10. fejezet

Sziasztok!

Nos hát sikerült befejeznem. Bocsi, hogy sokat késte vele.Tudjátok jó írónak sok nap kell, hogy befejezze a remekművét vagy valami ilyesmi XD Kicsit ugrottunk a fejiben. Nagy meglepik lesznek benne :): Hát remélem tetszik :D és megérte nektek a várakozást :) Köszönöm a komikat és a pipákat :) Hibákért bocsi :)

  10. Bonyodalmak.

Minden egyes nap. Minden egyes reggel arra ébredek, hogy esik a hó. Már egy fél éve itt lakom. Van egy oltári helyes pasim. Igen a pasim! Van egy húgom aki a lányom is lehetne és van egy anyám. Hihetetlen de Rayen és én együtt vagyunk. Eldöntöttem végre, hogy mit akarok. Apró kis puszikra ébredek. Rayen a gerincem csókolgatja. Bárcsak tudnék aludni. A házasság kérdést még fontolgatom. Végül is mi olyan nagy dolog benne? Mégis mire várok? Talán rájuk? „Nem Bella! Ők a múlt. Rayen a jelen és a jövő. A jelennek élj és a jövőnek!” Mondogatom magamnak minden nap. Esténként úgy dőlök be az ágyba, hogy egy szenvedélyes éjszakát töltök el Rayennel. Talán ideje lenne elfogadnom az ajánlatát miszerint feleségül vesz. Hm, csábító gondolat.

-          Tudom, hogy ébren vagy. Keljünk ki és menjünk vadászni. Éhes vagyok – nyafog mint egy kisfiú.

Felnevetek és a hátamra dőlök. Vigyorgok rá mire viszonzásul egy csókot kapok. Fölém gördül és játékosan leszorít.

-          Most menjünk! – mondja morcosan.

-          Előbb zuhanyozzunk le –nevetek fel képe láttán.

Felkel rólam és a zuhanyba siet. Újból felnevetek és kimászok utána. Magam köré terítem a lepedőt és a zuhanyba lépve dobom csak le magamról. Remélem Nessy nem nyit ránk. A múltkor is tiszta ciki volt amikor a fürdőszobában hát khm,… szóval elvoltunk. Magyarázkodni kezdtünk de leintett. Azt mondta, hogy már kapott felvilágosítást a bátyjától és már nagy kislány. Csak néztem ki a fejemből. Pont tőle? Gyorsan lezuhanyoztunk és vadászni indultunk. felöltöztem valami egyszerűbe és melegbe. Nem fázom, de azért tartom a látszatot. Egy hosszú vérvörös szoknyát vettem fel, meg egy kardigánt és csizmát. Sokáig elvoltunk. Éppen hazafelé sétáltunk összefonódva amikor megéreztünk hét vagyis inkább tizenkét vámpír illatát. Talán a Denali klán jött át hozzánk. Volt szerencsém megismerni őket. Tanya ódákat regélt Cullenékről. Egész beszélgetés alatt feszengtem. Már kezd nagyon elegem lenni. Próbálom elfelejteni őket, de valaki állandóan eszembe vési. Mielőtt bementünk volna házba Rayen elkapta a derekam és megcsókolt.

-          Gyere hozzám kérlek! – mondta csókunkat követően.

-          Szeretnéd mi? – nevetek fel.

-          Ó, de mennyire – sóhajt fel.

Megfogom a véres ingje gallérját és megcsókolom. Valaki felköhint mögöttünk. Elengedjük egymást és akit ott látok… Mit keresnek ők itt? Tanya műve lenne? Tudja, hogy én? Hogy én kapcsolatban álltam velük. Masen csak bámult rám. Rayen átkarolta birtoklóan a testem és mosolygott, mint a vadkörte.

-          Jó újra látni Isabella – mondta és a hangjából csak úgy sütött a gúny.

-          Téged is Masen – mondtam hidegen.

-          Csak nem az új szerzeményed? – kérdezi egy merő gúnnyal a hangjában.

-          Masen hagyj minket! Menj vissza a többiekhez – szólal meg Rayen morogva.

