19. fejezet 2. fele

Sziasztok!
Köszönöm a pipákat és az egy komit is :)) Mást úgy nem is mondanék. Jól olvasást :D

Amikor kinyílt álmomban sem gondoltam volna, hogy ki jön be rajta. 

Először Edward majd apám jött be az ajtón. Tágra nyílt szemekkel néztem rá. Edward amikor meglátott iszonyat dühös lett. Nem mertem a szemébe nézni. Szóval náluk volt. Tudnom kellett volna, hogy kiakarja deríteni miért jöttem el.

-          Nos helyezkedj el a szobádban Edward – mondta apám.

Nagyot nyeltem. A szobájában? Ez megőrült? Remélem nem fogta be őt mint katonát mert akkor nem tudom mit teszek.

-          Lányom mutasd meg neki a szobáját. A vendégünk csak pár napra marad – fordult felém apa.

-          O.. oké – dadogtam.

-          Első emelet második szoba – mondta és megejtett egy mosolyt.

Furcsa volt az a mosoly. Olyan mosoly volt ami mindent elárul. Fogtam magam és elindultam előre. Edward követett és nem szólt hozzám. Viszont a pillantását magamon éreztem egészen a szobájáig. Már a gondolattól is megrémültem, hogy pár napig itt marad. Tuti, hogy miattam jött. Végül is nem csak egy kis családi látogatásra jött el. Viszont, ha Aro tudja, hogy mért jött azzal is kell számolnia, hogy összeveszünk és örökké elszakadunk egymástól. Ott álltam előtte és elmélyülten tanulmányoztam. Valahol belül éreztem, hogy ennek mi lesz a vége. Így minden kis porcikáját elraktároztam az elmémbe. Sőt még az illatát is. Nem bírtam tovább a közelébe. Elakartam menni a dolgomra, de elkapta a karom.

-          Nem akarsz mondani valamit? – kérdezte mérgesen.

-          Nem! – vágtam rá gyorsan.

-          Pedig beszélnünk kell Bella! – mondta teljesen nyugodtan.

Vészesen közel éreztem azt a bizonyos bomba felrobbanását. Vészesen közel és vészesen nyugodtan fog robbanni a bomba. Berángatott a szobájába és bezárta az ajtót is. Az ablak elé sétált és belekezdett.

-          Tudod mit éreztem amikor hazaértem? – kérdezte.

-          Nem – suttogtam.

-          Csalódtam benned. Elkezdtelek utálni. Iszonyat mérges voltam rád. Azt hittem, hogy nem mész el megint szó nélkül, de hát a magunkfajták nem változnak. Amikor Ros elmondta, hogy elmentél utánad akartam jönni. Késő lett volna tudom. Már eldöntötted, hogy itt élsz igaz? – kérdezte teljesen nyugodt hangon.

Nem feleltem. Lehajtottam a fejem. Nem értem miért ilyen nyugodt. Mért nem dühöng? Mért nem üvöltözik velem? Mért nem csinál semmit? Szeret nem igaz? Akkor miért nem kér meg, hogy menjek el? Igaz felesleges. Már eldöntöttem, hogy itt maradok és a következő évszázadban/dokban abba a székbe ülök.

-          Felelj! Eldöntötted igaz? – kérdezte magasabb hangerővel.

-          El – mondtam magabiztosan.

Fogalmam sincs honnan jött ez a hírtelen magabiztosság. Edward lassan megfordult és mérgesen nézett rám. Gúnyosan felnevetett és most kezdtem el érezni, hogy másodpercek kérdése és robban.

-          Milyen kis magabiztos lettél hírtelen! Akkor is ilyen magabiztos lennél, ha tudnád, hogy Aronak esze ágában sincs, hogy téged elengedjen innen? Nem kerülsz trónra! Kiképeznek harcra. Nagyobb csatákban veszel majd részt. Téged küldenek a halálba saját maguk helyett. Talán lehet, hogy jobban jártunk azzal, hogy elmentél. Így megkönnyítetted a helyzetüket. Megszereztek téged. Más nem is kell nekik. Egyet mondok, ha Reneesmet is elveszitek tőlünk annak lesznek következményei. Nem vagy többé Cullen. Te már egy Volturi vagy. Nem tartozol a családunk közé. Többet soha nem akarlak látni – mondta nyugodtan.

Tudtam. Éreztem, hogy robbant a nyugodt bomba. Elnyögtem egy értemet és kimentem. Futottam a szobámig és elkezdtem sírni könnyek nélkül. A többiek is elakarnak dobni? Hangosan zokogtam az ágyam szélén. Olyan más lett. Olyan mint én. A hangjából kivettem a szánalmat és a gyűlöletet is. fordult a kocka! Meghasadt a kőszívem amikor kimondta, hogy nem akar soha többet látni, hogy nem tartozom közéjük. Valamilyen szinten igaza is van. Nem tartozom közéjük. Már nem! Én már Volturi tag lettem. Mindig is az voltam? Órákkal később mentem ki a szobámból.

-          Bella vacsoraidő. Jaj, szólíthatlak Bellának?  – jött be hozzám Heidi.

-          Persze. Megyek is – keltem fel.

Megigazítottam a ruhát magamon és a tömeg felé sétáltunk. Mindegyikük egyetemista. Edward is ott állt nem messze tőlük. Amikor elhaladtunk mellette Heidi elkezdett halkan, hogy csak mi vámpírok értsük beszélni.   

-          Hm, finom husikákat hoztam. Mind olyan ízletesnek néznek ki – mondta.

