10.fejezet

Sziasztok!
Kicsikét rövid lett. ennyi tellett tőlem. Ha hiba van benne nézzétek el. Addig is izguljatok, hogy ki lehet az-az alak. Nemsokára felkerült egy fejezet is ami Edward szemszögéből fog alakulni még akkor amikor Bella elment tőlük amikor Edward egy szörnynek nevezte a gyermeküket. Gondolom tudjátok mire gondolok. És bocsika a rövidségért kicsit fáradt is voltam és ennyire futotta. Remélem tetszeni fog ez is :)) Jó olvasást.

  Az lehetetlen, hogy ő csinálta ezt. Csakis azért mert nem mentem bele annak idején a játékába. Most meg elrabolta a lányom. Ki kell derítenem hová vitte. Vissza kell kapnom őt. Mielőbb fel kell keresnem.  Remélem Emilien tudja hol van. Gyorsan becsomagoltam míg Edward elvitte Kat holtestét a Denali házba. Pár másodperc töredéke alatt repültem ki a házból az üvegajtón át. Tanya villogó szemekkel meredt rám. Jaj, már megint ez az unalmas dolog. Meddig akarja játszani még itt a hőst? Kérdeztem magamtól.

-          Szállj le Belláról! - jött a mély hang nem messze tőlünk.

-          Megölte a nővérem! Edward ebbe igazán ne avatkozz bele! – morgott rá.

Egy erősebb rúgással szedtem le magamról. Aztán megjelent a többi Denali is. Edward mellettem állt és hihetetlenül jól esett ez a cselekedete.

-          Imádtam Katet, de most bosszút fogok állni azon aki megölte. Ha jól sejtem vagyis nem, tudom ki volt. De ezt nekem kell megcsinálnom. Nem hagyom, hogy Kat emléke és az amiért megölték rejtély maradjon – mondtam nekik.

-          Neked kéne inkább meghalnod! – fortyogott Tanya.

Épp visszaakartam szólni neki, de Edward megelőzött.

-          Elég legyen Tanya. Ha nem bírsz magaddal haza is mehetsz – szólt rá.

-          De… én… - hebegett.

Magamban jót mosolyogtam rajta. Még egy gyilkos pillantást vetett rám és elment. A többiekkel együtt gyászoltam. Nem sokáig csinálhattam ezt mert mennem kellett. Még pár melegebb ruhát bepakoltam a bőröndömbe és elindultam. Amikor kiléptem a szoba ajtaján Edwardba botlottam. Először a tekintetem kutatta majd a kezemben lévő bőröndre nézett. Elléptem előle majd indultam az ajtó felé. Szó nélkül hagy elmenni? Ez nem rá vall. Biztosan lesokkolódott vagy nem tudom. aztán két kart éreztem meg a derekamon.

-          Elmennél egy árva szó nélkül? Megint elmennél? –sziszegte.

-          Muszáj mennem. Vissza kell hoznom Reneesmet – mondta határozottan.

-          Nem Bella! Veled megyek én is – szorított magához.

-          Nem Edward! Nem engedem, hogy velem gyere! Ezt egyedül kell elintéznem. Még a végén bántódásod esik. Én azt nem akarom – sóhajtottam.

-          Miért kell neked ennyire önfejűnek lenned? – kérdezte.

-          Mert ilyen vagyok. Most ha megbocsátasz mennék – bontakoztam ki az öleléséből.

Becsuktam előtte az ajtót és beültem a kocsimba. Amint felemelkedett a garázsajtó és kijártam a ház elé. Edward a kocsi elé állt. Egy ideig farkasszemet néztünk egymással. A motort egész addig járattam míg előttem állt. Milyen furcsa. Ez valamikor… azt hiszem újabb emlékkép tör felszínre.

