Prológus- Betekintés a múltba

A nevem Isabella Cullen. Eredeti nevem Isabella Marie Swan Egmont. Az Egmont név a férjem vezetékneve.  1711. november 18.-án születtem Olaszországban. Immár a háromszázadik évemet taposom. Háromszáz évem nagy részét szenvedéssel töltöttem el. Nagy részét köszönhetem a férjemnek, aki emberi éveimben sokat kínzott. 17 életévem alatt nem sokszor találkozhattam a szüleimmel. Gyermekkorom nagy részét a nagyszüleimnél vagy a kedves férjjelöltem családjánál töltöttem.  Aztán egy nap táviratot kaptunk. Én akkor éppen Angliában voltam. A távirat szerint anyám a pestis néven ismert betegségben halt meg. Apám anyámat követően két nappal halt meg. 1730- ban temettük el őket. Az azt követő hónapokat végigsírtam. Anyám és apám végakarata szerint hozzá kellett mennem Godrick Egmonthoz. Nem akartam annak az embernek a felesége lenni. Nem tiltakozhattam ellene. Egyszerűen muszáj volt. Rá három hónapra összeházasodtunk. Az életem mellette nem olyan volt, mint más tizenévesen megházasodott lánynak. Nem voltam boldog. Mindennap kínszenvedés volt. Vártam egy csodára. Egy olyasfajta csodára, ami kimenthet innen. Hiába reménykedtem nem jött el az a csoda. A napjaim nagy része vagy a verésemmel, vagy a megerőszakolásommal töltötte el. Egy kegyetlen emberhez adtak hozzá. A legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy miután többször is megtette nem lehetett gyermekem. Tőle nem is igazán akartam. Egy gyermeket csak akkor akar az ember ha boldog párkapcsolatban él. Mi nem voltunk boldogok. Igaz néha voltak boldog napjaink is, de azok a napok is egyszer ismétlődtek meg. Egy szép napon észrevétlenül kisurrantam a házból. Bementem a városba. Egészen estig bent sétálgattam. Bárhol jobb volt, mint otthon. Otthonnak nem is igazán nevezném. Az otthon egy melegséget, biztonságot nyújtó ház. Az számomra egy kegyetlenséget nyújtó ház volt ahol a mindennapjaimat töltöttem. Hazafelé jártam, amikor követni kezdett egy férfi. Siettem nehogy lebukjak. A férfi egészen a házunkig követett. Hirtelen megtorpantam a bejárat előtt. Hátrafordultam a férfihoz. Pontosan engem vizslatott. Belenéztem a szemeibe. Furcsán vörösen csillogtak. Beszéltem is vele. Elmondtam neki töviről hegyire a bánatom és az életem nagy részét. Az mondta, hogy ő teljesen más, mint mi. Nem ember. Nem értettem, de ezt is megmagyarázta. Vámpír. Mindent elmesélt. Minden olyan dolgot, ami a vámpírokkal kapcsolatos. Sokáig tartottam vele a kapcsolatot. Míg egy napon azt kértem tőle, hogy változtasson át. Arra hivatkoztam, hogy meg akarok halni. Ami részben igaz is volt. Már nem bírtam. A kérésemnek eleget is tett. Átváltoztatott, ahogy akartam. Onnantól fogva bosszút álltam a kedves kis férjemen. A mai napig bánom, hogy olyan voltam. Sok olyan dolgot tettem, amire nem szívesen emlékszem. Egy kedves barátom segített nekem sok dologban. Legfőképpen abban, hogy a vámpír nemzedék trónjára üljek. Mindössze kétszáz teljes évig uralkodtam azon a trónon ahol most a Volturi ül. A vámpír hadsereg nagy része másoknak segített. Nem sokan maradtuk a várban. A Volturi ezt ki is használta. Valószínűleg besúgó volt köztünk, aki bármelyik pillanatban riaszthatta őket. Így levertek engem a trónról. Kétszáz év után Carlisle talált rám. Az utcán kódorogtam és emberek után kutattam. Egy Forks nevű kisvárosban élek vele és hét másik családtagommal. Az életem azóta hideg, kemény, és érzelemmentes. Nagyjából ennyi lenne az életem. 

Nah megérkezett a prológus. Remélem, mindenkinek tetszik.
Az első fejezet KEDD-en lesz. 
Jó olvasást mindenkinek. :)
Pusszancs Szancsu alias Bubi :))