5. Egy felmelegedő szív

Sziasztok!
Remélem már vártátok az 5. fejeztet :D
Csak annyit mondanék lehet utálni fogtok Edward végett....
Na de nem is beszélek sokat, irány olvasni :D
A fejezet 18-as korhatárú!!

Amikor beértem a házba, akit megláttam először, az Aro volt teljes egészében. Mindenki ott ült és nézett rám, majd rá.

-        Jól hallottam Aro? Tényleg te vagy az apám? – kérdeztem.

-        Bella ez egy igen kacifántos történet – nézett rám.

-        Nem érdekel, milyen kacifántos, az igazság érdekel – üvöltöttem rá.

Odasétált mellém és rátette a kezét a vállamra. Na, nem, ebből én nem kérek! Kezdtem dühös lenni és akkor nem vagyok önmagam. Vörösen csillognak a szemeim egy pár napig, és ha valakire csak ránézek, már süt belőlem az utálat. Egy mozdulattal leráztam a kezét a vállamról és a lehető legtávolabb mentem tőle.

-        Akkor hallhatnám a magyarázatot? – morogtam, majd hallgattam.

-        Tudod Bella, anyád eszes nő volt. Ezért is szerettem belé. Már az első nap megtetszett. A városban sétálgattam, mikor feltűnt az édesanyjával. Pont olyan szép és gyönyörű volt, mint te vagy. Vámpírhallásomnak köszönhetően mindent hallottam, amiről szó volt. A tizenhetedik szülinapját ünnepelte a hétvégén egy erdős házban. A szél magával hozta az illatát és ott eldöntöttem, hogy kell nekem az a lány. Így hát kihallgattam őket és elmentem a házba a hétvégén. Szinte könnyű volt vele bánnom. Manipuláltam a képességemmel. Egyszerűen belém szeretett. Onnantól már sinen volt minden. Sajnos az a mihaszna apád közbejött. Elszakított tőle, mielőtt kiszívhattam volna a vérét. Egyszerűen kiszeretett belőlem és belészeretett. Végül is nem sokáig volt hűséges. Elvettem tőle azt, amit neki tartogatott. Így lettél te. Ám különleges gyermek vagy. Egy ember és egy vámpír gyermeke. Gondolom, tudod, hogy a vámpírtól terhes nők meghalnak szülés közben, de anyád túlélte, bár fogalmam sincs, hogyan. Miután megszülettél távolról figyeltettem a neveltetésed és az életed. Megvoltak a kapcsolataim. Miután hozzáadtak ahhoz a Godrick nevű emberhez, gondoltam nem lesz bajod. Abbahagytam a figyeltetésed és igazgattam a királyságom. De egy estén láttalak és nem bírtam ki, hogy ne járjak utánad. Miután láttalak és tudtam, hogy ki vagy és hol is laksz, már csak egy idiótát kellett szereznem, aki átváltoztat teljes vámpírrá. A többit magadtól is tudod – fejezte be.

Meg sem tudtam szólalni. Most akkor mi van? Anyám és ő? Nem, ez lehetetlen! Anyám nem! Én ezt nem fogadom el! Az-az Elizabeth Emily Swan, akit én anyámként ismerek nem csinálhatott ilyet. Részben apám hibája. Hagyta, hogy elcsábítsa őt! Egy olyan gyerek vagyok, aki nem szerelemből születetett, hanem azért, mert egy valaki így akarta. Feltéptem az ajtót és meg sem álltam Olaszországig. A szülőhelyem legtávolabbi temetőjébe mentem, ahol anyám a sírjában feküdt már hosszú idő óta. Figyelmesen hallgattam a temetőt, de csak a fák susogását hallottam. Mintha beszélnének egymással. Letérdeltem a megkopott sír elé és csak néztem egy ideig a két nevet. Leonard Anthony Swan és Elizabeth Emily Swan és az én nevem is közvetlen alattuk Isabella Marie Swan. A születési dátumok és a nevek nagy része már elkopott, de én tisztán láttam.

-        Anyu miért? Miért nem mondtad el? Miért titkoltad el előlem? Én tényleg azt hittem, hogy egy igazi, hogy is mondják, szerelemgyerek vagyok, és most kiderül, hogy egy vámpír gyermeke vagyok, akit meg akarok ölni. Na és apu? Apura nem gondoltál? – kiabáltam a kőhalmaznak.