-          Igen annak néznek ki – jött a Demetri hangja a hátunk mögül.

Már majdnem odaértünk amikor Edward fogta meg a karom. Hátranéztem rá. Sütött belőle megvetés. A többiek nem messze tőlünk várakoztak.

-          Nem ölheted meg őket! Mi van azzal, hogy többet nem ölsz meg senkit? Bella ne csináld! – mondta.

-          Mit érdekel? Nem vagyok már Cullen nem igaz? Már megbocsáss, de miért nem? Valahogy nekem is fent kell tartanom magam. Léteznem kell. Menj és vadássz nyuszikra. Biztos nagyon finomak – gúnyolódtam.

-          Ha megölöd őket egy életre meggyűlöllek! – morogta.

-          Számít is valamit? Nem! Hát csak figyelj! – indultam el.

Beértem a többieket és bekísértük őket a nagyterembe. Utoljára én mentem be és én is zártam be az ajtót. Gonoszan rávigyorogtam Edwardra és beléptem. Körbevettük őket. Rémültem próbáltak menekülő utat keresni maguknak. Aztán, mint az éhes vad a zsákmányra vetettük magunkat. Mindenkinek jutott elég a kb. negyven fős egyetemistákból. Hm, a legfinomabbak az egyetemre járók és a fiatalabbak. Eléggé tiszta a vérük. Amikor végeztünk eltakarítottuk a maradványokat. Mondjuk nem az én feladatom, de segítettem. Majd kinyílt az ajtó. Edward érdeklődve vizslatott minket. Főleg engem tűntetett ki a figyelmével. Amikor kijöttem véres szájjal és kézzel, felhorkant. Felmentem a szobámba és lefürödtem. Egy órán keresztül áztattam magam a forró vízben. Amikor kimásztam a kádból és belebújtam a köntösömbe egy szál semmiben Edward sétált be a szobámba.

-          Jó ez így neked? Élvezed, hogy ártatlanokat ölsz meg? – kérdezte.

-          Fejezd be az állandó okoskodást! Az agyamra mész már vele. Ki kért meg rá, hogy ide gyere? A szememre akarod vetni Emett halálát? – kiabáltam vele.

Ha ő így akkor én is. Felveszem azt a nemtörődöm stílust. Gyűlöljön meg és akkor talán elfelejt és ez lesz neki a legjobb. Odajött hozzám és nekitolt a falnak.

-          Hogy beszélhetsz így velem? A férjed vagyok tudtommal! Bella ez… - kezdett bele, de félbehagyta.

-          Engedj el és hagyj magamra! Tudod ha nem vagyok a családotok része akkor a feleséged sem vagyok – morogtam.

Elengedett és kiment. Végre feltudtam öltözni és elmentem beolvasni apámnak. A legfelső szinten volt a szobája. Bekopogtam és kinyitotta az ajtót.

-          Beszélni jöttem négyszemközt – mondtam mérgesen.

-          Gyere be – nyitotta ki az ajtót.

Huh, hát a szoba eléggé régies. Beljebb mentem és vigyáztam minden antik bútorra, hiszen ez antiknak számít. Amint becsukta az ajtót belekezdtem. 

-          Miért hoztad ide? Talán azért, hogy összevesszünk? Mire volt ez jó? Hallotta mindenki a műsort igaz? Ezt akartátok nem? – kiabáltam.

-          Először is kisasszony az apáddal beszélsz! Ezt a hangnemet nem tűröm el. elmondta, hogy beszélni akar veled. Így hát elhoztam magammal. A te döntésed volt, hogy csatlakozol hozzánk. Amikor elújságoltam nekik nem tudtam, hogy nem tudják – mondta.

-          Elnézést az előbbiért, de még kontrolálnom kell magam. Nem tudták mert nem mondtam el. Úgy véltem jobb ha nem tudnak semmit. Emett halála óta én… nem… nem merek visszamenni oda. Tudom milyen tisztán gyűlölni – suttogtam.

-          Végül is elfogadták. Ellenvetés nem volt. Beleegyeztek, hogy hozzánk tartozol most már – mondta.

-          Tudom. Nem vagyok többé Cullen – szomorodtam el.

Meglepődve nézett rám. Amilyen viharosan jöttem olyan viharosan távoztam. Amikor beléptem a szobámba hátulról Edward elkapott és a falnak nyomott. A szája majdnem hozzáért az enyémhez. A derekamra tette a kezét és közel húzott magához.

-          Ezt nem… nem… kérlek… én… - dadogtam, mint egy félnótás.

-          Sss… engedd el magad – suttogta.

A szája gyengéden hozzáért az enyémhez és csókolni kezdett. A kezem a nyaka köré fontam és engedtem neki. Viszont megint a józan eszem volt erősebb. Ellöktem magamtól.

-          Nem Edward! Kiakarsz használni! – morogtam.

-          Számít valamit is? Hiszen úgy is elmegyek nem? – vont vállat.

-          Igen elmész és számít valamit. Nem vagyok rongy – suttogtam.

A fal felé fordultam és nekidőltem. Nem akarom, hogy játsszon velem. Hát nem látja, hogy így is mennyire fáj?

-          Bella én nem… – karolt át hátulról.

-          Hagyj magamra – löktem el a kezeit.

Hallottam, hogy felsóhajt és kimegy. Lecsúsztam a fal mellé és a térdem közé hajtottam a fejem. Sokáig ültem ott. Hallottam, hogy nyílik az ajtó. Aztán felcsendül egy ismerős hang. Kilépek az ajtón és belebotlok…