„1999-et írunk. Immár töltöm a kettőszáznyolcvanadik életévem. Szép kerek szám. Ha emberi években ezt mérni lehetne akkor már elég ráncos lennék. Ilyenkor áldom a vámpírlétet. Gyönyörű vagyok. Csak hát az állandó költözködés és az egyedüllét. Sohasem fogom megtalálni hozzám illő párt. Aki úgy szeret ahogy vagyok. Jó és rossz tulajdonságaimmal együtt. „

Itt megszakadt a kép. Edward ilyen lenne? Szeret minden hibámmal együtt? Mert hát hibáik mindenkinek vannak. Nekem van elég sok amit nem akarok felszínre hozni. Lehúztam az ablakot és kiszóltam Edwardnak.

-          Na, jól van gyere – adtam meg magam.

-          Nem fogod megbánni. Vigyázni fogok rád. Hozok pár cuccot és mehetünk is. Várj meg itt – tűnt el.

Összesen két percet vártam és jött is egy táskával együtt. Beszállt mellém és elindultunk végre. Akkor nézzük csak hol is volt utoljára. Európa? Fogalmam sincs. Állandóan költözködik, de remélem ott lesz abban a házban ahol jártam már én is mint egy fogoly. Szép kis nap volt az is. Edward tekintetét éreztem magamon. Hupsz, őt is érdekli hová megyünk.

-          Pontosan merre is megyünk? -  kérdezte.

-          Kanadába – vágtam rá.

Igen, Kanada. Ott voltam legutoljára. A házat is tudom merre van. Sima ügy lesz. Párszor megálltunk tankolni majd mentünk tovább. Egész út alatt nem kérdezett semmit. Beszélgettem volna, de féltem hátha újabb ostobaságot vágok a fejéhez vagy feltűnik bennem egy újabb emlék és felcsavarodunk egy fára. Az meg nem lett volna jó. Mégis akartam beszélni. Érdekelt a család. Mindenki érdekelt.

-          Edward… - kezdtem bele.

-          Hm? – fordult felém.

-          Mi van a többiekkel. Eddig még csak Alicel beszéltem – szomorodtam el.

-          Esme teljesen összetört amióta látni sem akarod. Nem csinál semmit. Csak van a lakásban és néz maga elé. Carlisle a munkába temetkezett. Ritkán beszélek velük. Tanya és én hát mi… - itt elhallgatott majd folytatta teljesen más témával – Rose és Emett elköltözött valahová. Nem tudom mert nem beszélek velük. Igazából sok minden történt amióta elmentél. Ígérem, ha minden rendbe jön elmondom. Alice és Jasper velünk jöttek Denaliba. Alicenek volt egy látomás rólad és minden áron velünk akart jönni. Jasper meg jött vele – mondta.

-          Te miért jöttél ide? Láttad Carlisle fejében, hogy én… - itt félbeszakított.

-          Nem láttam semmit. Amikor találkoztam vele a házban egy fiatal barna hajú nőre gondolt. Egy nőre aki most szült. Honnan is tudhattam, hogy te vagy az. Sajnálom, hogy egy szörnynek neveztem a lányunkat –kért bocsánatot.

-          Én… nem válaszoltál a kérdésemre – tértem vissza a lényegre.

-          Meg fogsz haragudni rám. Nem miattad jöttem. Tanya beszélt rá, hogy jöjjek el ide. Nem akarta, hogy otthon veszekedjek vele és a többiekkel így hát eljöttünk a szüleihez. Aztán találkoztunk veled. Onnantól már mindent tudsz – nézett rám.

-          Értem – mondtam halkan.

Két nappal később elértünk Kanadába. Egész végig én vezettem. Kicsit ki is merültem. El kell mennem vadászni. Edward nem sokat mondott azután arról mi folyt otthon. Vadászat közben furcsa suhogásra lettem figyelmes. Edward is mellettem állt és ő is hallotta. Aztán megjelent előttünk egy csuklyás alak.

-          Isabella kedvesem – szólított.

-          Ki vagy te? – kérdeztem.

Erre elnevette magát és lassan lehúzta a csuklyáját. Amikor megláttam őt kikerekedtek a szemeim.

-          Te? – kérdeztem.

-          Mond ki a nevem. Mond ki, hogy a barátod is megismerjen – mondta.

-          Edward ő itt…..