Vállat von és bemegy. Oh, kezd aggasztani ez a helyzet. Az előbb még boldog voltam most meg szorongok. Amikor belépünk az ajtón az összes Cullen ott csücsül a nappaliban. Jaj, ne! Lehet ennél rosszabb napom? Mindegyikük kikerekedett szemekkel bámult engem. Olyan zavaró. Edward ugyanúgy karolta át Tanyát, mint Rayen engem. Oh, csak nem kakasviadal megy? Nem akartam leülni. Rayen mögém osont és átkulcsolta a derekam. Oh, de kellemetlen ez nekem. Legszívesebben visítva elfutnék, de nem vagyok kislány. Szembe kell néznem a dolgaimmal. Szembe kell néznem velük. Mostantól elhatározom, hogy egyikük sem érdekel. Sem Edward, sem Masen. Ó, de hogy is tudnám nem levenni róla a szemem? Vagy a másikról? Piszok helyes mind a kettő! „Na, de Bella! Az előbb határoztad el, hogy nem fog érdekelni!” Szidtam magam gondolatban. Elnézést kérve felmentem a szobámba vagyis a közös szobánkba. Be sem csuktam az ajtót csak berontottam és mély levegőkkel nyugtattam magam.

„Nem lesz semmi! Nem lesz semmi! Nem…” Hallottam, hogy csukódik az ajtó. Oh, basszus… Totál mintha egy horrorfilmben lennék.

-          Szóval a vőlegényed az a kisfiú? – szólalt meg mögülem Masen.

-          Igen és nem kisfiú. Szeretem őt – fordulok meg.

Masen hangosan felnevet és elkapja a karom. A falnak szorít és megcsókol. Azok az ajkak. Olyan puhák… „BELLA!” Visít fel belső énem jó hangosan észhez térítve. Ellököm magamtól mire győzelem ittas mosoly jelenik meg az arcán.

-          Semmit sem változtál. Ugyanaz a naiv kislány vagy mint régen voltál – mondja hidegen.

-          Tévedsz! Már nem vagyok ugyanaz! – mondom mérgesen.

-          Ja igen. Vámpír vagy. Na és? – sétál hozzám közelebb.

Ez már nem az a Masen akit megismertem. Az én M…, Khm… Masen már nem olyan mint volt. Vad, bunkó, hideg és egy egoista barom. Újból a falnak présel és csak néz engem.

-          Tudod a vámpírság szebbé tett. Emberként is egész szemrevaló voltál – mér végig.

Mit vágjak erre vissza? Meg sem tudok szólalni a látványától. Már az is kész csoda, hogy itt van. Miért is van itt? Egyik kezével végigsimít az arcomon majd egészen a combomig. Becsúszik a szoknyám alá a keze és egyre jobban kúszik feljebb. A szemei teljesen elvarázsolnak. Fogva tart a pillantása és csak hagyom, hogy simogassa a combom. Lábak dobogását hallom mire feleszmélek és ellököm magamtól. Vág egy szívdöglesztő vigyort és leül az ágyra.

-          Bella… oh… nem tudtam, hogy te is itt vagy – ront be Rayen.

-          Csak… csak beszélgettünk – dadogom.

-          Hát persze Bella – kacsint rám Masen.

Feláll és kisétál. Az ajtóban megfordul és rám vigyorog. Rayem odasétál hozzám és magához húz. Mi volt ez az egész? Hová lett Masen kedvessége? Én rontottam el? Rayen ad egy érzéki csókot és magamra hagy. Utána kapok és rácsapok az ajkaira. Kicsit eltol magától.

-          Ne Bella. Vendégeink vannak – mondja.

-          Máskor ez nem érdekelt – morgom.

-          De ez más – sóhajt.

-          Oké, de akkor se hagyj egyedül – bújok hozzá.

-          Menjünk ki sétálni? – mosolyog rám.

-          Oké mehetünk. Előbb átöltözöm – csókolom meg.