Tudtam, hogy senki sem fog válaszolni. A sír hallgatott, mint a környező fák, amelyek tudják, hogy soha nem szólalhatnak meg. Egy árva hang sem jött ki onnan, ahonnan a kérdésekre vártam választ. A madarak ijedten hallgattak. Talán attól féltek, hogy kárt teszek bennük. Órákon át bámultam és hallgattam. Belül úgy éreztem, megint összetörök. Már kezdett sötétedni, amikor elindultam. Hazáig futottam. Remélem, mire hazaérek Aro nem lesz ott, mert esküszöm, nekiugrom. Amikor beléptem az ajtón, Esme megölelt és megszidott.

-        Soha többet ne menj el így szó nélkül! Aggódtam, pontosabban aggódtunk érted Bella. Mégis merre jártál? Sehol sem találtunk – kérdezte Esme.

-        Ott ahol a kérdéseimre választ vártam, de nem kaptam semmit. Bocsáss meg, de felmegyek – mondtam neki.

Elállt az utamból és felmentem. Carlisle és Edward a dolgozóban beszélgettek Aroval. Még mindig itt van? Berontottam hozzájuk és nekiugrottam. Kirepültünk az ablakon. Leszorítottam a földre a nyakánál fogva és néztem őt.

-        Ölj meg Bella. Ezt akarod, nem? – kérdezte nyugodtan.

Nem feleltem. Hiába szorítottam a nyakát, mégsem tudtam megölni. Talán éreztem egy kis kötődést. Éreztem, sőt láttam, hogy a szememre az a bizonyos vörös írisz rákúszik.

-        Bella, nyugodj meg. Engedd el Arot. Szépen lassan – beszélt hozzám Carlisle.

Ránéztem, bár hiába, még mindig szorítottam Aro nyakát. Vagy fél óra kérlelés után elengedtem őt. Aro még mondott valamit, de nem hallottam tisztán. Jasper küldte felém a nyugalomhullámot, de túl dühös voltam. Olyan, mint egy veszett bika, amely kitört a fogságból. A szörnyem tombolt bennem. Bent a szobámban Alice és Edward vigyázott rám.

-        Alice, igen, figyelj rá. Egy rossz mozdulat és neked támadhat. Légy nagyon óvatos – mondta Jasper neki.

-        Ne félts engem drágám – csókolta meg.

Hihetetlen, de mindent hallottam és láttam. Láttam rajtuk, hogy ott van az a „félsz” az arcukon. Az ágyamon ültem, amikor felelevenítettem azt az estét. Már rémlett Aro arca. Ő volt az, aki követett és nem szállt le rólam.

-        Bella, figyelj rám – jött a hang.

Védekező ösztönből felugrottam az ágyból és támadó állásba álltam.

-        Bella, nem bántalak, csak hoztam neked valamit – mutatott egy zacskó valamire.

Vér, kattant be azonnal. Miért hozott nekem embervért? Hiszen nem iszom emberi vért. Amint letette a zacskót, enyhítettem a pozíciómon. Alice nem volt eléggé óvatos. A zacskó leesett a kezéből és érte nyúlt, de az kiszakadt. A vér illata bekúszott az orromba. Úgy éreztem, hogy elveszi tőlem, ami nekem jár. Ráugrottam, de az nem az a pici törékenynek tűnő vámpír volt. Beleharaptam a nyakába és el nem eresztettem.

-        Bella! – sikított valaki.

Amint ránéztem az illetőre, elfogott a félelem. Edward alattam feküdt és majdnem… Nem ez nem lehet! Majdnem megöltem. Hírtelen ugrottam le róla nekicsapódva a falnak. Ott feküdt a földön egy lyukkal a nyakán. Lekúsztam a föld mellé és rémültem néztem rá. Sokszor csináltam ezt kislánykoromban is, amikor féltem valamitől; lekúsztam a fal mentém és rémülten néztem. Hirtelen két kéz ragadott meg és egy szőke hajú arc kúszott a látóterembe.

-        Te idióta. Majdnem megölted őt. Most meg kéne, öljelek – szorított.

-        Rosalie, tedd le őt. Nem tudhatjuk, milyen állapotban van – szólt Carlisle.

Rosalie eleresztett, majd visszaestem a földre. Csak ültem ott és néztem Edward testét, ami nem mozgott és azt hiszem, nem is fog egy darabig. Mindenki Edward teste körül forgott. Aztán megérkezett a csodálatos Tanya. A fejem fogtam az elmúlt percek lepörögtek a szemeim előtt. De ha újra arra gondolok, hogy… Nem, Bella, ne gondolj rá!

