leszek, egy igazi hercegnőt varázsol belőlem. Aztán jön a ruha. Egy fehér földig érő egyszerű mégis gyönyörű darab. Mellig ér és alatta kövekkel díszített. Felhúzom, majd az oltár felé lépkedek. Edward a kezemért nyúl és a pap elé vezet. Elmondjuk az eskü szövegét és… Egy ajtócsapódásra kinyitottam a szemem. Kat jött vissza ezzel felébresztve az álmomból. Kimentem hozzá és láttam vagy hat bőröndöt és öt táskát a földön. Ha jól sejtem az egész gardróbját idecipelte. Alice kettő.

-        Szia, biztosan te vagy Bella. Én Stefan vagyok. Kat egyik barátja. Segítek neki költözködni – mondta majd kiment a kocsihoz.

Még mennyi táskát hoz még? A ruhákban fogunk megfulladni. Kuncogtam magamban.

-        Emily akarom mondani Bella ugye nem a ruháimon kuncogsz? – kérdezte felháborodva.

-        Tudod, olyan, vagy mint Alice. Hány van még? Segíteni szeretnék – kérdeztem.

-        Nem sok. Csak hat táska van még és nem segíthetsz. Terhes vagy. Nem cipekedhetsz. Árt a babának – mondta.

Otthagyott a nappaliban majd kiment a táskáiért. Milyen jól áll neki, hogy emberiesen viselkedik. Kedves velem, pedig ha tudná milyen vagyok elmenne tőlem. De már én sem vagyok, olyan amilyen vagyok, voltam. Ha belenézek a tükörbe egy lelke mélyén boldog, szeretetre éhes lényt látok. Valóban ilyen lennék? Valójában megváltoztam? Egyszerű válasz igen. Neki sikerült elérnie, hogy ne az a bosszúszomjas vadállat legyek, aki voltam hanem egy érző lény aki máshogy fogja fel a dolgokat. Eddig a bosszú hajtott most már csak az, hogy a kicsi biztonságban nőjön fel.

-        Bella gyere - fogta meg a kezem Kat.

Behúzott a hálószobámba és leültünk az ágyra.

-        Mesélj magadról. Azután én is mesélek – ült le velem szembe.

-        Akkor sokáig itt fogsz ülni.

Az elejéről kezdtem és kilyukadtunk oda ahol most vagyok Kat átölelt jó szorosan. Aztán belekezdett a saját életébe.  

    - A nagy Párizsban születtem 1820. április 4-én. Jelen pillanatban százkilencvenegy éves vagyok. Anyám és apám a környék leggazdagabb családja volt. Minden nap mentünk valamilyen bálra vagy vendégségbe. Apám révén sok volt az ismerősünk. Igazán sohasem figyeltek oda rám. El voltak foglalva az üzlettel. Egyik napon apám egyik befolyásos ismerőséhez mentünk hétvégére. Örültem neki mert a város unalmas utcáiból végre mást is látok. Másrész szomorú voltam mert el kell hagyjam a barátaim akik ha nem is minden nap de jöttek hozzánk beszélgetni. Amikor odaértünk akkor derült ki, hogy apám a fiának ígérte a kezem üzleti célokból. A vőlegényem aki később a férjem lett kijöttem szeretett, de ő is olyan volt mint az apám. Ha foglalkozott velem két órát majd ment üzleti ügyeket intézni. Este persze együtt aludtunk el. Gyereket nem is igen akart pedig én akartam. igaz még csak tizennyolc voltam de foglalkoztatott a család kérdés. Végül egy barátomnál aludtam egyik nap a férjem beleegyezésével az egyikbirtokukon. Többen is voltunk. Mind a barátiam voltak azok. a mai napig emlékszem, hogy a naplementében sétálgattam amikor megragadtak és behúztak az erdő mélyére. Nagyon féltem. Aztán két éles valami fúródott a nyakamba. Majd kínok közt vergődtem az erdőbe ott ahol senki sem hallotta a sikolyom. Elezar talált rám a harmadik napon. Azóta velük élek és szüleimként szeretem őket. – fejezte be.

Miután megtudtuk egymás történetét elmentünk vadászni. Vagy három medvét és még két szarvast megettem.

-        Kicsim éhes vagy? – kérdeztem.

-        Már nem. Szeretem a hangod. Dúdolj nekem – üzente majd elhallgatott.

Azt a dalt kezdtem el dúdolni amit Edwardtól hallottam még régen. Szinte a szemem előtt láttam, ahogy játszik.

„ Épp zongorán tanulok játszani amikor Edward leül mellém és figyelni kezd. Egy ideig hallgatja a bénázásaim majd elkezd játszani. A dallam amit játszott gyönyörű volt.” A mai napig is megjegyeztem a dallamot. Míg hazafelé futottunk dúdoltam. Gyorsan lefürödtem majd bementem Kat szobájába. Épp öltözött. Befeküdtem az ágyába és dúdoltam tovább.