Oh, miért hazudok magamnak? Élveztem azt a rohadt csókot. Akárhogy is tiltakozok ellene nem megy. Teljesen feltüzelt az érintésével. Igazából nem akartam, hogy elmenjen. Kitudja mikor támad le megint. Szerencse, hogy feljött. Felvettem egy sötétkék farmert, egy csíkos  hosszú ujjút meg a szövet kabátom és indultunk is. Rayen is útra készen volt. a fejembe húztam egy szürke sapkát és lementünk.

-          Lana kimegyünk sétálni – mosolyogtam rá.

-          Oké menjetek. Addig elhelyezkednek a vendégeink – mondta.

Nagyot nyeltem és kézen fogtam Rayent. Szentséges tehén! Itt fog velünk lakni egy házban? Egészen estig sétáltunk. Néha megálltunk és összebújtunk. Egész séta közben Masen járt a fejemben. Sürgősen el kell fogadnom a házassági ajánlatot. Egy egész szép helyre értünk amikor Rayen megállított és szembe fordított magával.

-          Tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb… Azóta szeretlek téged mióta megtaláltalak a hóba fagyva. Tudom, hogy korán kértem meg a kezed, de én lennék a legboldogabb… Hozzám jössz feleségül? – térdel le elém.

Olyan megható. Legalábbis az. Ahogy a legszebb helyre elvezet és ott kéri meg a kezem. Oké, hogy nyálasnak hangzik, de ennél szebbet senki sem mutatott és mondott nekem. Rayen kétségbeesetten nézett rám.

-          Igen. Hozzád megyek – mosolyogtam rá.

-          Köszönöm – kapott fel a karjába.

Elnevettem magam és megcsókoltam. Amikor letett kihúzta a gyönyörű gyűrűt a dobozkából és felhúzta az ujjamra. Egészen hazáig csodáltam.

-          Tetszik? – emeli fel a kezem.

-          Persze. Meseszép – mosolygok rá.

-          Családi örökség. Emlékszem ezt még az ük nagyanyámé volt – esik gondolkodóba.

-          Nekem tetszik – állok meg.

-          Színtiszta fehér arany. Vigyázz rá kérlek – csókol meg.

Nyelek egy nagyot. Színtiszta fehér arany? Jézusom! Tuti elájultam volna, ha ezt ember éveimben hallom meg. Átölelem és magamhoz szorítom. Amikor belépünk a lakás ajtaján síri csend van. Elmentek. Legalábbis remélem, hogy el. Rayen segít levetkőzni és a konyhába tuszkol. Lana, Nessy, Masen és Alice is a konyhában tartózkodik. Amikor belépünk mindegyikük ránk néz.

-          Anya végre beadta a derekát! – mosolyog ezer wattos vigyorral az arcán.

-          Hozzád megy? – kérdezi Lana boldogan.

-          Igen – mondom.

-          Ez esetben ünnepelnünk kell – mosolyog rám.

-          Nem. Nem kell nagy felhajtás. Elég csak mi négyünk – célozgatok.

-          De Bella… Erről mindenkinek tudnia kell – szólal meg Masen. 

-          Nem akarok semmit! – rohanok fel a szobámba.

Gyorsan levetkőzöm és magamra zárom a fürdőajtót. Épp, hogy beszállok a kádba Rayen hangját hallom meg.

-          Kicsim elmegyek vadászni. Megleszel egyedül? – kérdezi.

-          Mi? Hiszen reggel voltunk! – mondom értetlenül.

-          Tudom, de nem kockáztathatok. Tudod nem csak Nessy félvér. Mivel én is az vagyok ezért sokkal többször kell táplálkoznom – magyaráz.

-          Ja értem. Persze menj csak – mondom.

-          Sietek vissza ígérem. Szeretlek – és már el is tűnt.

Megint egyedül maradtam. Gyorsan kiszálltam a kádból és magam köré tekertem egy törölközőt. Épp csuktam volna be az ajtót amikor Masen megszólalt az ablak elől.

-          Szóval hozzámész – mondja kicsit szomorúan.

-          Igen hozzá! Miért? Azt hitted van esélyed? – gúnyolódok én is.

-          Nem hittem… Tudom Bella! – vigyorog rám.

-          Miért vagy itt? – kérdezem idegesen.