Most biztosan félnek tőlem, pedig már önmagam vagyok csak a szemem vérvörös. Óvatosan felálltam, hogy ne ijesszek meg senkit sem és besétáltam a fürdőmbe. A tükörben néztem magam órákon keresztül. El sem mozdultam csak álltam ott és néztem magam. Arra vártam, hogy a tükörképem rám kiabál, hogy: - Változz már meg! de nem tette. Carlisle jelent meg mögöttem.

-        Isabella, gyere most velem, át kell öltöznöd – fogott meg.

-        Megyek – sóhajtottam.

Carlisle után sétálgattam. Volt olyan sejtésem, hogy nem az átöltözésről lesz itt szó. Igazam is lett. Mindenki ott ült a szobámban és utálattal nézett rám. Ugyanazt láttam rajtuk, mint rajtam, első napon. A fagyi visszanyal. Ott álltam az ajtóban és figyeltem őket. Még a mindig vicces Emmett se mondott egy poént sem. Csalódottan, szomorúan és egy kis vidámsággal szemében nézett rám. A többiek meg egysíkúlag mutattak érzelmet. Egyszerűen haragot.

-        Akkor belekezdek – állt fel Alice, majd folytatta – Amint Edward felépül, el kell menned Bella. Te nem vagy hozzánk való. Bár lehetséges, hogy Edward ezért gyűlölni fog minket, de ennek így kell lennie. Idővel majd elfelejt és boldog lesz a menyasszonyával, Tanyával – ült vissza.

Carlislera néztem, hogy megbizonyosodjak, ez igaz e. Mintha olvasott volna bennem, bólintott. Szépen lassan kisétáltak a szobámból, de Carlislet megállítottam. 

-        Carlisle, beszélhetünk? – kérdeztem tőle.

-        Bella ne haragudj, de most Edwarddal kell foglalkoznom. Elég mély a sebe. Eltarthat egy darabig, amíg felépül – válaszolt.

-        Mennyi idő? – kérdeztem félve.

-        Pár hónap, de ha úgy dönt, előbb felépül, akkor csak két-három hét – ment el.

Remélem, úgy fog dönteni, hogy hamar felépül. A szervezetünk ilyenkor gyógyítja önmagát, ha túl nagy eltart hónapokig. Befeküdtem az ágyba és néztem a plafont. Két nap elég ahhoz, hogy az, akit szeretsz eszméletlenül feküdjön a szobájában és a tudat, hogy te tetted ezt vele, bűntudatot és fájdalmat kelt. Két napnyi gondolkodási időm volt. folyamatosan azt tervezgettem, hogy bemegyek hozzá, de mégsem tettem. Egyrészt ott volt Tanya, másrészt meg amúgy sem mehetnék be hozzá.  Időnként ránéztek Edwardra. Ma vásárolni ment az egész család. Gondolom az esküvőre. Be kell mennem hozzá, sőt be is megyek. Átöltöztem három napos ruhámból egy lazább melegítő szettbe és átmentem hozzá. Benyitottam majd beljebb lépkedtem. Az ágyában feküdt és nem mozdult. Először leültem mellé és a kezét fogtam. Később be is feküdtem és úgy tettem, mintha aludnék, amit amúgy sem tudok.

-        Kelj fel, kérlek! Tudom, hogy én vagyok a hibás, de nem teheted ezt velem. Hiányzol nekem. Tudom, hogy nem vagyok az-az érzelmes típus és nem igen tudom kimutatni őket, de érzem itt belül. Nem akarom, hogy elvedd azt a libát. Tudom, hogy nem szereted őt, úgy ahogy engem. Bárhogy is próbálod őt szeretni, látom rajtad, hogy engem szeretsz. Én is sz…

Majdnem kimondtam azt a szót, de egy kar feltépett az ágyból és kiráncigált a szobából. Tanya dühösen nézett rám.  

-        Eszedbe ne jusson még egyszer bejönni a szobánkba. Edward látni sem akar és én sem. Én a menyasszonya vagyok, ellentétben veled, aki egy kis senki neki. Egyszóval ne jöjj többet ebbe a szobába – mondta hangosan.

Felmorogtam, majd elmentem vadászni. Még, hogy én vagyok a senki. Tutira nem fontos neki. Hiszen a múltkor engem csókolt szenvedéllyel és az sem érdekelte, hogy a házban van a kedves menyasszonya. Miközben vadásztam, ezen kattogott a fejem. Amint beértem a házba, hangokat hallottam fentről.