    - Szép dallam. Te írtad? – kérdezte mellém bújva.

    - Nem, én csak megjegyeztem. Ezt még ő írta – mondtam.

Tessék már a nevét sem mondom ki magamban.

Napok teltek el és már akkora vagyok mint egy bálna. Kat elment az esküvőre. Ódákat zenget a ruháról, a hajáról, a helyről, a tortáról amit senki sem vett meg csak akik emberek voltak, a többiekről és róla. Persze kívülről azt mutattam neki, hogy örülök de belülről mintha ezerszer átforgatták volna azt a bizonyos kést a szívemben. Remélem boldogok együtt. Hírtelen erős szúrást éreztem.

-        Kat segíts – kiáltottam.

-        Itt vagyok Bella. Carlisle mindjárt idejön. Segít rajtad csak maradj nyugodt - mondta. 

-        Hogy kerül ő ide? Minek hívtad? Mégis, hogy nyugodjak meg? Meg fogja tudni! Nem akarom, hogy idejöjjön – morogtam.

Kat egy pillanatra kiment beengedni Carlislet. Carlisle semmit sem öregedett. Fel sem ismert. Mintha átváltoztam volna. Ez Kat műve lesz.

-        Fel kell vágjam a hasát másként nem tudnám kivenni. Szorítsd le a kezét- utasította.

Éreztem, hogy felvágja a hasam. Bekúszott az orromba a kicsi illata. Hallottam, hogy felsír.

-        Kislány lett. Gratulálok anyuka – adta oda.

-        Köszönöm. Szia, picim – mosolyogtam rá.

-        Kat vedd el tőle a babát míg visszavarrom a hasát. Bár holnapra már kutya baja sem lesz a bőrének – utasította Carlisle.

Elvitte tőlem a kicsit és lemosdatta. Carlisle elköszönt tőlünk és elindult. Lemosakodtam én is és a kicsiért mentem. Kat ott babusgatta a kezében. Amikor hallotta, hogy jövök megfordult.

-        Nézzenek oda itt van a mami – jött hozzám.

-        Szia kincsem – mosolyogtam rá.

-        Nem baj ha áthívom a többieket is babázni? - kérdezte.

-        Ma még ne. Sőt inkább ne, jó? Ha Edward megtudja mert gondolom tudni fogja a családod fejéből akkor idejön és tönkretesz mindent. Remélem megértesz –néztem rá kérlelőn.

-        Persze Bella. Akkor nézzük csak… hozok vért neki jó? – ment kifelé.

-        Jó – kiáltottam neki.

Egyedül maradtam a kicsivel. Nevet is kéne adnom neki. Mindenféle képpen vagy kettő vagy három nevet akarok adni neki. Lefektettem a kicsit az ágyra és elővettem egy papírlapot és írni kezdtem a neveket Isabella, Emily, Leila, Annamarie, Alice, Esme, Renesme.Több nem jutott az eszembe. Félreraktam a papírom és inkább a gyönyörű lányommal foglalkoztam. Ráfektettem a mellkasomra és néztem őt. Elkezdte harapdálni a melleim és a bőröm.

-        Hahó, megjöttem – harangozta be Kat.

-        Jókor – léptem mögé.

-        Hoztam vért. Carlisle szerint keveset kell adnunk neki nehogy megvaduljon – mondta.

Kiöntöttem egy pohárba a fél zacskót majd egy szívószálat adtam a szájába. Mohón kortyolta ki belőle. Láttam a szemein, hogy vöröslik az emberi vértől. Csak ne hogy rászokjon.

A napok teltek és egyre nagyobb lett. Végül a Renesme név mellett döntöttem. Esme és anyám keveréke. Már most három naposan úgy néz ki mint egy tíz éves.

- Anya vadászni akarok menni – jött be hozzám.

- Kicsim ma már voltunk. Bírd ki holnapig – mondtam neki.

- De anya már olyan éhes vagyok – kérlelt a szemeivel.

- Na, jó legyen de ebből nem csinálunk rendszert. Menj ki a ház elé és várj meg míg átöltözöm, jó? – kérdeztem.

- Persze mami – futott lefelé.

Mindig éhes. Én is ilyen voltam amikor újszülött voltam. Felöltöztem egy egyszerű farmer, póló együttesbe és indultunk is. Nagyon gyorsan futott előttem. Ezt is tőle örökölte. Kutyabűzt éreztem a közelből és másik hét vámpír illatát is. Mire odaértem Edward a lányunkat védte a farkastól. Amikor odaértem minden szempár rám szegeződött. Renesme odafutott hozzám és elbújt mögöttem. A farkas látván, hogy túlerőben vagyunk elfutott. Utoljára Edward nézett rám. Amint találkozott a tekintetünk felismertük a másikat.

- Bella ő a…