-          Hm, jó kérdés – ránt magához.

Ez mikor? Hogyan? Biztos elbambultam. A keze a fenekemre vándorol és erősen belemarkol. Hírtelen felnyögök. Már nem tudom visszatartani se kimagyarázni.

-          O, kicsikém. Te aztán kínász engem igaz? – csókol bele a nyakamba.

-          Masen engedj el! – morgom.

-          Te sem akarod, hogy elengedjelek különben már rég ellöktél volna – mondja.

A fenébe. Igaza van. Mi ez a nagy egoizmus ami belőle árad? Hová van ilyen nagyra az egójával? A keze feljebb húzza rajtam a törölközőt. Most ő nyög fel és az ágyra szorít. Széttárja a törölközőt és meztelenül fekszem alatta. A keze elindul a combomtól fel a mellemig. Megmarkolja mire ismét felnyögök. Nem csinálhatom ezt Rayennel. Lelöktem magamtól mire a kisasztalra esett. Visszacsavartam magam és felálltam. Kapkodtam a levegőt, de minek? Gonoszan elvigyorodott és felállt.

-          Te… te… vadbarom! Az előbb jegyeztek el! Nem szégyelled magad? Hogy merészeled? – hisztiztem.

-          Legalább ne tagadd – szorít magához ismét.

-          Azt hiszed élveztem? – kérdezem egy oktávval feljebb.

-          Tudom Bella nem hiszem. Tudom! – mondja mindent tudóan.

A francba. A testem elárul. Miért vágyakozom rá? Talán mert nem kaptam meg? Ennyire nem lehetek szexmániás. Vagy igen? Mondjuk valaki azzá tett. Mi ez a hírtelen akarás tőle? Mit akarsz ez tőlem? Meg kell tudnom. Meg is kérdezem mindjárt.  

-          Mit akarsz tőlem? – kérdezem kíváncsian.

-          Nyilvánvaló nem? – vigyorog pimaszan.

-          Nem leszek a szeretőd! – rivallok rá!

-          Még, hogy a szeretőm – nevet fel.

-          Mi olyan mulatságos? – mérgedek be.

Hírtelen mögém kerül és hátulról húz magához. A fenekemnél megérzem dudorodó vágyát. Majdnem felnyögök. A leheletét éreztem a fülemnél.

-          Téged akarlak Isabella! Örökre! – suttogja a fülembe és eltűnik.

Ledermedve állok a szoba közepén. Engem akar? Öröke? Skizofrénekkel vagyok körülvéve? Ez nem normális! Régen is ilyen volt. Most meg… Bizarr… Mégis mit akar csinálni? Mindig letámad, ha egyedül leszek. Mindig azt fogja lesni mikor lesz rá alkalma? Olyan mint egy ragadozó. Teszek én róla, hogy ne legyek egyedül. Amikor Rayen visszatér még mindig a szoba közepén talál lefagyva.

-          Rendben vagy? – kérdezi aggódóan.

-          Persze, csak gondolkoztam. Milyen volt? Éhes vagy még? – kérdezem incselkedve.

-          Igen, de másra vágyom – kacsint rám.

Elnevetem magam és beküldöm a fürdőbe. Csináljunk egy kis műsort. Remélem a többiek házon kívül vannak. Legalábbis Lana és Nessy nincsenek itthon. Amikor tisztán visszaérkezik hozzám egy törölközőben. Hm, ma ilyen törölközős esténk van. Kiállok az ablak elé és az ujjammal odahívom magamhoz. Amikor odaér lehajol megcsókolni, de megállítom.

-          A-a – vigyorgok rá – most én irányítok – mondom.

-          Ahogy kívánja hölgyem – hajol meg egy kicsit.

A kezem végigsimítom a felsőtestén egészen a csípőjéig. Hallom ahogy szaporábban veszi a levegőt. A kezem leért a törölközőig és az megadóan lehullott. Aztán megadtam neki a parancsot, hogy csináljon amit akar. Egész éjjel az eljegyzésem „Ünnepeltük”. Nem is sejtettem mi vár rám holnap.