-        Jól vagy? – kérdezte Alice.

-        Már kutyabajom. Bella hol van? Beszélni akarok vele – mondta Edward.

-        Már hazajött, a nappaliban van – válaszolt.

Két nap alatt felgyógyult. Eléggé erős lehet, ha képes volt ilyen gyorsan felgyógyulni. Lassan indultam fel hozzá. Tanya lerohant mellettem a lépcsőn. Gondolom, Edward elküldte őt a közelünkből vagy csak azért, hogy ne hallja, amit mondani akar. Felértem a szobájába és bekopogtam az ajtón. Egy gyere után beléptem az ajtó elé Éppen az ingét vette fel, és én a hátában gyönyörködtem addig, amíg meg nem fordult. Közelebb jött, becsukta az ajtót és magához húzott.

-        Sajnálom, én csak… - befogta a szám.

-        Érdekes volt, amit az elmúlt órákban mondtál. Tudod, hogy szeretlek Bella. Valahogy mégis igaz az, amit mondasz – mondta.

-        Akkor mért? Mért csinálod? – kérdeztem.

-        Túlságosan is önző módon szeretlek ahhoz, hogy elengedjelek – válaszolt.

Az emlékkép megrohamozta kattogó elmém.

„1996. augusztus 28.

Edward és Én a rétünkön ültünk. Azóta találtam rá, hogy csatlakoztam Cullenékhez. Edward egyik nap követett és idejött, ahová én. Leültünk a fűbe és hosszasan beszélgettünk. Azon a napon boldog voltam. A nap megcsillant a bőrünkön és úgy ragyogtunk, mint a csillagok éjszaka. Először csókolt meg. Túl közel került a fejünk egymáshoz. Miután elszakadt tőlem, azt mondta: - Ha tudnád, mennyire fontos vagy nekem. Tudod, túlságosan önzően szeretlek ahhoz, hogy elengedjelek. Bárcsak éreznéd azt, amit én is. Elterítettem magunkat a fűben és folytattuk a csókcsatáinkat, amíg Emmett meg nem jelent a láthatáron. A szavai csak addig a napig éltek bennem. Túlságosan is erős volt a gyűlöletem és elfelejtettem a szavait.”

Most először mosolyogtam meg az emlékem. Felnéztem Edward szemeibe. Gyengédséget mutatott felém, pedig én azt hittem, utálni fog, amiért beleharaptam. A feje lassan közeledett az enyém felé. Amikor a számhoz ért, szétnyíltak az ajkaim és belementem abba, amibe nem lenne szabad. Feljebb tornáztam magam és szenvedélyesebben kezdtem csókolni. Eltolt magártól, hogy mondani tudjon valamit.

-        Bella, el akarok menni. Együtt akarom tölteni veled ezt a napot. Bonyodalmak nélkül – mondta egy szuszra. Nem válaszoltam, csak pajkosan elmosolyodtam, s elkezdtem magam után húzni.

- Mit keresünk itt? – húzta fel értetlenül Edward a szemöldökét.

- Nem azt mondtad, hogy szükséged van egy helyre, ahol csak ketten lehetünk? Hát ez az – mutattam az előttem álló kis birodalmamra.

- Igen, de valami olyasmire gondoltam, amit nem találhatnak meg a többiek, és nem pár kilométernyire van a házunktól – kezdett el morgolódni. Annyira édes volt eme tevékenysége, hogy önkéntelenül is mosolyra húzódott ajkam.

- Most meg mi olyan vicces? – vágta be a tipikus pasi durcát. Hát igen! Akár vámpír, akár ember valaki, a pasi természet az pasi természet marad.

- Nem fontos. A lényeg az, hogy ez a hely teljesen biztonságos és illetéktelen behatolókra sem kell majd számítanunk. Csak tudom, hisz elég gyakran járok ide, mégsem találtok rám.

- Ide? – kerekedett el a szeme. – És hogy-hogy soha nem találtunk még rá erre a házra?

- Talán azért, mert van egy-két képességem, ami segít ebben? – vigyorodtam el, ő pedig egy erőteljes mozdulattal magához rántott.

- Van egy olyan érzésem, hogy igencsak sok meglepetést tartogat még számomra, Miss. Swan – suttogta érzékein, amitől térdeim majdnem feladták a szolgálatot. Imádtam a belőle áradó szexualitást. Nem szószerinti szexualitásra kellett az ő esetében gondolni, hanem az érzékekre ható impulzusokra és azok sejtelmes következményeire.  Átölelte a derekam, majd arcát nyakamba fúrva mélyeket kezdett szippantani.

- Mit csinálsz? – kérdeztem meglepetten, ugyanakkor határozottan jól esett, amit csinált.

- Imádom a bőröd illatát – hintett apró puszikat nyakszirtemre. Annyira szeretetteljesen tette mindezt, hogyha ember lennék, már rég sírva fakadtam volna. Hogy szerethet valaki olyat, aki már ennyi fájdalmat okozott számára? Nem bírtam tovább. Én is átöleltem őt, s úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Tulajdonképpen ez is az igazság, hisz valljuk be, én nem élek, hanem vegetálok. Eltöltöm a napjaimat mereven, érzelmek nélkül, mindig ugyanazon séma szerint. Erre a legalkalmasabb szó a vegetálás. De itt van Edward, ki szeret, annak ellenére, hányszor okoztam már neki csalódást. Elfogad ígyis, szörnyetegként. A nagyvilág szerint az emberiség célja az, hogy találjon egy olyan embert, aki elfogadja minden hibája ellenére, s aki által jobb egyénné válhat az illető. Ugyanez miért ne lehetne igaz a vámpír társadalomra is? És vajon hányszor adatik meg a lehetőség, hogy ilyen párral élhessük le az életünket?

- Sokat jelentesz nekem – nyögtem ki hirtelen, magamat is meglepve vele. Talán a tudatalattim így akarja felhívni magára a figyelmet? Edward eltolt magától, s hosszadalmasan vizsgálni kezdte arcom. Tartottam tőle, hogy talán ráébred, nem talál bennem semmit. Hogy rájön, egyszerűen üres vagyok. És ezekben a percekben ráébredtem, hogy korántsem mértem fel magam eléggé. Igenis sebezhető vagyok én is. A gyengepontom pedig közvetlenül előttem áll. Edward hirtelen felkapott a karjába és bementünk a házba. Míg vitt, a fölsőm szaggatta. Az ajkunk hol összeért, hol szétvált, hogy a nyakam tudja csókolni. Az emeletre a legnagyobb szobába mentünk, majd letett az ágyra és lassan lehúzta a fekete toppom pántját, ami elválasztotta a melltartómtól. Gyorsan húzta le, ügyelve rá, hogy ne szakadjon el. A nyakamtól ment lefelé. Szerencséje van, hogy elől kell bekapcsolni. Lehúzta rólam, majd kényeztetni kezdte a mellem a szájával. Először felmorogtam, majd nyögdécselni kezdtem. A kezei lefelé vándoroltak a farmeromhoz. Éreztem, hogy kikapcsolja a gombot, majd lehúzza a cipzárt. Miután végigkényeztette a mellem, a hasamat csókolta végig. Felegyenesedett, majd az ölébe húzott és levette a gatyám a bugyimmal együtt. Egy csókért hajolt hozzám, majd befeküdt a lábaim közé. A nőiességem kezdte el kényeztetni a nyelvével, majd két ujjával. Nagyokat nyögtem és a lepedőt is eltéptem közben. Addig folytatta, míg hangosan fel nem kiáltottam a nevét, majd abbahagyta. Nem számított, hogy bennem volt a szájával az előbb, megcsókoltam. Fordítottam a testhelyzetünkön. Most ő került alulra, míg én kibontogattam a ruháiból. Elindultam lefelé, de megállított.

-        Bella, ezt ne – fogott le.

-        Engedd el magad. Csak próbáld meg – bíztattam.

 A számba vettem a férfiasságát és kényeztetni kezdtem. Miközben szorgosan izgattam, hangosan morgott. Egy hangos nyögéssel adta tudtomra, hogy elérte az orgazmust. Nem hezitált sokat. Azonnal a hátamra döntött, és szétfeszítette a combjaim. Amint belém temetkezett, hangosan felnyögött, majd lassan kihúzódott és tövig testembe nyomta újra és újra. Két kezemmel megtámaszkodtam az ágyon és a szemeit néztem. El nem eresztettem a tekintetét. A mozgása egyre gyorsabb és gyorsabb lett. A lepedőt szinte szorítottam és el is téptem. A nyakamra hajolt és szívni kezdte. Úgy vonaglottam alatta, mint a zsákmány, amit elejt és szabadulni próbál. Csak én nem akartam szabadulni. Két kezemmel megkapaszkodtam a nyakában és mozogni kezdtem az ölében. Hihetetlen, hogy hányszor elértem az orgazmust, de nem volt elég belőle. Edward felemelt a csípőmnél fogva és nekidöntött a falnak, majd eszeveszett mozgásba kezdett. Éreztem, hogy el fog menni, mielőbb igazam is lett. Egy erőteljes morgás és nyögés keverékével elment bennem, majd követtem én is őt. Befeküdtünk az ágyba egymásba maradva és kilihegtük magunkat. Pár órára úgy tettem, mintha aludnék. Edward a hátam simogatta a kezeivel. Hajnaltájt keltünk fel. Együtt lezuhanyoztunk és folytattuk azt, amit egész éjszaka csináltunk. Felvettem egy fekete francia bugyit, mert a másik darabokban hevert a szobában, majd magamra kaptam Edward egy fehér ingét a gardróbból, ha jól sejtem, már ő is felöltözött. A konyhában volt és a széken ült. Lementem hozzá, ám érdekes fejet vágott. Mintha megbánta volna. Odasétáltam hozzá és rákérdeztem, mi baja van.

- Mi a baj? – kérdeztem.

- Bella… - elhallgatott.

- Már megbántad, igaz? – a hangomból csak úgy sütött a szomorúság.

- Nézd, ez nem volt helyes. Akartalak, de nekem el kell vennem valakit – vált rideggé az arca.

- Szóval, ha csak ennyit jelentett neked, akkor nem értem, miért rejted el az érzelmeid? Azt a nőszemélyt te nem szereted. Csakis azért veszed el, mert rád erőszakolta magát – léptem hozzá közelebb.

Nem mondott semmit. Csak állt ott és nézett rám. Egyik kezem az arcára raktam, míg a másikat a mellkasán helyeztem el.

-        Mondd ki, hogy életed egyik legnagyobb hibája volt és békén foglak hagyni. Megpuhítottad a kemény szívem. Tudod, milyen érzés érezni? Ennyi év után te voltál rá képes. Most meg azt kéred, hogy dobjam el? – kérdeztem tőle.

-        Bella, életem egyik legnagyobb hibája volt ez az este. Hidd el, azt kérem, hogy dobd el. Te túl tökéletes vagy nekem. Keresned kell magadnak egy másik valakit, aki a te részed lesz és szeretni fogod. Most bocsáss meg, de el kell mennem – lépett el tőlem.

A kezem a testem mellé hullott. Most az életben hosszú idő után kezdtem érezni valamit, talán szerelmet vagy szeretet és most kettétörte ezt. Hallottam, hogy kilép a házból és elindul. Kifutottam és utána kiabáltam.

- Életem legnagyobb hibáját követtem el, hogy beléd szerettem Edward Cullen – kiabáltam.

Remélem, meghallotta. Becsuktam az ajtót és lecsúsztam a talajra. Különös dolog érezni. Egy olyan valakinek, mint nekem egészen új. Hiszen több száz évig elnyomtam magamban és most, hogy kezdek érezni iránta, újra el kell temetnem.

Napokig csak a házban voltam ugyanabban a ruhában, az ajtóban. Talán ideje lenne összeszedned magad, Bella! Szóltam magamra. Felöltöztem egy egyszerű farmer póló együttesbe és elindultam haza. Amikor beléptem, azonnal jöttek a kérdések. Hol voltál?, Kivel voltál?Mit csináltál? stb. Egyszerűen elsétáltam mellettük és felmentem a szobámba. Edward ekkor jött lefelé. Ránéztem egy pillanatra és megráztam a fejem. Kérdőn nézett rám.

-        Aj, meguntam én ezt már – sóhajtottam. 

-        Mi bajod van, Bella? – kérdezte.

-        Még te kérded. Cöh… - néztem rá flegmán.

Arrébb toltam és bementem a szobámba. Ha ezt játsszuk, akkor legyen. Egy egész szép kis tervet fogok kieszelni ellenük. Mindenképp elmondom Tanyának, hogy a kedves vőlegénye megcsalta, egész pontosan velem. Mindenhol kerülgettük egymást, majd elérkezett az én időm. Tanya és Alice épp akkor érkezett haza a vásárlásból. Lementem a nappaliba és mindenkitől a figyelmét kértem….